Jónak tartja-e, hogy elmaradt a büszkeségnapi felvonulás?
Igen – a másságot elfogadom, de a felvonulást nem támogatom 48,0%
Nem tartom jónak – az állam kapitulált a szélsőségesek előtt 24,5%
Örülök, hogy elmaradt, így utcai randalírozások sem voltak 15,2%
Nem érdekel a téma 12,3%
Nem az bosszantott fel igazán, hogy az idén betiltották a büszkeségnapi felvonulást – valami azt sugallta, már hetekkel a bejelentett esemény előtt, hogy az államnak nagyon nincs most kedve ilyesmivel foglalatoskodni.
Annyi más teher nyomja politikusaink vállát: Koszovó, uniós tagjelöltség, az annak elnyerésével együtt járó problémásnál problémásabb törvények, a közelgő választások, melynek kampánya már legalább egy évvel ezelőtt kezdetét vette. Jóval a felvonulás előtt el is kezdtek érkezni a „felkészítő” bejelentések arról, mennyire veszélyeztetett az extrém csoportok miatt a felvonulók biztonsága, a főváros vagyona. Igaz, ez már eleve meseként hatott, hiszen tavaly szétverték Belgrádot, mégis biztosítani lehetett, hogy a melegek jogaiért sétálóknak egy haja szála se görbüljön. Megfogalmazódik hát az ember fejében az értelmes választ váró bugyuta kérdés: Mi van?! A kedvhiány kerekedett felül, ez lehet a legegyszerűbb értelmes felelet. Arról van szó, hogy a vezetés, illetve az annak politikájára leginkább befolyással lévő személyek összeültek, s azt mondták: Fiúk, nem kell nekünk az idén mindez, halasszuk az emberi jogokat, szólásszabadságot, békés felvonulásra való jogot el jövőre...
Nem, mégsem ez bosszantott fel igazán. A biztosítékot nálam könnyebben ki szokták vágni az egyházi méltóságoktól érkező „építő jellegű” (teokráciát építő, társadalomromboló) meglátások, melyeknek minden egyes alkalommal teret kell kapniuk egy-egy, ne adj isten, jövőbe mutató, emberi jogokat erősítő esemény bemocskolásakor. Olykor jót tesznek ezek az állami célkitűzéseknek is, mindenkori pátriárkákat lehet általuk alkotmányra szavaztatni, hatásuk bizonyított: sokkal erőteljesebbek minden miniszteri kijelentésnél, s utánuk az állami intézkedések szinte nyílt sebet forrasztó balzsamként hatnak, melyre annyira vártak melegek és nem melegek egyaránt.
Amfilohije már nem egyszer bizonyította képességeit, bujtotta a társadalom tettre kész extrém elemeit rendbontásra, nem is igyekezve különösebben arra, hogy burkoltan tegye mindezt: teli torokkal Szodomát és Gomorát kiáltott, elmondta, megengedhetetlen egy ilyen büszkeségnapi felvonulás a főváros utcáin, s emlékeztetett a két bibliai város történetére, mely a Holt-tengerben ért véget. Akár „Támadás!”-t is kiálthatott volna.
Az idén különösen megtisztelve érezhették magukat a melegek, maga a pátriárka mondta el véleményét a tervezett összejövetelről. Őt sem a huligánok zavarták, nem az számított elítélendőnek, hogy az állam, politikai célokat szem előtt tartva, rezzenéstelen arccal meghasonul a szélsőségesek előtt. A békés felvonulással volt most is az egyetlen baj, annak betiltására szólította fel Irinej az állam vezetőit. Indoklásában olyan párhuzamot vont, aminél kevésbé találékonyat aligha mondhatott volna: „a szomorú Koszovó szerb népének tragikus sorsa” áll – ha eddig nem tudtuk volna – közvetlen kapcsolatban a melegfelvonulással, mert az elfedni, homályosítani akarja eme dél-szerbiai drámai helyzetet. Szerbia akkor számítana épeszű társadalomnak, ha a többség ennek a kijelentésnek a kapcsán azonnal tudta volna, ki akar a már leszállt ködben még tovább homályosítani, hogy mennyire számít hazánkban veszélyesnek, erőszak alkalmazására bátorítónak valamit Koszovó-ellenesnek nyilvánítani, ha rájönne arra, hogy a pravoszláv egyház politikai befolyásának csökkentésével jó néhány társadalmi kérdést lehetett volna már rég rendezni.
A békés felvonulás helyett az idén békés sajtótájékoztatóval kellett megelégedniük a szervezőknek. A melegek nem gyújtottak fel semmit a fővárosban amiatt, hogy betiltották a törvény szerint előre bejelentett sétát. A rend őreinek mégis résen kellett lenniük, a pátriárka tanítását betartatni igyekvő egyének ugyanis mégis kirajzolódtak a ködben aznap. A szomorú Koszovó pedig megkapta az őt megillető helyet az esti hírműsorokban.
