Az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ az idén ünnepli fennállásának 60. évfordulóját, a telepi magyarok önszerveződése pedig 80 éves múltra tekint vissza
A kettős jubileum alkalmából Petőfi-napokat szerveztek: a rendezvény hétfőn kezdődött és november 19-éig tart az intézmény helyiségeiben. A jubileum alkalmából beszélgettünk a Petőfi Sándor MMK két vezéregyéniségével, Márton Bálind Teodóra elnök asszonnyal, és Bátori Józseffel, az egyesület titkárával.
Mit kínál a Petőfi, mivel próbáljátok idevonzani az embereket?
– Például klubesteket szervezünk, a gyerekeknek hetente kétszer táncoktatást és játszóházakat szervezünk. Ilyenkor nem kimondottan a néptáncon van a hangsúly, inkább különféle népi gyermekjátékokat, mondókákat, versikéket tanulnak. Ezzel kapcsolatban az a gond, hogy mindig ugyanazok a gyerekek jönnek, az ő körüket próbáljuk majd bővíteni. A pedagógusok részéről is érzékelek egyfajta érdektelenséget, talán néha el is marad a gyerekek tájékoztatása, habár mi mindig értesítjük őket az aktuális programokról. Ha az óvó nénik megbeszélnék a szülőkkel például azt, hogy délután ötkor kezdődik a gyermekest, amire együtt megyünk, akkor a szülők is komolyabban vennék az egészet. Ha a pedagógusnak sikerül megbeszélnie a szülővel ezeket a dolgokat, az biztos többet jelent, mintha például az óvónő a kezébe nyom egy cetlit, hiszen mire hazaér, nagy valószínűséggel meg is feledkezik róla. Persze, vannak olyan pedagógusok, akikkel kitűnő az együttműködésünk, de ez nincs minden esetben így. Amik nagyon menők, azok a bulik, ezek mellett azonban több új ötletet is kitaláltunk, tervben van például a sportnapok megszervezése is. Rengeteg szakcsoport működik az művelődési központ keretében, ezek mind igénylik a megújulást. Ahhoz azonban, hogy komolyabb kampányba kezdjünk, több pénz kell. Sajnos, bármivel próbálkozunk, mindig a pénztelenség jelenti a fő gondot. Valahogy ki vagyunk rekesztve, sokan úgy vannak vele, hogy jól van, ti Újvidéken vagytok, biztos kaptok pénzt a várostól. Mi viszont nem kapunk pénzt a várostól. Óriási lehetőség van ebben az intézményben, de egyelőre nem lehet kihasználni – mondta Bálind.
A legújabb rendezvény-sorozattal mi a célotok?
– A Petőfi-napokon bemutatkoztak azok a csoportok, amelyek sikerrel működnek. Az a célunk ezzel az ünnepséggel, hogy megmutassuk, igenis létezik ebben a központban minőségi és aktív munka, de nagy szükségünk lenne kézzelfogható támogatásra is. Az intézmény dolgozói szívvel-lélekkel végzik a dolgukat, ennek ellenére nagyon nehéz megmozgatni az embereket, bármit is találunk ki, érdektelenséggel szembesülünk.
Minek tudható ez be: a fásultságnak, vagy netán ilyen kevés magyar maradt Újvidéken?
– Nem hinném, hogy kevesen vagyunk, egy ekkora intézményben sok lehetőség lenne mindenféle aktivitásra, úgyhogy a jelenlegi ötszáz tagnál jóval több lehetne – magyarázta Bálind.
A Petőfi huzamosabb ideje pénzügyi gondokkal küzd, mi a legnagyobb probléma?
– Mikor három és fél évvel ezelőtt átvettük a régi vezetőségtől a Petőfit, 17 000 eurós tartozása volt: nem fizették a béreket, a számlákat, a megnyert pályázatokat sem bonyolították le, és nem számoltak el. Ma még mindig ezeknek az adósságoknak a terhét nyögi a művelődési központ, habár nagy részüket már sikerült rendezni. Nekikezdtünk a Petőfi felújításának, kaptunk egy szép összeget a nemzeti közösségi titkárságtól, ebből sok technikai eszközt vásároltunk, például reflektorokat, a hangosítást felújítottuk, a klubot is modernizáltuk. Pályázaton nyertük pénzt a Vajdasági Nagyberuházási Alaptól is, ebből sikerült renoválni az ablakokat és az ajtókat – fejtette ki Bátori.
