Zord idők jöttek el rád, Ember. Egyszeriben túl sok bölcs kisbetűs ember kezdett el ugrálni körülötted, akik megafonnal a kezükben üvöltik bele a fejedbe, mit kellene tenned. Nem csodálom, ha nem is érted, honnan kerültek egyszeriben elő, sokkal inkább, hol voltak eddig. Harsognak a jelszavak: Szeress vagy gyűlölj! Jobbra vagy balra! Fekete vagy fehér! Háború vagy béke! Velünk vagy ellenünk!
Azt mondják, választanod kell. Vagyis, ha nem mondod ki hangosan és szenvedélytől izzó szemekkel, hogy Jobbra!, az csakis annyit jelent, hogy te balra akarsz menni. Ha nem választod a feketét, akkor fehér vagy. Néha már aludni sem tudsz, e fogadatlan prókátorok jelszavai visszhangoznak a fejedben.
Azt érted, HOGYAN csinálják, de nem érted, hogy MIÉRT.
A kisbetűs ember pedig pofonegyszerűen fogalmaz. Máshogy nem is tud. Egy igazság létezik, a Mi Igazságunk. Ha ezt kritikátlanul elfogadod, akkor velünk vagy. Ha egyetlen kérdést is felvetsz a Mi Igazságunkkal kapcsolatban, amelyet felsőbb köreink fogalmaztak meg, akkor már ellenünk vagy. Érdekesmód valami ilyesmire még az óvodából emlékszel: Aki nem lép egyszerre / nem kap rétest estére. Persze az akkori önkényuralmi rendszer ezt a versikét tovább írta: nem csak rétes nem járt, hanem érted jöttek, és a hozzád hasonlókat, a Mi Igazságunkat firtatókat Goli otokokra, gulágokba és más hasonló helyekre hurcolták. Mert a Mi Igazságunk mindig is létezett, miképpen ellenségek is voltak mindig. A Mi Igazságunk védelmezője, mintha a hét lakat felett őrködne, nem tehet róla, hogy így gondolkodik. A réteses időkben ehhez szokott. Profi ellenségvadász volt, jutalmat is kapott érte. Aztán új, más idők jöttek. Viszont a fejekben ugyanaz a szél fúj. Ébernek kell lenni. Ellenség mindig van. Mindig bujkál. A nemzetközi helyzet fokozódik! Akkor ötödik hadoszloposokra vadászott és szerzett ezzel jó pontokat. De ma is van olyan, aki a fejét nem csak arra használja, hogy szöget verjen vele a falba, hanem gondolkodni merészel. Ma is vannak ötödik hadoszloposok, csak hát most már máshogy nevezzük őket. Ők azok, akik szembe mennek a közösséggel. Egy definíció, egy skatulya mindig kell. A miheztartás végett. És velük kegyetlenül le kell számolni. Hja. Aki nem lép egyszerre… Szinte beleroskad e teherbe, arca egészen belepirul az önként vállalt kötelesség teljesítésébe, de akkor, régen is a nép nevében számolt le az árulókkal, ma sem teszi ezt másképp. És munka rengeteg van, egy emberöltő kevés arra, hogy mindannyiukkal leszámolhasson.
Még szerencse, hogy nem egyedül kell végeznie ezt a testet-lelket igénybe vevő, ámde legalább annyira áldásos tevékenységet. Vannak segítők is. Közülük egy, aki olyan szóhasználattal igyekszik tovább terelni a menetoszlopba állított Emberek sokaságát, amely nagyon sötét idők nagyon sötét ideológiájára emlékeztet. Akkor is volt ellenség, voltak táborok, de rétes nem volt. Ideológusunk szerint a Mi Igazságunkat követő, menetoszlopba terelt Emberek igazából mind kisbetűs emberekké kell, hogy legyenek, és az emberi testhez hasonlóan szinkronban kell működniük, mindenkinek valamely testrész funkcióját kell betöltenie.
De téged, Ember el fognak vinni. Te ismét kérdéseket teszel fel. Mert – gondolod – mi van akkor, ha ennek a szervezetnek az agyi funkcióját betöltő emberek, intézmények meghibásodnak és téves döntéseket hoznak? Hiszen ki ne hallott volna már agytumorról. Akkor az egész szervezet a hibás központból jövő parancsoknak fog engedelmeskedni és fejjel megy a falnak? Vagy pedig aszinkronba kerülnek a testrészek, és annak darabjai – a kisbetűs emberré lett Emberek – mérgezett egér módjára futkároznak majd?
Csodálatos tudomány a biológia. Miként a kémia is. Hiszen az is kimondatott, hogy nem vegytiszta meggyőződésekben létezünk. Éppen ezért, Ember, vigyázz arra a nagybetűre, maradj Ember. És gondolkodj. Egyet jobbra, egyet balra, de főként előre haladj. Igyál fekete kávét és önts bele fehér tejet, de néha válaszd a kakaót. Légy békés, de ha bántanak téged, a családodat, a tiéidet, akiket szeretsz, vállald a háborút. Mert a személyi igazolványodban nem ezt írja: ember, hanem ezt: Ember.
