A mezőgazdasági és kereskedelmi minisztérium felügyelősége az idei év első felében több mint 243 tonna élelmiszert és italt vont vissza a kereskedelemből, ami a tavalyi évhez viszonyítva három és félszer kevesebbnek számít. A nagymértékű csökkenés okát egyelőre nem tudni, de azt sem, ki lett a minőségtelen termékek áruba bocsátásáért megbüntetve. Az ugyanis felettébb furcsa, hogy havonta több tonnányi árut vonnak vissza a polcokról, miközben semmi információt sem közölnek arról, hol találták ezt vagy azt az árut, esetleg ki gyártotta, mekkora büntetések járnak ezért, és ki az, akivel már megfizettették.
Előfordult a kedves olvasóval, hogy a hentes kiszámolja, jól összefogdossa és odaadja a visszajáró pénzt az ön előtt vásárló kuncsaftnak, majd kotorászni kezd az ön által választott húsok között? Közben még rájöhet a tüsszögés, de zsebkendő híján a rövid ujjú pólójában itatja fel orra nedveit?
Ott, ahol nincs megfelelő higiéniai ellenőrzés, nincsenek tisztasági előírások, vagy nem ellenőrzi a dolgozókat senki, ennek semmi akadálya. Egy hentesüzletben vagy egy multi hentesrészlegében sokkalta szigorúbb előírások szükségesek.
Felvetődik a kérdés manapság, hol vásároljon az ember? Biztonságosabbak-e a nagy bevásárlóközpontok a kis üzleteknél, vagy csak az óriási választék és a csillogás vonzza oda az embereket. Ez persze nagymértékben függ attól is, mi a fontos számunkra, de a vásárlók zöménél a minőséges termékválasztás állhat az első helyen.
A kis üzleteknek megvan a saját varázsuk, ha ügyesek, kellemesek a kiszolgálók és ha minőséges az áru. Nem utolsósorban a kis üzletek nagyjából közelségük miatt is szerethetőek, hiszen nem kell autóba ülni vagy fél órát vánszorogni a bevásárlóközpontig, hanem átugrunk a szemközti kisboltba.
Mi jut az eszébe, ha a hipermarket szót hallja? Többnyire egy óriási üzletre gondol az ember, tömérdek árura és kellemes környezetre. Az új, óriási bevásárlóközpontokban mindent a pénzköltésnek rendelnek alá, a rengeteg áru és a jó megvilágítás mellé kellemes zenét varázsolnak, az ember nehezen tud ellenállni a költekezésnek. Ha csak kenyérért ugrottunk volna be, lehet, hogy a fizetőkasszához teli bevásárlókosárral érkezünk. Amikor hazaérünk, akkor kezdünk csak el morfondírozni: a mindenit, ebből már van itthon, vagy megkérdezzük magunktól, mi a fenének vettem én ezt meg?
Mindez persze megbocsátható, ha a termékek jó minőségűek, nincs velük semmi gond. De mi történik akkor, ha például romlott húst vagy büdös tojást vásárolunk? Persze mérgesen visszaköveteljük a pénzünket és az idegeinket, de kit büntetnek ilyenkor?
A válasz túl egyszerűnek tűnhet, de nem az.
Felvetődik bennünk a kérdés, egyáltalán jogunk van ezt tudni?
Goran Papović, az Országos Fogyasztóvédelmi Szövetség elnöke szerint igenis jogunk van rá, más lapra tartozik, hogy a gyakorlatban semmit sem tudhatunk meg. Szerinte ha a mezőgazdasági és kereskedelmi minisztérium csak azt közli, visszavonnak ennyi és ennyi tonna húst, de nem nevezik meg a termék készítőjét és az üzletet, ahonnan visszavonták, az nem más, mint bűnrészesség vállalása a közérdekű adatok eltitkolásában és a fogyasztók megtévesztésében. Jelenleg az egyszerű polgár sajnos nem tudhatja meg a fent említett adatokat, ennek azonban véget kell vetni, hiszen törvényellenes. Az Országos Fogyasztóvédelmi Szövetség honlapján viszont közzéteszik azokat az információkat, amelyeket a köztársasági felügyelőség elhallgat, hozzájuk sem jut el az összes információ, de szerintük ez is több a semminél. Papović elmondása szerint azonban ennek a gyakorlatnak meg kell szűnnie, lehetetlen több száz tonnányi hús visszavonásáról nem közölni adatokat.
Igazából a fogyasztónak kellene eldönteni, kinek a termékét vegye meg, és joga van tudni a minőségtelen áruról is, mert különben nagy becsapás az egész. Nagy lehet a baj a felügyelőség és minisztérium háza táján, ha az Országos Fogyasztóvédelmi Szövetség sem tudhatja meg a minőségtelen, romlott termékek visszavonása után, vajon mekkora büntetéseket rónak ki egyes vágóhidakra, üzletekre, gyártókra. Ennek híján az ember újra elmegy vásárolni, megveszi tegyük fel ugyanazt a rohadt sajtot, azt is gondolhatja, a gyártó az egzotikus ízével kíván a kedves fogyasztónak hízelegni, aztán csodálkozik, ha gyorsan fogy a vécépapír.
A fogyasztóvédelem a napokban nyilvánosságra hozta egy üzletlánc nevét, mert romlott csirkehúst adtak el, emiatt egy idős hölgy gyomormérgezést kapott. Miután kitudódott az eset, az üzletlánc kivonta a forgalomból a romlott csirkehúst, de ennél többet a fogyasztóvédelemnél sem tudhattak meg, mert akkor talán lecsökkenne a vágóhíd vagy a termelő termékei iránt az érdeklődés. A gyakorlat azt mutatja, a nagyobb üzletláncok a lejárt húst megsütik, jó vörösre és ropogósra, befűszerezik, és íme az ínyencfalat, mondjuk a grillcsirke a kedves vásárlónak.
Az élelmiszer-biztonsági törvény júniusban lépett hatályba. A jogszabálynak az állam, a gyártók és az eladók is kötelesek eleget tenni. A fogyasztónak az új törvény alapján joga van tudni, hogy az üzletben friss csirkét vásárolhat vagy már egyszer visszavont áru gyártójának termékét méregeti. Igen ám, de a gyakorlatban ez sajnos nem működik.
Miről is van szó? Szerbiában garmadával hoztak meg európaibbnál európaibb törvényeket, csak hát, ha maga az állam is sárba tiporja saját alkotmányát, akkor nem várhatunk csodát az állami, a gazdasági és társadalmi hierarchia többi szereplőjétől sem.
Ideje lenne végre partnerként együttműködni a fogyasztóvédelemnek és a felügyelőségnek, az ellenségeskedés sehova sem vezet. Jó lenne, ha felfognák, ha kiegészítik egymás munkáját, abból mindenki profitálhat. Rövid távon lehet, hogy az üzérkedők rosszul járnának, hosszútávon azonban gyümölcsöző rendszer épülhetne ki.
Mit tehetünk? Ne söpörjük szőnyeg alá, ha mutyizást észlelünk. A média képviselői a nyilvánosság elé tárják, a fogyasztóvédelem árgus szemekkel követi, a hétköznapi ember pedig panaszt tehet. Másként nem megy, más nem oldja meg helyettünk ezeket a gondokat. Ezek az alapfeltételei a sikeres belső változásoknak, az emberek meg kell, hogy tanulják végre ezeken a tájakon is, nem a nagy testvér segít, ha baj van, hanem a felelősségteljes tettrekészség.
