Körkérdés
Mit tart a vajdasági magyarság szempontjából legfontosabb idei közéleti eseménynek?
A rehabilitációs és a vagyon-visszaszármaztatási törvény elfogadását 53.1%
Az egyetemista ösztöndíjrendszer kiépítését 32.1%
A Magyar Nemzeti Tanács stratégiáinak megfogalmazását, elfogadását 14.8%
Szavazatok száma: 586
A kollektivizmusra épülő titói rendszer részéről nem volt meglepő, hogy még utolsó évtizedeiben is, amikor a hatalom már kicsúszni látszott az „örökös elnök” kezéből, a kollektív vezetés és felelősség bevezetésével kísérletezzen (tudjuk, milyen sikerrel). Ez a rendszer azonban jóval korábban igen hatékonyan alkalmazta a kollektív bűnösség elvét mindenekelőtt a vajdasági németekkel, de ugyanígy a magyarokkal szemben is. Az év utolsó hónapjaiban igen komolyan fellángolt az ezzel kapcsolatos, elsősorban politikai indíttatású vita, mégpedig a vagyon-visszaszármaztatási törvény kapcsán. Az említett jogszabály vitás rendelkezése szerint az állam nem adja vissza az egykori megszállóknak és kiszolgálóiknak (vagyis hozzátartozóiknak) a tőlük elkobzott vagyont. Egy ilyen elvvel nagyon nehéz vitába szállni, még akkor is, ha az adott személy a vagyonát nem fasiszta nézeteinek köszönhette (többségében ugyanis ilyenek voltak). Talán nem mellékes megjegyezni, hogy a semmivel sem kevésbé totalitarista kommunizmus rendszerének köszönhető vagyon esetében nemcsak a testi épség kérdése nem merült fel, hanem még a nyilvánvalóan pozícióknak köszönhető vagyon kérdése sem.
Lehet, hogy a fasiszta elemek ellen másutt is volt megtorlás. A csetnikek és z usztasák sem kerülték el ezt a sorsot, de az is történelmi tény, hogy a fasizmus általi megbélyegzés volt a vajdasági magyarság elleni partizán irtóhadjárat első számú ürügye, s a vajdasági magyar és német szervezetek évtizedek óta harcolnak azért, hogy elismertessék a kollektív bűnösség elve alkalmazásának rettenetes következményeit. A vagyon-visszaszármaztatásról szóló törvény rendelkezése mégis a kollektív bűnösség elvének érvényességét támasztotta alá azáltal, hogy előzőleg nem rendezte a kárpótlás kérdését. A jogszabály ugyanis nem tett különbséget a tényleges bűnösök és az igazságtalanul megvádoltak, a megbélyegzettek, a vagyonukat elvesztők és a kivégzettek között. A magukat demokratikusnak nevező pártok váltig állították, hogy nem a magyarok ellen szól a törvény, lényegében mégis ez lett volna a helyzet, mert a szerbektől ilyen címen alig koboztak el vagyont annak idején. Már a többségi nemzet józanabb tagjai is kezdik elismerni, hogy a több tízezer áldozatot követelő megtorlás valóban nemzeti, nem pedig ideológiai alapon történt, és jól jövedelmező hozadéka volt a vagyonelkobzás. Arról már nem is szólunk, hogy az ártatlanságot azért továbbra is bizonyítani kell majd. Vagyis mindenki bűnös, csak az nem, aki bizonyítottan ártatlan!
Azt már korábban is hallani lehetett, hogy Szerbia nem hajlandó visszaadni a németek vagyonát vagy kárpótolni őket, s nyilván az is jól jött volna, ha a magyarok esetében is megmaradt volna államinak a vagyon. A korábbi rendszer azt hangoztatta, hogy teljesen jogosan vették el a vagyont a fasiszta rendszerek által okozott károk fejében, csakhogy ez a vagyon valóban hatalmas volt. Vajdaságban – mint kiderült – több mint százezer hektáros földterületről van szó. Az állam pedig görcsösen ragaszkodik hozzájuk, pedig ezeket lehetne a legkönnyebben visszaadni. A gyárak és az épületek esetében már lehet alkudozni, hogy mennyit is érhettek, és mennyi értékpapírt kell adni értük. Ez utóbbit szívesebben megteszik, hiszen az állami értékpapíroknak aligha lesz meg a tényleges értékük, s piacra dobásuk pillanatában sem fogják megadni értük a névleges árat. Bármennyire is szeretné tehát a kormány, hogy minél kevesebbel „ússza meg” a visszaszármaztatást, mivel üres a „kassza”, akárhogy is manőverezik, ez elől nem tud elmenekülni.
Mindent összevetve: a vajdasági magyarság esetében ez mégis egyfajta elégtétel, s ha nehezen is múlnak azok az idők, amikor a legkönnyebb volt a fasizmus bélyegét rásütni mindarra, ami magyar, még a testvértelepülésekkel való kapcsolatfelvételre is, hihetetlenül lassan ugyan, de mégis változik a helyzet.
