2024. augusztus 26., hétfő

Nagykorú lett a Préló

Több száz résztvevő ünnepelt Bajsán, kihirdették a borverseny eredményeit

Az íráshoz fotógaléria kapcsolódik, amely itt érhető el. 

A XVIII. Préló versenyjátékaiban tizenkettő csapat, helyi, környékbeli, magyarországi és baranyai hagyományőrző egyesület vett részt, mások a bajsai Testvériség-egység Általános Iskola tornatermében felállított színpadon mutatkoztak be. A bajsai helyi közösség és a falu civil szervezetei nagyszabású rendezvényén Lackovics Károly tanácselnök köszöntötte magyar, szerb és szlovák nyelven a vendégeket, majd megnyitó beszédet Szatmári Adrián, Topolya polgármestere mondott, mielőtt fellobbantotta a találkozót jelképező fáklyát.

– Hosszú hagyománya van Bajsán a Prélónak. Mi, akik évről évre valamilyen formában jelen vagyunk az ünnepségen, már szinte hazaérkezünk éltetni őseink emlékét. A rendezvénynek azért is van jelentősége, mert mindig jó hangulatú, és a községünk több nemzetiségét is hirdeti, egymás tiszteletét, megértését és a békét. Ennek pedig az alapja, hogy ismerjük egymást, egymás szokásait. Az önkormányzat ezért is igyekszik minden évben támogatni a megszervezését – mondta egyebek mellett a polgármester, majd végül felhívta a figyelmet az előttünk álló önkormányzati választásokra, abban a reményben, hogy jövőre is ugyanilyen lendülettel folytatódhat a bajsaiak hagyománya. 

A hímzés játék nyertese idén a kúlai Népkör Művelődési Egyesület csapata lett, a kukoricamorzsolás versenyszámot a zentagunarasi Gracza János Művelődési Egyesület nyerte meg, a gégetészta, azaz a csigatészta készítés aranyérmese a topolyai Nagyapáti Kukac Péter Magyar Hagyományőrző és Néprajzkutató Társulat lett, a Nefelejcs Kézimunka Társulat pedig a kukoricapattogtatásban jeleskedett. A zsűri döntése értelmében a legszebb női viseletet a topolyai Vuk Stefanović Karadžić Szerb Művelődési Központ tagja, Žilić Dana öltötte magára, a legszebb férfi viseletben a bácskossuthfalvi Ady Endre Művelődési Központ ifjú táncosa, a Kalamajka együttes tagja, Márton Attila jelent meg. A gyermekek számára szervezett verseny legeredményesebb karikadobója Vladimir Nikolić lett.
Kihirdették a bajsai Szent Dömötör Borrend és a Kadarka Szőlészek, Gyümölcsészek és Kertészek Egyesülete borversenyének az eredményeit is. A vörös és fehérbor kategória nyertese a tázlári Kószó Borbirtok lett, ezzel megnyerve a verseny serlegét is. A rozé bor kategóriában a zamárdi Peti Pince győzedelmeskedett, a három tagú szakzsűri, dr. Mijić Uroš, Ćućuz Milica és Ljubica Radan döntése értelmében.

Nyitókép: Szatmári Adrián meggyújtja a XVIII. Prélót jelképező fáklyát (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana)