2024. augusztus 25., vasárnap
EGYHÁZI MÉLTÓSÁGAINK HÚSVÉTI ÜZENETEI

Krisztus teszi ünnepnappá a húsvétot

Harangozó László református püspök húsvéti üzenete

„Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét.” (Zsid 9,15)

Húsvét elérkezése szép, kellemes érzésekkel és gondolatokkal tölti ki a szívünket. Körülöttünk újraéledt a természet, színpompás virágok hirdetik, hogy itt a tavasz, itt az újrakezdés. Eszünkbe jutnak a múlt és a gyermekkorunk húsvéti emlékei és szokásai. De igazán ünneppé, üdvnappá a húsvétot maga Krisztus teszi.

Húsvét a keresztyénség legnagyobb ünnepe. Minden vasárnap, úrnapján hálát adunk Krisztus feltámadásáért, de emellett évente megünnepeljük sátoros ünnepként is. És van is mit ünnepelnünk. Hiszen a húsvét Isten szeretetének a beteljesedése! A karácsony, azzal, hogy Isten emberré lett, az az Ő szeretetének a kiteljesedése volt. Abban pedig, hogy értünk szenvedett a kereszten, meghalt és harmadnapra feltámadt, beteljesedett Isten szeretete. Hiszen úgy szeretett minket Isten, hogy értünk adta Egyszülött Fiát. Nélküle kárhozat lenne a sorsunk. Mert, bár Isten jónak teremtette az embert, azért, hogy Teremtőjét megismerje és szeresse. De az első ember engedetlensége miatt az emberi természet úgy megromlott, hogy mindnyájan a fogantatás pillanatától bűnben vagyunk, és bűnben születünk meg. Az eredendő bűn minden jóra képtelenné teszi az embert, képtelen megtartani Isten törvényét, igazságosan élni Isten előtt, mindennap bűnöket követ el. A bűn egy láthatatlan válaszfalat emelt Isten és ember közé. De áldozatával Krisztus lerombolta ezt a falat, és lehetőséget adott számunkra az Isten jelenlétébe való belépéshez, a bűnbocsánatra, a megtisztulásra és az örök életre. Betöltötte az ószövetségi törvényeket, rendelkezéseket és áldozatokat, hiszen Ő maga volt az áldozó és egyben a helyettesítő áldozat. A maga vérét vitte be a mennyei szentélybe egyszeri és tökéletes áldozatként. Ezért már nincs szükség papi áldozásra és más közbenjáróra, mert Ő mint Főpap folyamatosan közbenjár értünk. Sőt, az Ő vére árán választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet  lettünk, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessük nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el minket (1Pt 2,9)! 

Ezért, testvéreim, adjunk hálát és ünnepeljük a mi Urunkat, aki ennyire szeretett és szeret minket. Magasztaljuk az Ő nevét és hirdessük az Ő nagy kegyelmét!

Ezzel kívánok mindenkinek áldott húsvéti ünnepeket!

Nyitókép: (Illusztráció: pixabay.com)