Miért nem kap pénzt a várostól a Petőfi?
– Régebben a központ a várostól kapta a működéséhez szükséges pénzt, emellett pedig voltak szponzorok is, akik kisebb-nagyobb összeggel támogatták az intézményt. A nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején megjelentek a pályázatok, akkoriban ez úgy működött, hogy meghívtak egy-egy pályázatra, mondván pályázzanak erre és erre. Így lett például a Petőfibe bevezetve a gáz. Manapság a pályázatoktól függeni meglehetősen kegyetlen dolog, mert semmi sem szavatolja, hogy nyerni fog az, aki megpályázza őket, ha tehát nincs más támogatási alap, akkor nagyon nehéz csak így működni.
Mi a legfőbb gond ezzel a pályázati rendszerrel?
– Nagy gond az az új törvény, amely az amatőr egyesületeknek és a civil szervezeteknek a működését majdnem a dilettantizmus szintjére süllyeszti, mivel az önkéntesek munkájából él. Igen, a csoportokban volontőrök vannak, akik ezért nem kapnak pénzt, ahhoz viszont, hogy a csoport haladjon, kell egy szakvezetőt alkalmazni, aki például oktat vagy szervez. Az új törvény szerint a szervezők, a szakvezetők, az oktatók sem kaphatnak bért az elvégzett munkájukért. Az intézményeknek ezenkívül van szakszolgálatuk, de emiatt a jogszabály miatt még itt sem lehet alkalmazni bérért senkit. A pályázatoknál megint csak hasonló a helyzet, mert ott sem adnak ilyesmire pénzt. Az intézmény fűtésére, villanyszámlájára, karbantartására stb. nagyon kevesen költenek, de a nagyobb központok működésére még ezek az összegek sem elegendőek. A községeknek, városoknak kapóra jött az új törvény, mert így ők nem kötelesek finanszírozni az ilyen intézményeket. Próbáltunk pályázni a város által kiírt összegekre is. Tavaly például november 1-jén kiírtak egy pályázatot, amire november végéig lehetett jelentkezni. Én márciusban fordultam az ombudsmanhoz, mert még akkor sem hoztak döntést a pályázatok ügyében. A városnak az volt a válasza, hogy a pályázatot elbíráló bizottság nem ülhet össze sűrűn, habár minden tagja fizetést kap a munkájáért. Szomorú tény azonban, hogy Újvidéken a kultúrára szánják a legkevesebb pénzt a költségvetésben. Probléma az is, hogy egy kategóriába tartoznak az amatőr és a profi egyesületek, például az Exit is. A tervezett 90 millió dinárból közel harmincat az Exit kap, de nyert több olyan vállalat is, amely önfenntartó. Jó néhány olyan nonprofit egyesület sem kapott pénzt, mint a Zmaj Játékok. Újvidék vezetésével tárgyaltunk az utóbbi időben, látszik egyfajta jóindulat a város részéről. A nemzeti tanácsokról szóló törvényben az áll, hogy a város adhat pénzt a nemzeti tanácsoknak egyes intézmények működtetésére, de a tanács az, amely szétosztja az anyagi eszközöket – fejtette ki Bátori.
Mi a helyzet az anyaországi támogatásokkal?
– Az utolsó pár évben gomba módra szaporodtak a nonprofit egyesületek, melyek nagyjából mindennel foglalkoznak, csakhogy nyerhessenek a pályázatokon. A Petőfi is rengeteg civil szervezetet „termelt” ki, például a Szórakaténusz bábcsoportot vagy a Csűrdöngölő tánccsoportot. A pénzeket érdekes elbírálással osztják szét, mert utoljára a Szent István-napra 25 000 dinárt kaptunk, s ebből nem sok mindent lehet megszervezni, egy színésznő is elkér például ennyit egy fellépésért. Ott, ahol magyar pártok uralkodnak az önkormányzatokban, ők finanszírozzák az ilyen jellegű ünnepségeket, de mit csináljunk mi?
