A Cseszneky család címere
A Cseszneky ősi nemesi család. A csaknem egy évezredes múltra visszatekintő családfa igencsak szerteágazó. A XIII. századtól védelmezték a Szent Koronát, ha kellett karddal, ha kellett szorgalommal. A XVIII. század derekán János Bács-Bodrog vármegyébe költözött, ő lett a család délvidéki ágának megalapítója. „Az1848/49-es szabadságharcban József és Imre nemzetőrként Szabadkánál, Mihály pedig a bácskai védsereg önkénteseként Csantavérnél harcolt a szerb lázadók ellen. Ferenc (1876–1923) gazdatiszt, majd malomiparos és gabonakereskedő lett, akit 1919-ben gróf Károlyi Gyula ellenkormánya közélelmezési biztossá nevezett ki. Cseszneky Gyula (1914–1956) 1940-ben, a második bécsi döntést követő észak-erdélyi bevonulás során, a Ludovika Akadémia lovaskülönítményének tagjaként különleges hősiességet tanúsított, ezért Horthy Miklós vitézi címmel tüntette ki. 1941-től II. Tomiszláv horvát király tanácsosa volt, aki elismerte és megerősítette ősi családi címeit. A Cseszneky család leszármazottai ma Magyarországon, Brazíliában, az Egyesült Államokban, Franciaországban és Angliában élnek.”
Gróf Cseszneky Miklós, a ma Angliában élő örökös az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul, amiért a szerb törvény kizárja családját a kárpótlásra jogosultak köréből. Gróf Cseszneky Mihály, Miklós nagyapja ugyanis magyar honvéd volt. Az unoka szerint sohasem követtet el harci cselekményt, de ez a törvény szempontjából mellékes. A Hungarian Human Rights Watch szerint a Cseszneky örökösök a bíróságon a kollektív bűnösség elvére hivatkozva támadták meg a szerbiai kárpótlási törvényt. Gróf Cseszneky Miklós elektronikus postán válaszolt kérdéseinkre.
Milyen vagyont követel vissza a család?
– A visszakövetelt vagyon nagy része nem hagyományos értelemben vett Cseszneky-birtok, hanem anyai ágról szállt nagyapámra, Cseszneky Mihályra. Kétszeresen „bűnös” vagyonról van szó, mivel eredetileg a német származású üknagymamámé volt. Apatin, Zombor és Topolya térségében főleg mezőgazdasági területek voltak, ipari épületek Zomborban, lakóház Szabadkán, tanyák a környéken, szőlőbirtok a bajai szőlőkben, valamint hétvégi ház Palicson. A termőföldek és az ingatlanok nagy részét bérlők használták, a nagyszüleim nem éltek állandó jelleggel a Bácskában.
Milyen körülmények között vették el a felsoroltakat, és hogyan élt ezt követően a kifosztott család?
– Magyarország 1944. március 19-ei német megszállását követően nagyapám illegalitásban élt. Testvére, Cseszneky Gyula II. Tomiszláv horvát király személyes jóbarátja volt, s Olaszország 1943-as háborúból történő kiugrása és az 1944-es horvátországi Lorković–Vokić-puccs kudarca után a Gestapo szemében az egész család gyanús volt. A családtagok utoljára 1943 végén vagy 1944 első hónapjaiban járhattak a Délvidéken. Csak hallomásból tudjuk, hogy a partizánok később elfoglalták a birtokokat, néhány alkalmazottat és távoli rokont pedig megöltek. Nem minden esetben tudjuk, hogy formálisan mikor történt meg az államosítás, de az ügyvédeimnek sikerült beszerezniük néhány kisajátítási végzést 1946-ból.
Magyarország szovjet megszállása után a rokonság egy része elhagyta az országot, de az én felmenőim a maradás mellett döntöttek. Hamarosan ott is elvették mindenünket, a nagyapámat letartóztatták mint „imperialista ügynököt”, és börtönbe, majd kényszermunkatáborba hurcolták, ahonnan csak 1956-ban szabadult. Az állapotos nagyanyámat pedig három kisgyermekkel – köztük az édesapámmal – kitelepítették egy disznóólba.
Csesznek vára (Magyarország)
A háborút követően először 1993-ban jártunk Szerbiában néhai édesapámmal. Később a koszovói konfliktus idején egy egyetemi lap prishtinai tudósítója voltam, a szerb katonai rendőrség azonban elég gyorsan letartóztatott kémkedés vádjával. Az őreim reggeltől estig Ceca dalait hallgatták, ami olyan mély benyomást tett rám, hogy a mai napig a turbófolk rajongója vagyok.
Önök pert indítottak a vagyon-visszaszármaztatás ügyében. Miben reménykednek?
– A peranyagot összeállítottuk, de a keresetet hivatalosan nem nyújtottuk be, mert a dokumentumok egy részének fordítása még nem fejeződött be. Az ügyvédeim optimisták, én viszont tisztában vagyok vele, hogy ez az ügy hosszú évekig elhúzódhat, s még ha sikerrel is járunk, nem hiszem, hogy a felkínált szerb kötvényeknek komoly értékük lenne. Számomra mindennek inkább szimbolikus jelentősége van: a siker azt jelentené, hogy összeurópai szinten kimondásra kerül, hogy a kollektív bűnösség elve nem egyeztethető össze az európai értékekkel és az alapvető emberi jogokkal, s egy ilyen döntés több százezer vajdasági polgár – köztük nemcsak magyarok, hanem németek, horvátok, bunyevácok, s bizony a magyar honvédségben szolgáló szerbek leszármazottai számára is – precedens értékű lenne. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez a per nem Szerbia és a szerb nép ellen irányul, hanem a kollektív bűnösség koncepciója ellen. Ahogyan egyetlen szerb kiskatona sem fosztható meg a vagyonától, mert néhány fegyvertársa részt vett a vukovári vagy a srebrenicai vérengzésben, úgy a magyar honvédségben szolgálók összessége sem tehető felelőssé az újvidéki túlkapásokért. Titkon még reménykedem, hogy ezt a szerb parlamenti képviselők és a közvélemény is meg fogja érteni, s esetleg sor kerülhet a peren kívüli megegyezésre.
Szerbiában egy örökhagyó után legfeljebb félmillió eurót kaphatnak vissza az örökösök. Mi a véleménye erről a rendelkezésről? Ön szerint mekkora értéke van a családja elvett vagyonának?
– Több mint fél évszázad elteltével nagyon nehéz megbecsülni egy vagyon akkori, illetve mai értékét, az azonban bizonyos, hogy a családunk elvett vagyonának értéke a mai árfolyamon meghaladja a félmillió eurót. Mindazonáltal a törvény ezen kitételét mi nem támadjuk, mert tudomásul vesszük az ország gazdasági nehézségeit, s elsősorban erkölcsi elégtételt szeretnénk kapni.
Mivel a Cseszneky család tagjai Európa több államában éltek, más országokban visszakapták-e a vagyonukat?
– Magyarországon részleges kárpótlást kaptunk, többnyire értéktelen kárpótlási jegyek formájában. Szlovákiában nem igényeltük a vagyon-visszaszármaztatást, mert az ottani javakkal kapcsolatos dokumentumaink elvesztek. A család franciaországi vagyonát pedig nem államosították.
