2025. március 6., csütörtök

Dékánok: Az egyetemek mindent megtesznek azért, hogy a hallgatók ne veszítsék el az egyetemi tanévet

Goran Roglić, a Belgrádi Vegyészeti Kar és Vladan Bogdanović, a Mezőgazdasági Kar dékánja szerint március 17-e nem tekinthető „D-napnak” az egyetemi tanév elvesztésének szempontjából, ahogy azt Ana Brnabić, a köztársasági parlament elnöke korábban jelezte.

Roglić hangsúlyozta, hogy a karok aktívan dolgoznak azon, hogy a hallgatók ne veszítsék el a tanévet. Arra a kérdésre, hogy létezik-e egyáltalán egy konkrét sorsdöntő nap, amikor az egyetemi tanév menthetetlenné válna, Roglić röviden válaszolt, hogy nem kell találgatásokba bocsátkozni.

Bogdanović úgy véli, hogy pánikkeltésről van szó, mivel erről azok beszélnek, akik nem ismerik a karok működését. Kiemelte, hogy rendelkeznek előkészített tervekkel az oktatás pótlására, és ezek alapján mindent időben be tudnak fejezni, még az egyetemi év meghosszabbítása nélkül is, amelyről szintén szó esett mint lehetséges opcióról.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A karok előre elkészített tervekkel rendelkeznek a lemaradás pótlására (Fotó: pixabay.com)