„Buzánszky laposan Puskáshoz játszik. Puskás a magyar csapat térfeléről indul el a labdával. Laposan befelé gurítja. Kocsisé. Kocsis laposan továbbadja Bozsiknak. Bozsik laposan Hidegkútinak. Hidegkúti laposan Budainak. Micsoda gyönyörű akció! Budai Czibornak adja, aki a jobb szélső helyére húzódik. Czibor most befelé ível laposan. Puskás elhúzza Wrights mellett a labdát. Ballal lő, gól! Az évszázad mérkőzésén az évszázad legszebb gólja. A futball történelmében talán még soha nem futott végig ilyen ragyogó akció és nem született ilyen remek gól!”
Időpont: 1953. november 25. Helyszín: London, Wembley Stadion, 105 ezer néző. Kommentátor: Szepesi György. Esemény: Anglia–Magyarország labdarúgó-mérkőzés. Végeredmény: 3:6. Következmény: Anglia saját közönsége előtt először szenved vereséget, a találkozót kikiáltják az évszázad mérkőzésének.
Ötvenkilenc évvel ezelőtt a magyarok a labdarúgóikat ünnepelték, mindenki a történelmi győzelemről beszélt. Hét hónappal később ugyanaz a magyar csapat, titokban jött haza a svájci világbajnokságról. A csoportban 8:3-ra nyertek az NSZK ellen, a döntőben 3:2-es vereséget szenvedtek. A magyar labdarúgás mai napig legfájóbb veresége, ami miatt „csak” ezüstérmesek lettek Puskásék.
A nép, az istenadta nép, hol elhiteti a labdarúgókkal, hogy ők a világ urai, hol pedig olyan haraggal fordul ellenük, hogy a focisták az életüket is féltik. Dél-Amerikában játékost lőttek le öngól miatt, Szerbiában egy elveszített belgrádi örökrangadó után, az autóját megrongálva„megüzenték” a Partizan edzőjének: szégyent hozott a csapatra, költözzön el a szerb főváros másik városrészébe.
Havas Henrik 1998-ban egyik, újságírással kapcsolatos előadását úgy kezdte: a nap híre, hogy Norvégia legyőzte Brazíliát. A jelenlevők közül, főleg a nők, egymásra néztek, s látszott, hogy nem értik, hogy lehet egy focihír a nap vezető híre. Pedig Havasnak igaza volt: az összes napilap címoldalán ott szerepelt, hogy a labdarúgó-vb A csoportjában a norvégok 2:1-re nyertek a címvédő Brazília ellen.
Mátyás király udvari bolondja, mikor eljátszotta, hogy összeesett, mindenkinek volt egy ötlete, mi lehet a baja: a bolond, aki nem is volt annyira „bolond”, ezzel akarta bebizonyítani igazát, hogy a világon orvosból van a legtöbb. Orvosi (jó) tanácsokkal szolgálókból továbbra is rengeteg van a földön, azonban az első hely már a labdarúgó „szakértőké” lett. A „no, ezt még én is berúgtam volna” mondat több nyelven is már szállóigévé vált.
