Amikor 2005-ben Pozsonyba utaztam, emlékszem, az út megszervezése körüli legnagyobb gondot a vízum intézése jelentette. Az ember kénytelen volt minden más elintéznivalóját a nagykövetséghez, az ott érvényben lévő ügyintézés menetéhez igazítani. Ahhoz, hogy valaki hosszabb időre elmehessen oda, nem volt elég az, hogy gondoljon egyet, s szaladjon Belgrádba a vízumért, meghívólevélre, azaz a „küldetés” pontosan meghatározott okára is szüksége volt. Igaz, maga a vízum körüli ügyintézés simán ment, az azért mégsem tekinthető elhanyagolható tényezőnek, hogy e sima ügyintézéshez mégis kétszer le kellett utazni a fővárosba, hogy a telefonos kérdezősködésről, bizonylatok beszerzése körüli hercehurcákról ne is ejtsünk most szót. Persze, nem tudta mindenki ilyen „könnyen” elintézni az efféle ügyeket, hallani lehetett akkoriban hatalmas tumultusokról, előző este megkezdett sorban állásokról is a népszerűbb államok konzulátusai előtt.
Amikor az idén ősszel ismét Szlovákiába vitt az utam, az út előkészületeinek egyetlen komolyabb kihívását a poggyász megfelelő, célszerű összeállítása jelentette. Könnyebb így útnak indulni, annyi bizonyos. Hogy ezúttal minden ilyen egyszerűen ment, nem is tűnt különösebben szokatlannak. Talán azért nem, mert így a „normális”.
Tavalyelőtt vízummentességet kapott az ország, azóta a turistairodák egymás után dobják ki az egy-két napos budapesti, bécsi, stb. vásárlási, városnézési kiruccanások programjait, s ezeken talán keresnek annyit, mint amennyit azoknak a bizonyos vízumoknak az intézésekor profitáltak. Emlékszem, amikor megszüntették a vízumkényszert, az egyik utazási irodánál dolgozó ismerősöm fel is sóhajtott, hogy: „szép, szép, de hát mit fogunk most mi csinálni...”
Talán egy éve hallhattunk először arról, hogy az Európai Unió fontolgatja a vízummentesség esetleges megszüntetéséhez szükséges mechanizmusok meghatározását és bevezetését. A délkelet-európai nagy számú menedékjog-kérelmek miatt ugyanis már akkor megbánták egyes uniós tagországok a gyors nagylelkűséget, melyben, a többi között, Szerbiát is részesítették. „Szerencsére” viszonylag gyorsan beköszöntött az asztalról minden egyéb kérdést lesöprő gazdasági válság, így a vízummentesség megszüntetésének a kérdéséről sem hallhattunk jó ideig. Egészen mostanáig.
Tanja Fajon, az Európai Parlament vízumliberalizálással megbízott jelentéstevője a minap kijelentette, hogy az Európai Bizottság ez év júniusában már meg is tette a javaslatát ennek a mechanizmusnak az elfogadására, s hogy nagyban folynak az uniós intézményeken belül az ezzel kapcsolatos egyeztetések. Azt is hozzátette, hogy a Nyugat-Balkán országai mindenképp a „veszélyeztetett övezet” részét képezik, innen érkezik ugyanis az EU-ba a legtöbb illetéktelen menedékjog-kérelmező. Tudni lehet azt is, hogy az elképzelés szerint az uniós rendet megszegő, így a vízummentességre alkalmatlannak tartott országgal szemben először hat vagy kilenc hónapos felfüggesztést alkalmaznának, melyet, a helyzet javulásának elmaradása esetén, újra a schengeni feketelistára helyezés követne. A jelentéstevő ugyan nem akart jóslatokba bocsátkozni e mechanizmus életbe lépésének idejét illetően, mégis elképzelhetőnek tartja, hogy már a hamarosan beköszöntő új évben meghozhatja az azzal kapcsolatos döntést az Európai Parlament és az Európai Tanács. Az erre vonatkozó bizottsági javaslatot a Miniszterek Tanácsa már elfogadta legutóbbi ülésén.
A tagjelöltség jóváhagyásának elodázását követően ez mindenképp egy újabb rossz hírként hathat Szerbia számára. Reméljük, igaza lesz Nenad Banovićnak, a vízummentességi kérdésekkel foglalkozó állambizottság vezetőjének, aki viszont biztosra veszi, hogy Szerbiát nem fogja sújtani az uniós játékszabályok efféle módosítása. Véleményét arra a pozitív adatra alapozza, mely szerint az elmúlt év folyamán tizenegyezer menedékjogi kérelemmel kevesebb érkezett hazánkból. Igaz, még így is, az év eleje óta csaknem hétezer szerb állampolgár kért menedékjogot valamelyik uniós tagországban: legtöbbjük Svédországban, Belgiumban, Németországban és Luxemburgban próbált szerencsét.
Hogy mégsem csupán gyerekjátékról van szó, arról tanúskodik a belügyminiszter ígérete és panasza is. Az ígéret: Szerbia még inkább meg fogja szigorítani a határátkelők ellenőrzését. A panasz: kérték az uniótól azoknak az intézkedéseknek a listáját, melyekkel még hatékonyabban felszámolhatnák a menedékjogért igyekvők népes társaságát, az unió azonban azt válaszolta, hogy megtorlásra nincs lehetőség, ami alatt a már kiutasított menedékjog-kérelmező útlevelének elkobzását értette a belügyi tárca vezetője.
Számunkra, vajdasági magyarok számára, nem számít túl nagy vigasznak az sem, hogy a kettős állampolgárság, s a magyar útlevél birtokában mentesülhetünk a kígyózó sorok rémálmától, ha netán mégis bekövetkezne a legrosszabb. Élni, dolgozni, megélni ugyanis akkor is egy olyan államban kell majd, amelyiket valahogy úgy írhatunk körül, hogy egy időre ugyan felemelte tekintetét az európai jövő felé, a változni akarás hiányában azonban hamar csüggedten visszalépett.
