Na ki kezdte a háborút? Ez a kérdés hangzik el többször is a Senki földje című bosnyák filmben, ahol egy bosnyák egy horvát és egy szerb kerülnek közös lövészárokba, egyetlen fegyver társaságában. Értelemszerűen minden esetben az a nemzet ártatlan a háború kirobbantásában, amelynek tagja a fegyvert birtokolja.
Erre a Komámasszony, hol a stukker-állapotra emlékeztet a pénteki hágai ítélethirdetés nyomán előállt helyzet. Mint ismeretes, a hágai törvényszék a múlt héten Ante Gotovina tábornokot 24 év börtönre ítélte, Mladen Markač tábornok 18 évet kapott, Ivan Čermakot felmentették. Hármuk ellen az 1995-ös Vihar fedőnevű katonai akcióban való részvétel miatt folyt tárgyalás, amelynek keretében a horvát hadsereg visszafoglalta Krajinát. Az akció ideje alatt a térségben élő szerbek túlnyomó része elmenekült. A hágai ügyészség vádjai szerint az előrenyomuló horvát honvédők háborús bűnöket követtek el területfoglalásuk során.
Már maga a kimondott ítélet is magáért beszél, annak indoklása azonban sokkal mélyebbre mutat, a szemben álló feleknek a háború kirobbantásában betöltött szerepét is kérdésessé teszi. Alfons Ori bíró szerint a Vihar egy bűnügyi társulás volt, amelynek célja a szerb lakosság tartós kitelepítése volt Krajina területéről, e bűnszövetkezet élén pedig Franjo Tuđman horvát elnök állt.
A hágai ítélet – amely ugyan elsőfokú, tehát a fellebbezést követően módosulhat – jócskán összezavarhatja az eddig többé-kevésbé összeállt képet a szerb és a horvát fél szerepéről, felelősségéről a horvátországi háború idején.
Eddig ugyanis a jelképes stukker a horvátok kezében volt és a háborús bűnök ügyében folyó tárgyalások során született ítéletek is többnyire megerősítették azt a történetet, amelyet mindannyian ismertünk. Vagyis röviden: Milošević fellázította és felfegyverezte a horvátországi szerbeket, akik a Jugoszláv Néphadsereg egységeivel lerohanták azon Horvátország részét képező területeket, amelyek a képzeletbeli Nagy-Szerbia határain belülre estek. A horvátok pedig miután kellőképpen megerősödtek, elindították a Vihart, amelynek során felszabadították e területet.
Persze, a szerb nacionalista köröknek mindvégig megvolt a maguk verziója az egészről, kezdve a szerb vérre szomjas usztasáktól egészen az NDH restaurációjáig és a történelmi szerb területek védelméig, amelynek során az ott élő szerbek csupán védekeztek, Vukovárt pedig nem elfoglalták, hanem felszabadították.
Tudnivaló, háborúban egyik fel sem lehet ártatlan, háborús bűnöket mindkét oldal elkövethet és el is követ. Nem volt ez másképp a délszláv öldöklés során sem, azonban, Hága, annak ellenére, hogy tagadja, hogy politikai intézmény, az ítélet indoklásában kimondottakkal politikai zűrzavart kavarhat.
Ez az ítélet ugyanis váratlanul a szerbek kezébe adta azt a képzeletbeli stukkert. Ugyanis, miután kimondatott, hogy az államteremtőként tisztelt néhai horvát elnök egy bűnügyi társulást vezetett, amely célul tűzte ki a szerbek elűzését a horvát földekről, ez kapaszkodó lehet mindazoknak, akik a szerb tudományos akadémia 1986-os memorandumát Bibliaként tisztelik, sőt erre lehet hivatkozni a másik hágai bíróság előtt zajló perben is, amely Horvátország és Szerbia között népirtás vádja miatt zajlik. Az ítéletet e körök akár arra is jogalapként használhatják, hogy Szerbiában néhány év múlva olyan történelemkönyvek szülessenek, amelyekben – egyszerűsítve – a horvátok a gonoszak, a szerbek meg a jók.
Született egy ítélet, amely Horvátországot sokkolta, Carla del Ponte és Vuk Jeremić pedig elégedettek. A stukker pedig bármikor gazdát cserélhet. Hiszen így megy ez régóta itt a Balkánon.
