Siniša Mali pénzügyminiszter ma bejelentette, hogy további 12,01 milliárd dinárt biztosítottak a felsőoktatásra, és rámutatott, hogy ezeknek a forrásoknak köszönhetően 50 százalékkal csökkennek a tandíjak a hallgatók számára.
A kormánynak ehhez nem volt szüksége költségvetés átütemezésére.
– Eleget tettünk az egyetemisták negyedik követelésének is és 12,01 milliárd dinárt biztosítottunk. Ezt az összeget az egyetemisták tandíjainak 50 százalékos csökkentésére, az anyagi költségek fedezésére, valamint a felsőoktatásban dolgozók esetleges béremelésére fordítjuk. Mindez a professzorokon, dékánokon, rektorokon és hallgatókon múlik, és remélem, hogy valamikor le tudunk ülni és megbeszéljük az általunk biztosított források pontos elosztását – magyarázta a pénzügyminiszter.
Emlékeztetett arra, hogy a hallgatók első követelése is teljesült, ami az újvidéki tragédiával kapcsolatos dokumentáció közzétételére vonatkozott.
Csak ebben a két napban további 263 dokumentumot tettek közzé a szerb kormány honlapján, és összesen már 16 307 dokumentum elérhető. További 377 dokumentum található meg a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra honlapján, az újvidéki ügyészség pedig az ügyészség tulajdonában lévő összes dokumentumot közzétette.
A második és harmadik kereséssel kapcsolatban elmondta, hogy a hallgatók által azonosított 37 személlyel szemben indult büntetőeljárás.
Nyitókép: Mali bejelentette, hogy a költségvetésből 12,01 milliárd dinárt biztosítottak a felsőoktatásra (Fotó: Beta)