A labdarúgás ma több millió ember megélhetését biztosítja: játékosok, szakmai stábok, stadionban dolgozók, könyvelők, újságírók, reklámszakemberek, menedzserek és még sorolhatnánk. A Panem et circenses, vagyis a Cirkuszt és kenyeret a népnek felfogás mára sem sokat változott: a nép igényli a cirkuszt, amely ma a labdarúgás (a kenyeret is igényelné, néha kevés sikerrel). Míg a normális társadalmakban a labdarúgás pénzt hoz az államkasszába, addig Szerbiában éppen a fordítottja történik. Nemrég a kormány alelnöke jelentette be, hogy az állam segíteni fog a Crvena zvezda és a Partizan Labdarúgóklubnak is, amelyek több (tíz)millió eurós adósságot halmoztak fel az elmúlt időszakban. És ha ez még nem lenne elég, tegyük hozzá, hogy Szerbiában városok bénulnak meg órákra, amikor egy-egy kiemelt kockázatú mérkőzést rendeznek. A kragujevaci rendőrőrs parancsnoka, Ivan Đorović nem titkolta el, hogy a helyi Radnički és a C. zvezda mérkőzésének biztosítása 750 rendőr 6000 munkaórájába, az adófizetők nyelvén 2 millió dinárba került, amihez még hozzá kell adni a rendőrségi járművek üzemanyag-használatát, mivel azt külön számlázták. És bizony hasonlóan, kiemelt kockázatú mérkőzést rendeznek Újvidéken, Szabadkán, Nišben, Novi Pazaron és a fővárosban is. Hogy várható-e változás ezen a téren? Ha a kijelentésekből indulunk ki, akkor igen, hiszen a politikusok megpróbálják egymást túlkiabálni, minden fórumon bizonyítani, hogy nincs személy a világon, aki náluk jobban elítélné és harcolna a huliganizmus ellen. A tettek mezején azonban éppen az ellenkezőjét igazolják: azzal, hogy lefújják a melegfelvonulást, mert nem tudják garantálni a felvonulók védelmét, beismerik a huliganizmus győzelmét az állam felett. Azzal, hogy az SZSZP választások utáni ünnepségén a miniszterelnök-belügyminiszter Ivica Dačić mellett ott ünnepelt Aleksandar Vavić, az Alactraz szurkolói csoport vezére, akit egy év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek, s 12 feljelentést tettek ellene erőszakos bűncselekmény miatt, az állam nem azt bizonyítja, hogy kész leszámolni az erőszakos szurkolókkal. A klubok viselkedése is felelőtlen: lépten-nyomon hangoztatják, hogy a szurkoló a 12. játékos, a drukkerek beleszólnak az elnök és az edző kinevezésébe, majd ugyanezeknek az egyesületeknek a vezetői azt nyilatkozzák: minden erőszakot elítélünk, harcolunk a huliganizmus ellen...
És ha valaki azt hiszi, hogy a labdarúgás űzése és/vagy nézése csak most van ilyen nagy hatással az emberek viselkedésére, az téved. Londoni iskolás fiúk már 1175-ben szervezett formában futballoztak. II. Eduárd uralkodása alatt ez az időtöltés annyira népszerűvé vált, hogy a kereskedők nyomásának engedve, a király, hogy megtiltsa a köznyugalom megzavarásáért felelős szórakozást 1314-ben a következő proklamációt bocsátotta ki: „Tekintettel arra, hogy a nagy labdák körüli tülekedés miatt a városban jókora a hangzavar, melyből sok olyan bűn származhat, amit Isten tilt; a király nevében megparancsoljuk és megtiltjuk, bebörtönzés terhe mellett, hogy a jövőben ilyen játékot űzzenek a városban.”
Sokan időről időre felteszik a kérdést: miért keresnek a labdarúgók sokkal több pénzt, mint mondjuk a világ legjobb röplabdázója? Miért szerepel az olimpia mellett a labdarúgó-világ- és Európa-bajnokság is a világ három legnézettebb sporteseménye között? De miért pont a labdarúgás? Lehetne sorolni, hogy szabályok, vagy a pálya mérete, vagy az, hogy ehhez mindenki ért, focizni – valamilyen szinten – mindenki tud. A sportág népszerűségét növeli, hogy nincs két egyforma gól. Van, akinek a vakondtúrásokat kicselezve kell betalálnia a szomszédos falu csapatának a kapujába, s olyan is, akinek a vb-döntőben a világ legjobb védőin kell áthámoznia magát ahhoz, hogy gólt lőjön.
A kérdésre, hogy de miért a labdarúgás, a válasz sokkal egyszerűbb, mint azt legtöbben feltételezik: nincs még egy olyan labdajáték, amelyben a játékosok ne a kezüket, vagy a kezükben levő tárgyakat használnák a gól, a pont megszerzésére. A labdarúgás, ahogy a neve is mondja, a labda rúgásáról szól, s ennek is köszönheti óriási, évtizedekre előre biztosított sikerét.
