Kitölti-e a teljes mandátumát a jelenlegi szerb kormány?
A jelenlegi szerbiai kormány kitölti teljes mandátumát, választások majd
csak jövõ tavaszra lesznek. Legalábbis így gondolja az internetes körkérdésben
részt vevő olvasóink többsége. A mögöttünk hagyott hét eseményei diktálták ez a kérdést, ugyanis az országos politikában számos olyan dolog történt, amelyek közös nevezője, hogy az aktuális hatalmat alkotó pártok egyike-másika között került sor összecsapásra. Ezek közül a két legtanulságosabb és leginkább árulkodó a közvagyonról és a vasutakról szóló törvénytervezetek körül kialakult zűrzavar, Vajdaság vagyonának meghatározása miatt, és a rehabilitációról szóló törvényjavaslat, amely körül pedig a szocialisták és a megújhodók csaptak össze a partizán–csetnik kérdés okán.
Ezen a helyen nem kívánjuk részletezni a két történetet, a jelenség hátterére kívánunk rámutatni. Ugyebár az országos hatalmi többség igencsak vékony, ezért a mandátum kezdete óta nagyon oda kell figyelniük a hatalomtartóknak arra, hogy minden esetben meglegyen az egyetértés a pártok között, vagy ha ez nem sikerül, akkor ellenzéki tartalékszavazatokat mozgósítani, erre általában a Liberális Demokrata Párt képviselői voltak hajlandóak, akik e lépésüket az európai integráció támogatásával magyarázták. Jelen pillanatban a valós hatalmat gyakorló Boris Tadićnak és a demokratáknak komoly gondjaik akadtak, ugyanis elképzelt forgatókönyvüket egy tollvonással húzták át az aktuális események.
Mert ugyebár senki nem hiszi, hogy a hágai szökevények kézre kerítését és az utolsó kiadatások időpontját nem egy jó előre megírt forgatókönyv szerint időzítették. A szerzők úgy képzelték, egy szép mesét kanyarítanak: Mladićot és Hadžićot szélnek eresztik, Európa hanyatt vágja magát, Szerbia megkapja a tagjelölti státust, sőt még a csatlakozási tárgyalások kezdetét is kijelölik számára.
Ez kedvező üzleti klímát teremt, jön néhány befektető, ezzel meg már lehet menni a választásokra. A forgatókönyvíró azonban mértéktelen amatőrizmusról tett tanúbizonyságot, ugyanis elfeledkezett egy apróságról: az ország déli határvonala nem egyértelmű, olyan országot pedig az EU nem fogad soraiba, amelynek nincsenek világosan kirajzolt határai. Így kirobbant az addig szőnyeg alatt, a sorára váró koszovói ügy, kiborult a bili, egyenesen az elnök és csapata nyakába, úgyhogy ma már az sem biztos, hogy október 10-én az Európa Tanács megszavazza Szerbia számára a tagjelölti státust.
Ez a bizonytalan helyzet, na és a választások időpontjának közeledése pedig idegességet okoz a hatalmiak körében. Mindenki helyezkedni akar, azt a választói réteget igyekeznek megszólítani, amelyről úgy gondolják, leginkább számíthatnak a szavazataira. Ezért ideges Nenad Čanak, aki három és fél éve Tadić árnyékában
hűsöl, akkor, amikor a VMSZ Vajdaság érdekeinek védelmére hivatkozva meggátolja a parlamenti szavazást a vasúti törvényről, miközben a magukat a vajdasági autonómia legerélyesebb védelmezőinek feltüntető ligások egy szót sem szólnak az ügyben. Ugyanis attól tartanak, hogy miközben ők kukát játszanak, addig a VMSZ jó eséllyel szerezhet jó néhány nem magyar vajdasági szavazatot is, amelyekről pedig Čanakék úgy gondolták, örök időkig őket illeti meg, ezzel pedig még annyit sem nyomnak majd a latban mint most, és esetleg még a DP „kistestvéreként” sem juthatnak be újra a parlamentbe.
Ugyanerrõl szól Dačić szocialistáinak és Drašković megújhodóinak a vitája is, amelynek lényege, hogy a csetnik mozgalom tagjai is a rehabilitálhatók körébe tartozhatnak-e vagy sem. Az SZSZP elnöke ugyan kellőképp elhatárolta magát Miloševićtől, de azért a „szlobista” szavazók voksait, azt szeretné begyűjteni.
Egy olyan kommunista utódpárt esetében, mint az SZSZP pedig ezt a réteget vagy egykori partizánok alkotják, vagy olyanok, akik kedvelik a partizánokat. A Ravna Gora-i megemlékezésekről évek óta távol maradó Drašković ugyanígy számít a csetnikek és családtagjaik támogatására, ezért kell ismételten nagyon kiállni a csetnik mozgalom tagjainak jogaiért.
Egymásnak feszülő, mélyben fortyogó ellentétek kísérik ezt a kormányt megalakulása pillanatától kezdve, de az ellentéteknél mindig erősebb volt a hatalom megőrzésének érdeke, ezért sikerült ennyi ideig fennmaradnia. És ebből kifolyólag van egy vitathatatlan érdeme: a 2000-es Slobo-váltás óta ez az első kormány, amely teljes mandátumát kitölti, függetlenül attól, hogy 1-2 hónappal elõbb vagy később lesznek a választások. De, hogy ez mire elég, az majd kiderül.
