A hatalmi koalíció – valahányszor szóba kerül az előrehozott választások kiírásának fontossága – régóta arról beszél, hogy az teljesen felesleges, hiszen csak néhány hónapig kell várni a választásokig. Ismeretes azonban az is, hogy április végén szeretnék megejteni a szavazást – s addig bizony még bő kilenc hónapnak el kell telnie. A „rejtett” kampány már régen kezdetét vette, s ha valóban áprilisig kell várni a választásokig, a hivatalos kampány is meglehetősen hosszúra sikeredhet. Szerbia mindeközben nemzetközi sikereket is elkönyvelt, illetne el szeretne még könyvelni a következő hónapokban. Arról, hogy milyen hatása lehet mindennek a szavazók döntésére, Jovan Komšić szociológust, politikai elemzőt kérdeztük.
Hosszú ideje téma már a soron következő választások időpontjának kérdése. Most mi tűnik a legreálisabb eshetőségnek?
– Függetlenül a pártidentitások kampányszerű definiálásának első jeleitől, a nap mint nap észlelhető pártközi, illetve pártvezérek közötti ellentétektől, úgy vélem, a hatalmi koalíció, figyelembe véve a szövetség egészének, de külön-külön minden egyes tagjának az érdekeit is, mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ne kerüljön sor a választásokra az alkotmányban és törvényben megszabott határidő, azaz 2012 tavasza előtt. Az áprilisi időpont számít tehát valóban a legreálisabbnak, nem csupán az elmondottak miatt, hanem azért is, mert Szerbia az év vége felé elnyerheti az uniós tagjelölt-státust, ami kellemes hátszélként hatna a hatalom kissé megfáradt, akadozó vitorlása számára. Abban az esetben pedig, ha a státus elnyerésén túl nem tűznék ki a csatlakozási tárgyalások megkezdésének az időpontját az idén, akkor arra a jövő év elején kerülhetne sor, s ez kumulatív hatással lehetne az áprilisi szavazatokra, melyeket a polgárok így a gazdasági helyzet javulásába és a bruttó hazai termék növekedésébe vetett reményen kívül éppen ennek a pozitív fejleménynek a bekövetkezése miatt is leadhatnának a vezetésben jelenleg részt vevő pártokra.
Mennyiben segíthet a tagjelölt-státust elnyerése a hatalmi koalíciónak?
– A státus elnyerésének ténye magában nem számít majd meghatározó mozzanatnak a választások eredményét illetően. Ami igazán befolyásolja majd a szavazók döntését, az az életszínvonal, a polgároknak az a megítélése, mennyire sikerült a kormánynak teljesítenie az ígéreteket. A gazdasági válság hatása már ismert, a gazdasági jellegű választási ígéretek nagy része viszont megvalósulatlan maradt. Az a becslés is beleszól majd a választási eredményekbe, mely felméri, kikkel lenne fenntartható legalább a mostani állapot, vagyis hogy a jelenleginél már ne legyen rosszabb a helyzet.
A hágai törvényszékkel folytatott együttműködést befejezte az ország, legalábbis, ami a vádlottak kiadatását illeti. Hogyan befolyásolja mindez a Demokrata Párt támogatottságát?
– A Demokrata Párt mindvégig számíthat az állandónak mondható szavazóbázisának a támogatására, melynek a kezdetektől napjainkig ugyanaz volt a véleménye a Hágával való együttműködésről. Ezek a szavazók most elégedettek azzal a folytonossággal, melyet a párt az együttműködéssel kapcsolatban meg is ígért. A Hága iránt szkeptikus szavazótábor végleges döntését azonban ez nem fogja befolyásolni, s kiderül majd, mi határozza meg végleges döntésüket. Lehet, hogy a kibontakozó gazdasági fellendülés háttérbe szorítja a kiadatások miatti elégedetlenségüket, s emiatt támogatják a szavazás során a demokratákat. A béke, a stabilitás és a biztosabb jövő megteremtésének egyik lehetőségeként értelmezhetik a hágai kötelezettséget, mellyel, teszem azt, jobb perspektíva teremtődött meg maguk és gyermekeik számára. Talán a racionalitás e momentuma felülkerekedhet a szerb polgárok kiadatás miatti zúgolódásán. Veszíteni mindenesetre nem fog a párt ennek a kötelességnek a teljesítése miatt.
