Az elmúlt évek során többször is bebizonyosodott, hogy van némi valóságalapja annak a többnyire poénnak szánt megállapításnak, miszerint Nagy-Szerbia fővárosa Hágában van, mivelhogy a kilencvenes évek terjeszkedő politikája szinte minden fontosabb szószólójának abban a bizonyos scheveningeni szállodában van bérleménye. A mögöttünk hagyott hetekben két olyan hágai vonatkozású esemény is történt, amelyek jelzik, hogy Hága mennyire komoly befolyással van még ma, 2011-ben is a szerbiai belpolitikai csatározásokra, a hatalomért vívott harc alakulására.
Patrick Robinson, a hágai Nemzetközi Törvényszék elnöke az ENSZ Biztonsági Tanácsának írt jelentésében előrevetítette, hogy Vojislav Šešelj ügyében majd csak 2012 szeptemberében születhet ítélet, majd néhány nappal később az államhatalom letartóztatta és kiadta Hágának Ratko Mladićot.
Amikor a hatalmi harcról beszélünk, egyértelműen a Demokrata Párt és a Szerb Haladó Párt közötti küzdelemre gondolunk, amelyek a felmérések szerint fej-fej mellett állnak népszerűség tekintetében, azzal, hogy a valószínűleg csak 2012 első felében megrendezésre kerülő választásokig számos tényező befolyásolhatja e harc kimenetelét. Sportkifejezéssel élve mondhatjuk, hogy ha a Šešelj ítélethirdetésének időpontjára vonatkozó bejelentéssel a haladók jutottak előnyhöz, a legkeresettebb hágai körözött kézre kerítésével és Hágába zsuppolásával a demokraták szinte biztosan kiegyenlítettek.
Šešelj hazatérése a radikálisokból materializálódott haladók számára nem csekély rizikófaktornak számított. Ahogy azt Teofil Pančić találóan lejegyezte, nemcsak azért, amit az egykoron önmagát csetnikvajdának nevező politikus esetleg tudhat Nikolić és Vučić viselt dolgairól, hanem részben azért is, amit képes kitalálni és „rájuk kenni”. Šešelj felfogása szerint ugyanis a hazugság az, amikor az ember széttép egy tollpárnát és a pihéket egy toronyház tetejéről szétszórja, ennek cáfolata pedig, ha sikerül a széthullott pihéket kivétel nélkül összeszedni. Egyszerűsítve: Šešelj diadalmas hazatérése sokkal kevésbé használhat a választási küszöb környékén tanyázó radikálisoknak, mint amennyire árthat a haladóknak. Minden bizonnyal az ezzel járó csinnadratta és a kezdeti lelkesedés némileg megtépázhatja Nikolićék népszerűségét, ami nagyon nem hiányozna, hiszen Tomo koplalásos „one-man show”-jának kudarca után igencsak megtépázódott a párt hitelessége és komolyan vehetősége. Robinson bejelentése azonban megkönnyebbülést hozott a haladóknak, a választások ugyanis a jövő nyárig minden bizonnyal lebonyolódnak, tehát még ha Šešelj szeptemberben vissza is tér fehér lovon Belgrádba, újabb négy évet várhat a választásokra, addig pedig nem lesz képes beragyogni a Nagy-Szerbia kft. által gyártott és forgalmazott szemüveggel tágasnak és kéknek látott eget.
Annyira kapóra jött Nikolićéknak ez a bejelentés, mintha ők maguk rendelték volna, ám még mielőtt túlságosan belelovalták volna magukat az örömbe, az összeesküvés-elméletek hívei pedig arra kezdtek volna gyanakodni, hogy a gonosz imperialista nyugatiak szánt szándékkal Tomóékat akarják hatalomra juttatni, megérkezett a hideg zuhany, méghozzá Bánát irányából. A demokrata irányítású hatalom letartóztatta a „srebrenicai hentes” meg még ki tudja milyen jelzőkkel emlegetett nyugalmazott tábornokot. Miközben az államfő diadalittas arccal ünnepelte önmaga és pártja talpraesettségét és agyafúrtságát, addig a haladók ismételten kénytelen voltak soraikat rendezni, és leginkább igyekeztek meg sem jelenni a nyilvánosság előtt.
Miért is? Hogyan sikerült pont most megtalálni Mladićot, és miért nem örülnek ennek a haladók? Na nem őszintén – azt csak ők tudják, hogy radikális génjeik még mindig hazafinak tartják-e a tábornokot –, hanem a hatalommegszerzés mint deklarált cél szempontjából. Tadić kénytelen volt eredménnyel előállni, ellenkező esetben Serge Brammertz hágai főügyész az ENSZ BT előtt negatív jelentést tett volna Szerbia együttműködéséről, ennek folyományaként pedig a közlekedőedények elvét követve az ország az év végén nem nyerhette volna el a tagjelölti státust. Ami még nem jelentene szavazatözönt a demokratáknak, ellenben az újbóli megtorpanás miatt újabb választókat veszítenének el, aminek Nikolićék hatványozottan örülhettek volna. Hiszen annyi mindent megtettek a hatalomra jutás érdekében: új pártot alapítottak, elfordultak a nacionalista szólamoktól, Koszovót még álmukban sem említik, a legnagyobb européerek lettek, és egészen biztosan rövid idő alatt megtalálták és kiadták volna Mladićot is. Ezt maga Nikolić is kijelentette, és nyilván biztos is volt benne, hogy a demokraták, akik már épp eléggé népszerűtlenek az országot sújtó gazdasági gondok és saját tétlenségük miatt, ezt a lépést már nem teszik meg. Tévedett. Tadić pedig minden bizonnyal úgy kalkulált, hogy ha most megtörténik a letartóztatás, ezzel az európai útról elhárít egy komoly akadályt, ráadásul a választási dátumként megjelölt jövő március-május időszakig még majdnem egy év van hátra, addigra az emiatt kialakult esetleges elégedetlenségi hullám is csillapodhat.
A mérkőzés még javában zajlik, végkifejletét ebben a pillanatban lehetetlen megjósolni. Ahogy közeledik a meccs vége, valószínűleg még számos cselre, szabálytalanságra, átigazolásra, bekiabálásra számíthatunk. A tét nem más, mint az életünk alakulása, jó szurkolást mindenkinek!