A Petőfi épületének a státusa sem rendezett…
– Ezt az épületet a Gazdakör és az Olvasókör tagjai építették 1941 és 1943 között, az ünnepélyes megnyitója 1943. március 15-én volt. Amikor bejöttek a felszabadítók, különféle szervezeteket működtettek itt, így helyi közösség is működött itt. Jelenleg a város nevén van, de manapság a Poslovni prostor közvállalat kezeli, ő adja bérbe a város tulajdonában lévő objektumokat. Számunkra nagy gondot jelent a pályázásnál, hogy mindenki kéri az épület tulajdonjogáról szóló dokumentációt, vagy szerződést arról, hogy a tulajdonos megengedi a befektetéseket az ingatlanba. A bérbeadásnak a pályázatok esetén legalább 10 évre kell szólnia. Nekünk sajnos nincs ilyen szerződésünk. A polgármester az idén kijelölt egy pár embert a városvezetésben, akikkel tárgyalhatunk, tehát a párbeszéd megindult. Több lehetőségről volt szó, de egyelőre a legolcsóbb is havi 60–70 ezer dináros bérköltséget jelentene, nekünk meg szemétkihordásra sincs havonta 11 000 dinárunk. Az én legutóbbi javaslatom az volt, hogy úgy, ahogy kiadták az épületet 30 évre az Újvidéki Színháznak, tegyék ezt a Petőfivel is.
A közelben épül az Európa Kollégium, ha befejezik, sok fiatal járhat majd ide. Ez azért jó hír, nem?
– Itt el kell mondanom egy nagyon fontos dolgot. A nemzeti tanács kulturális stratégiájában Újvidék nem szerepel, a Petőfi Sándor MME -t pedig egy szóval sem említik. Azt mondták, hogy véletlenül maradt ki, de nem csupán egy helyről felejtették ki.
Az Európa Kollégium viszont része a stratégiának, és az Újvidéken élő ifjúság egyfajta „klubszerű bázisaként” tüntetik fel. Ez mit jelent, lebujt, vagy sztriptízbárt? Az újvidékiek menjenek a kollégiumba, ha szórakozni vagy kikapcsolódni szeretnének? Mi lesz a kisgyerekekkel, mi lesz a középkorúakkal vagy az idősekkel?
A stratégiában például, amikor Dél-Bácskáról írnak, négy települést említenek: Becsét, Péterrévét, Temerint és Palánkát. A dokumentum azon részében, ahol az egyesületek termeit, helyiségeit sorolják fel, szintén kimaradt a Petőfi, pedig a többiekhez képest sokkal nagyobb termekkel rendelkezünk. Ez már egy kicsit furcsa, és meg kell mondjam, csalódtam a Magyar Nemzeti Tanácsban. Amikor megalakult, és amikor a névjegyzékre kellett feliratkozni, több mint 2000 magyar jött be a Petőfibe, hogy itt iratkozzon föl. Most viszont nem kapunk támogatást, hiszen a várostól kapható támogatás is csak a nemzeti tanácson keresztül bonyolódhatna le, a tárgyalások meg is indultak, de gyorsan elakadtak. A nemzeti tanács nem segít sem bennünket, sem a többi dél-bácskai egyesületet, hogy a szerémségiekről ne is beszéljek, pedig az ottani egyesületek számára a legkisebb támogatás is azt jelentette, hogy elmehettek legalább a Gyöngyösbokrétára, most viszont ezt sem tehetik meg.
Meglehetősen feketére festette a helyzetet. Mit terveznek a jövőben?
– Igen, tényleg nyakig vagyunk a sárban, de szerintem a sárban is lehet menni, és ki kell jönni belőle. Azokkal kell folytatnunk a jövőben, akik segíteni és dolgozni akarnak. A pedagógusokkal minél jobb kapcsolatra törekszünk, ami a tevékenységünket illeti, a nehéz helyzet ellenére mindig szervezünk valamit, aminek örülni lehet, most például a Petőfi-napok zajlanak. Tíz évvel ezelőtt kiadtuk a Kultúra szolgálatában című könyvet, az idén pedig a Képes monográfiát szeretnénk kiadni, amely az elmúlt nyolcvan évet ölelné fel, s ha minden jól megy, karácsony előtt meg is jelenik. Ezúton is szeretném megkérni az újvidékieket, ha van fényképük, poszterük vagy plakátjuk a Petőfiről, hozzák el, mi lemásoljuk, hogy megmaradjon az archívumunkban, az eredetit pedig visszaadjuk – szólított fel Bátori.
Késett a Petőfi adatlapja |