A Szerb Haladó Párt mintha most kezdett volna ébredezni a pártelnök éhség- és szomjúságsztrájkos performance-a által okozott tavaszi fáradtságából. Nem kevesen állítják azt, hogy ezzel a lépéssel többet ártottak maguknak, mint használtak.
– Nem ez az első olyan eset, amikor a pártvezér rossz döntése sokba kerül magának a pártnak. A döntés mögött bizonyára állt némi politikai taktika is, mely ki kívánta bontani a választások kiírásának gordiuszi csomóját, a döntés azonban katasztrofálisnak bizonyult. Ezt követően arra volt szükség, hogy néhány hónapon át elnökével együtt megpihenjen a párt is, csökkentve a negatív következmények erejét. A párt támogatottságában nem okozott pótolhatatlan hátrányokat ez az apolitikus elhatározás. A későbbi elemzések mutathatnak csak rá majd, hogy ez a performance valójában öngól volt-e a választási eredmények terepén. Annyi bizonyos, hogy használni nem használt.
Tomislav Nikolić éhség- és szomjúságsztrájkja nem segített pártjának
Bizonyos politikai elemzések szerint a jelenleg hatalmon lévő pártok számára a legnagyobb veszélyt a tartózkodók, nem pedig a haladók jelentik. Már napvilágot láttak azok a stratégiák is, melyek szerint három fronton indulnának a kormánypártok a soron következő választásokon. Megbirkózhatnak-e ezek a pártok ekképpen mind a két nagy ellenfelükkel?
– Ismeretes, hogy a három csoportban való indulás a kisebb kormánypártok mentőöve. Emellett a „szétszórt” szavazatok összegyűjtésére is szolgálhat, melyekből nem kevés van egy-egy szavazás alkalmával. Egy kísérlet ez, mely a pártok helyezkedésére, választásiprofil-alkotásra szolgál. Ha azt vesszük figyelembe, milyen mértékben valósítják meg nálunk a politikai pártok a választási ígéreteiket, a politikusok mennyire tartják magukat a korábban mondottakhoz, azt, hogy a polgárok mennyire tudják mindezt reálisan megítélni, akkor rájöhetünk, hogy a három csoportban való indulás egy kissé megkésett próbája a kisebb pártok parlamenti küszöbön történő átléptetésének. Ha csupán két erő maradna a választásokra – hatalom és ellenzék –, nehezen elképzelhető, hogy a hatalom gondtalanul számíthatna a választási győzelemre. Azt is meg kell várnunk, hogyan fognak ezek a csoportok összeállni. Nagy különbség van a programszerű igazodás, illetve az egyszerű „összeeszkábálás” között. Úgy érzem, a tartalommal feltöltött, programszerű csoportosulással, ha nem is teljesen, de némileg már elkéstek. Meg kellene magyarázni a polgároknak, miért szavazzanak egyszerre egy baloldali, szociáldemokrata beállítottságú pártra, s egy jobbközép irányból, a nagytőke, az összetett állami pénzügyek területéről most az egyszerű decentralizáció területére érkező, magát a regionalizmusban újjáélesztő opcióra. A pártvezéreken múlik, hogy mindezt megkísérlik-e tartalmilag is összekapcsolni, vagy egyszerűen megkötik az egyezséget arra a jól bevált tapasztalatra hagyatkozva, mely szerint a szavazók úgysem a programot, hanem a pártvezért figyelik. A választások utáni periódusra tekintve, s a leendő kormány esélyes pártjaira figyelve, a meglévő pártcsoportok mellé mindenképp oda kell sorolni a Liberális Demokrata Pártot is, melynek minden esélye megvan arra, hogy releváns politikai erőként ismét befolyásos parlamenti párt legyen. A választási eredmények döntik majd el azt, hogy ez a párt marad-e a parlament számára kevésbé megfelelő ellenzéki térfelén, vagy a leendő államvezetés szerves részévé válik.
