– Tadićnak igaza van, amikor a tagjelölt-státus megtagadásának lehetséges végkifejletére utal. Szerbia egy meglehetősen különleges gazdasági-szociális pillanatát éli jelenleg, melyben a jövőt felvillantó terv mozgásba lendítheti a politikai erőforrásokat a demokratikus intézmények, az európai szintű életminőség kialakításának irányába. A kormányon belüli kapacitáshiány ellenére vagy a politikai pártok élén tapasztalható azon szokás ellenére, mely az európai mintára meghozott törvények elfogadására, majd azok alkalmazásának kerülésére való hajlamosságot mutatja, a tagjelöltség megtagadása az ország helyzetének normalizálására, demokratizálódására vonatkozó esély radikális derékba törését jelentené. Szerbia a részben konszolidált demokrácia fázisában van, ahol nem tekinthetők irreverzibilisnek a beindult pozitív folyamatok. Ez az, amire Tadić most figyelmeztetett. Nem hiszem, hogy a felelősségteljes, érett, bölcs európai partnerek hosszú távú érdekeiket látnák abban, hogy Szerbia teljesen kiegyensúlyozatlan politikai-gazdasági helyzetbe kerüljön, mert Szerbia nem számít lényegtelen kis kavicsnak a balkáni államok mozaikjában, melynek összeállításához, mellesleg, szerintem nem elegendő Montenegró európai útját – amit jómagam minden kétséget kizárva támogatok, és fontosnak tartok – szavatolni. Ebből a szempontból felfoghatatlan a német álláspont, mely Szerbiát és polgárait azon kétségek között hagyná, miszerint nem biztos, hogy Európának érdeke az ország felzárkózása.
Lát-e taktikai megfontoltságot az elnök lépésében?
– Úgy gondolom, annak ellenére, hogy a kormány nem tett meg mindent – s főként nem időben – azért, hogy most ne rettegéssel várja az európai döntést, Tadić figyelmeztetése mégsem egy afféle taktikának számít, mely az ország negatív kapacitásának erejével, a balkáni stabilitás veszélybe sodrásának lehetőségével kísérelné meg zsarolni az uniót. Szerbiában léteznek olyan látható és rejtőzködő erők, melyek alig várják, hogy alkalmat kapjanak az ország Európa-ellenes irányba való elindítására, egy paralízises, szegénység és reménytelenség által meghatározott állapot bevezetésére. Arra várnak, hogy manipulálhassanak a szociális egyenlőtlenséggel, az emberek félelmeivel, a rendezetlen geopolitikai kérdésekkel, ami egy közel-keletihez hasonló állapotot vezetne be Szerbiában is. Tadić írása egy esélyt villantott fel az unió számára: annak esélyét, hogy bizonyítsa, tényleg érdeke a Balkán stabilitása. Tudjuk jól: a csatlakozási tárgyalások időpontjának kijelölése nélküli státus semmire sem kötelezi sem Németországot, sem pedig a többi uniós országot. Megakadályozná viszont Szerbia Európa-barát erőinek és a polgárok csatlakozást támogató hangulatának eltemetését.
Mégis, elég erősek-e ezek az Európa-ellenes erők ahhoz, hogy ekkora változásokat tudjanak előidézni rövid időn belül? A választásokig már csupán alig néhány hónap maradt hátra.
– Az újabb kori és régebbi politikatörténet is arra figyelmeztet, hogy a szociális és gazdasági krízisek, a civilizációs fejlődési lehetőségek megakadályozásának pillanataiban nagyon gyors politikai átcsoportosulások történhetnek, melyek a szélsőséges nacionalista irányba mutathatnak, erőszakba torkollhatnak. Nem számít, hogy a felmérések jelenleg azt mutatják: alacsony ezeknek az erőknek a népszerűsége. Európa története is azt mutatja, hogy rendkívüli pillanatokban rendkívül gyors politikai változások is végbemehetnek, manipulálni lehet a tömegekkel populista, szélsőséges, nacionalista, rasszista politikai elvek mentén.
Úgy gondolja, hogy a mostani egy ennyire fontos történelmi pillanatnak számít?
– Rettenetesen fontos eseményről van szó, s nem akarom magamra ölteni a vészmadár szerepét, de azt hiszem, ha tényleg tagjelöltség nélkül maradunk, szemtanúi lehetünk majd a látható és rejtett szélsőséges politikai és parapolitikai szervezetek egy igen erős szerveződésének, mely alapjaiban rengeti majd meg a 2000 és 2003, valamint 2008 és 2012 közötti demokratikus fejlődést. Láthattuk, mire volt képes a Koštunica-időszakban tapasztalt Európa-ellenesség: társadalmunk azon társadalmak közé süllyedt, melyek megengedhetik maguknak még a nyugati nagykövetségek felgyújtását megjelenítő forgatókönyveket is, az ezekkel a demokratikus országokkal fennálló kapcsolatok megszüntetésének lehetőségét üzenve. Iránban, Jemenben, Szomáliában látni még ilyesmit. A neofasizmust megjelenítő projektumokkal Szerbiában már ma is találkozhatunk, melyek a „meghiúsult európai politika” alternatívájaként tüntetik fel magukat.
Amikor Tadić a nacionalizmus újbóli térhódításának eshetőségéről beszél, sokunknak jutnak eszébe a kilencvenes évek. Mennyiben térne vissza ez az időszak, illetve mennyiben különbözne a nacionalizmus új hulláma ettől a már megtapasztalt formától?
– A kilencvenes évek nacionalizmusa egy autoritárius, populista projektum része volt, melyet leginkább a hatalmi párt használt a viszályok régióbeli exportja céljából. Mára ennek vége lett, így más helyzettel állunk szemben. A szélsőséges nacionalista szemlélet vírusa ma inkább a felszín alatti demokráciaellenes ideológiákat, az elégedetlenség pillanatnyi manifesztumait fertőzi meg Szerbia erőszakkal való elárasztása, a huliganizmus fenntartása révén. Ezek továbbra is néhány közéletben szerepet vállaló párt ellenőrzése alatt állnak, melyek azonban nem kívánják ekképp kompromittálni magukat, így a kompromittáló erőszak-alkalmazást átengedik az úgynevezett patrióta csoportoknak: szurkolótáboroknak, nemzetieskedő mozgalmaknak. Mára az állam és állam, társadalom és társadalom közötti konfrontációs vonal áttevődött a társadalompolitika szintjére, s egy ország – Szerbia – egy társadalma és az azzal szembeni szélsőségek közé tevődött. Ezek az erők ma a hatalom közelébe férkőzésének lehetőségét várják, hogy rejtett központi irányítással, mely még saját szervezeteik számára sem számít hozzáférhetőnek, az eszkaláció lehetőségét teremthessék meg. Láthattunk már ilyen eseteket fejletlen országokban, ahol a nemzeti identitás megőrzésének ürügyével szélsőségesek vették át az irányítást. Titkos hatalmi központok, manipulátorok kaphatnak főszerepet, amikor valami rendkívüli, elbizonytalanító történik.
Feltételezem, hogy ezekben az esetekben lassú és hosszadalmas a felépülés.
– Évtizedekben mérik. Könnyű visszatérni a törzsi egységen alapuló politikai formához, nagyon nehéz viszont művelődési, gazdasági szempontból átszervezni, kigyógyítani egy társadalmat, s a demokratikus, civilizált útra helyezni vissza.
