2025. április 20., vasárnap

Feloszlatták a kormányt

A köztársasági képviselőház az első rendes ülésének végén, miután megszavazta a napirenden szereplő személyi kérdésekkel kapcsolatos pontokat, tudomásul vette Miloš Vučević kormányfő lemondását, ezzel pedig megszűnt a kormány mandátuma.

A parlament a tegnap véget ért első rendes ülését még március 4-én kezdte meg. A 69 napirendi pont között volt a felsőoktatási törvény módosítása, amely alapján a felsőoktatás költségvetését 18 milliárd dinárral bővítették, csökkentették a tandíjakat, eleget téve a blokádban lévő egyetemi hallgatók negyedik követelésének. Megszavazták a 20 és 35 év közötti fiatalok első ingatlanának megvásárlását támogató törvényt, ugyanakkor több hitelszerződést is elfogadtak, amelyek többnyire az úti infrastruktúrára és energiaügyi beruházásokra vonatkoznak. Elfogadták ugyanakkor azt is, hogy Szerbia is csatlakozzon a az Egységes Euró Fizetési Övezethez (SEPA-hoz). Tegnap személyi kérdésekről döntött a parlament, így Nevena Đurićot a parlament alelnökének választották meg, ahogy a Szerbiai Nemzeti Bank Kormányzótanács elnökét és négy tagját, valamint az állami támogatások ellenőrzését végző bizottság tanácsának 3 tagját is. Az ülés végén konstatálták Miloš Vučević lemondását, és ezzel megszűnt a kormány mandátuma. Mától a kormány ügyvezetői státuszban működik. A jogszabályok szerint 30 nap áll az államfő rendelkezésére, hogy megnevezze az új kormányfőt és benyújtsa javaslatát a parlamenthez, majd a parlament jóváhagyásával megalakuljon az új kormány.

 

Ana Brnabić házelnök az ülést követő sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az új kormánynak legkésőbb április 18-ig meg kell alakulnia. Ha erre nem kerül sor, az államfőnek fel kell oszlatnia a képviselőházat, és ki kell írnia a parlamenti választásokat, amelyeket a kiírás napjától 45–60 napon belül meg kell tartani. Brnabić megköszönte Miloš Vučevićnek, hogy miniszterelnökként tisztességesen végezte a munkáját, és hogy felelősségteljesen, bátran helytállt a posztján. Aleksandar Vučić államfő várhatóan a napokban kezd tárgyalásokat a parlamenti pártokkal az új miniszterelnök megválasztása kapcsán.

Kovács Elvira, a köztársasági képviselőház alelnöke, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője közösségi bejegyzésében kiemelte, hogy pártja is részt vesz ezen a beszélgetésen.

– Számunkra soha sem a tisztségek voltak a döntőek. Kiállunk amellett, hogy a vajdasági magyarság számára fontos kérdések, projektek bekerüljenek az új kormány programjába – írta. Hozzátette: – Ha nagypéntekig nem alakul meg az új kormány, az előttünk álló újabb választásokon is önállóan mérettetjük meg magunkat.

Miloš Vučevićet és kormányát a 2023 decemberében tartott parlamenti választások után, április 30-án választotta meg a parlament. Nem egész egyéves mandátumuk alatt – bár többször is hangoztatta, csapatának összetétele nem állandó – márciusban kormányátalakításra került volna sor. A november 1-jén Újvidéken történt tragédia felgyorsította a változásokat. Lemondott tisztségéről Goran Vesić építési, közlekedési és infrastruktúrával megbízott miniszter és Tomislav Momirović kül- és belkereskedelmi miniszter is. Noha a helyükre Vučević választott másik minisztereket, ők nem vették át a tárcát, január 28-án ugyanis a kormányfő is benyújotta lemondását. Döntését azt követően hozta meg, hogy a tüntetésben és az egyetemek blokádjában részt vevő egyetemisták Újvidéken összetűzésbe kerültek a Szerb Haladó Párt helyi szervezetének aktivistáival, a pártaktivisták megverték az egyetemistákat. A parlament március elejéig nem ülésezett, így a lemondás elfogadásáig a kormányfő és a miniszterek is posztjukon maradtak.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Harminc nap áll az államfő rendelkezésére, hogy megnevezze az új kormányfőt, ellenkező esetben a parlamentnek ki kell írnia az új parlamenti választásokat (Fotó: Beta)