1991 júliusa – A szlovén országhatárok feletti ellenőrzés miatt összetűzés tört ki a szlovén területvédelmi erők és a Jugoszláv Néphadsereg között.
2011 júliusa – A Koszovó és Szerbia közötti adminisztratív határvonal ellenőrzése miatt incidenssorozat tört ki, halálos áldozatokkal.
Kereken húsz év telt el a két esemény között. Ebben az időszakban Szerbia négy háborút elveszített, területe egy része elszakadt az országtól, amely gazdasági, politikai és erkölcsi tekintetben is megroppant. Az elmúlt napok történései azt igazolják, hogy Szerbia még mindig nem zárta le, nem tisztázta a múltat sem erkölcsi, sem pedig politikai vonatkozásban.
A poszt-miloševići éra feladata lett volna ez, a politikai elit azonban elpazarolta a huszonegyedik század első évtizedét az egymással való leszámolásra, egy helyben topogásra és az elkövetett bűncselekmények relativizálására. Az események erkölcsi tisztába tétele elmaradt. A 2000-es hatalomváltás után nem történt meg a háborús kalandorpolitika részvevőinek átvilágítása, a „náci-mentesítés”, mára pedig az érintettek közül sokan ismét a politikai vagy gazdasági hatalmat birtokolják, és a médiába is visszatért az uszítók jelentős része. Ez a vonat elment. A következmények azonban itt maradtak. Miként a második világháború után sem tisztázódott a csetnikek helye és szerepe, vagy az usztasák, az NDH és Jasenovac kérdése, úgy ma sem hajlandó a kilencvenes évek háborúiban részvevő felek egyike sem a világos beszédre. Továbbra is az egymásra mutogatás zajlik, a probléma gyökere ismét érintetlen maradt. És ahogyan a régi szőnyeg alá söpört ügyek remek táptalajnak bizonyultak a kilencvenes évek elején a nacionalista és nacionalizmust meglovagoló politikusok számára a háború kirobbantásához, úgy az aktuális összecsapások tisztázatlansága, néhány év vagy évtized elteltével ismét hasonló végkifejlettel fenyeget.
Az erkölcsi rendbetétel elmaradt, hiszen ezt a dolgot Szerbiának kellett volna önmagával rendezni, ezzel szemben az ügyek politikai tisztázása, a háborús időszak végleges lezárása két olyan feltételtől függ, amelyeket a Nyugat követel meg. Ezek a hágai törvényszékkel való együttműködés és a koszovói probléma rendezése.
Hosszú évek nyűglődése, ködösítések, felesleges időhúzások után a múlt héten kézre került az utolsó, Hága által keresett szerb személy is, így ez a teher lekerült Belgrád válláról. Innentől már semmi sem állhat az uniós tagjelöltség útjába – gondolta és mondta az államfő és lelkes udvartartása. És néhány nappal a hágai saga lezárását követően kiderült, hogy van itt még egy apróság. Koszovó kérdése, amelyről a hágai nyomásgyakorlás miatt valahogy mindenki megfeledkezett, és azon kívül, hogy hetente mantraszerűen elhangzott, miszerint „Koszovó Szerbia része”, érdemben semmi nem történt. Belgrád politikailag és anyagilag is támogatta és támogatja a Koszovó északi részén élő szerbeket, akik bojkottálják a prishtinai intézményeket, a nemzetközi konferenciákról a szerb képviselő durcás gyerek módjára távozik, ha ott koszovói politikus is megjelenik, a Belgrád és Prishtina közötti párbeszéd során mondvacsinált problémák kerülnek terítékre. Mindez azt a látszatot kelti, mintha a terepi helyzeten változtatni lehetne, mintha bármi is rávenné a fő világhatalmat, az Egyesült Államokat és európai partnereit, hogy azok a nyilvánosság elé álljanak és azt mondják: Bocsánat, tévedtünk, vissza mindent, mostantól ismét nem független Koszovó. Erre nagyjából azzal egy időben kerül sor, amikor a kipirult arcú nemzetvédőink asztalcsapkodása miatt Trianont is semmisnek mondják ki és maga Sarkozy kér bocsánatot.
A történelmi tapasztalatok alapján egy dolog világos: a nagyhatalmi politika gyakran hoz népek, nemzetek sorsát döntően befolyásoló, téves döntéseket, de épp önnön tekintélyének a megóvása miatt nem fog soha visszakozni.
Abban igaza van a szerb politikai elitnek, hogy Koszovó elismerése nem előfeltétele az uniós csatlakozásnak. Azonban, amikor egy állam be kíván lépni az EU-ba, számos egyéb adat mellett azt is le kell írnia, mekkora az ország alapterülete, hol vannak a határai és mennyi a lakosok száma. Ha pedig a brüsszeli és a belgrádi adatok nem egyeznek, akkor nyilvánvaló, hogy nem Brüsszelnek kell korrigálnia azokon…
Koszovóval indult a délszláv állam szétesése a nyolcvanas évek végén, Koszovó szimbolizálja a szerb állam tönkremenését, az egy helyben topogást. Koszovó kérdése az, amelynek egyértelmű, világos rendezése nélkül nem sikerül leszámolni a korrupcióval, nem jönnek új beruházók, nem nyílnak új munkahelyek, nem lép be az ország az EU-ba és nem jön el az erkölcsi és gazdasági fellendülés. Ellenkező esetben csak az elmúlt húsz év filmkockái ismétlődnek, Szerbia pedig lelkesen rohangál a saját maga által fabrikált mókuskerékben.
