Bandi bácsi már nem megy le a rétre (fotó: Miskolci Magdolna)
A magyarkanizsai szigetelőanyag-gyárral szemben birkanyáj szokott legelészni, terelőjük pedig egy lakókocsiban húzta meg magát. Most azonban lakatlan a kocsi, és nem látni birkát sem a legelőn, sem a fészerben.
Rövid rendőrségi közlemény adta hírül, hogy ismeretlen elkövetők megkötözték a 88 éves, magyarkanizsai Rekecki Andrást, és elrabolták 25 birkáját.
– Egy álmot már aludhattam, ott kint nincs világítás, ezért 7-8 óra felé már el szoktam aludni. Tíz-tizenegy óra lehetett, amikor arra ébredtem, hogy ugat a kutya. Nem is tudom, öten vagy hatan voltak, a csatornát keresték. Ahogy mentem volna a kanálist megmutatni, elkaptak, a földhöz vágtak. Hárman fogtak. Az egyik tartotta a kezeimet, a másik a lábamat, a harmadik meg átkutatott. Azt kérdezte, van-e pisztolyom, pénzem, mobilom. Dehogy van, hiszen szegény ember vagyok én, mondtam. Amíg ezek fogtak, a többiek bepakolták egy kombiba a birkákat. Akkor fölengedtek, megkötözték a kezemet, és beküldtek a lakókocsiba. Azt kérdezgettem, hova viszitek a birkáimat – mesélte Bandi bácsi, akit egyáltalán nem volt könnyű otthon érni.
Amíg legeltetett, kint a birkáknál mindig meg lehetett találni, de most, hogy nincs a nyáj, már neki sincs mit keresnie a legelőn. Otthon, a magyarkanizsai házban meg nincs maradása a rendkívül mozgékony, dolgos, szikár embernek, hiszen a mai napig ég a keze alatt a munka. Szomszédai szerint már kora reggel biciklire pattan, és bejárja a földeket. Amikor végre otthon értem, éppen a lovas kocsiról pakolta le a bekötött kukoricaszárat.
– Nem szedtem én még soha orvosságot, a hallásom is jó, csak a látásommal van egy kis gond – mosolyodott el, amikor elképedtem azon, hogy 88 évesen ennyit dolgozik.
Harminc évig birkázott. Három évtizeden át április 1-jétől december 1-jéig kint volt a jószággal. Sose érte kár. Nemrég azonban elkötötték a lakókocsihoz közel kipányvázott tehenét, most meg a birkáit vitték el.
– Nejlonmadzaggal kötöztek meg. Ahogy behajtottak a lakókocsiba, azt mondták, majd visszafelé jövet elengednek. De én tudtam, hogy ott van a kés az asztalon, kitapogattam a sötétben, és elvágtam a kötelet. Hazafelé indultam, de befordultam inkább a FIM portásához, elmondtam neki, mi történt, és ő hívta a rendőröket, mindjárt ki is értek. Lementünk a fészerhez, azután civilben is jöttek néhányan. Csak négy birkám maradt, azok kimenekültek a fészer másik végénél.
Innen rabolták el a birkákat
Láttam a megmaradt birkákat, a gazdájuk sem tudta megközelíteni őket, annyira vadak. Ilyen volt a többi is. Jól érthetnek a birkához a rablók, hogy a szuroksötétben el tudták őket kapni.
Nagyon hiányoznak Bandi bácsinak a birkái. Bárány is volt közöttük – párásodott el a szeme. Azután meg az udvaron parádézó kakasra nevetett.
– Este el tudok én aludni, mert fáradt vagyok, hanem hajnalban nem bírok úgy aludni. Olyan 3-4 óra, 5 óra felé ébredek. Azért tartom a kakast, mert hajnalban kukorékol, és amikor meghallom a hangját, mert a hallásom elég jó, akkor gondolom, majdcsak virrad már. Órám kettő is volt lent, de sötétben nem láttam, világítást nem csináltam ott lent. Este feküdtem, és amikor megvirradt, csak akkor keltem föl.
Elmerengett a lenti életen.
Három nyári bárány is volt azok között, amiket elvittek. Ősszel már nem szaporította a jószágot.
– Gyöngülnek a szemeim. A bal szememmel látok, olvasni apró betűket már nem tudok. A nagyobb földet a fiatalok csinálják, feléből. Ahol ma kötöttem a szárat, azt meg magam csinálom. A fele kukorica, a fele here. Másik lánc földemben fele here, fele meg árpa volt.
Azután megint eszébe jutott a tehén: öt hete tűnt el. Ki volt pányvázva a karóhoz. Reggel nézte a gazdája: a karó ott volt, de a kötél, a pányva sehol. Se a tehén. Nézte a közeli kukoricásban, hátha elszabadult, de nem volt sehol. Mindjárt jelentette. Arról sincs még semmi hír.
– Tavaszra újra kimegy?
– Nem megyek ki. Elég volt. A látásom is gyengül, a birkák sem lesznek meg, nem megyek. Három családom van, két fiam és egy lányom, ebédet adnak, ma is hozta a lányom. Főznek, mosnak rám, takarítanak. Csak ez a nagy baj ne lenne. Mert nagy baj ez. Harminc évig senki se bántott, semmim se tűnt el, most meg ez történt – révedt el a tekintete.
A jövő tavasztól tehát hiába lessük, nem lesz már ott a nyáj a réten, és nem lesz lakója annak a lenti lakókocsinak. Biztos alaposan megváltozik majd Bandi bácsi élete. Nem csak anyagilag, de úgy is, hiszen nyugdíj híján a birkákból élt. Nem fél a munkától ezentúl se, mondja, eddig az emberektől sem félt.
Úgy gondolom, az emberektől továbbra sem kell tartania. Hogy volt lelkük egy ilyen idős embert megkötözni, kifosztani? – kérdezgetjük azokkal, akikkel a szomorú esetről beszélgetünk. Nem volt, nincs lelkük. Akik öten-hatan képesek egy, 88 éves korában is a megélhetésért gürcölő emberrel így elbánni, azok nem emberek. Lelketlen gazemberek.
