Az ellenőrök ma megkezdték munkájukat a blokád alatt álló egyetemi karokon.
Vladan Bogdanović, a belgrádi Mezőgazdasági Kar dékánjának szavai szerint pontosabb utasításokat várnak a benyújtandó dokumentációról, és úgy véli, hogy az ellenőröknek nem kellene az egyetemekre menniük, hanem a szkennelt dokumentumokat kellene elküldeni nekik.
– Arra számítunk, hogy pontos kéréseket kapunk arra vonatkozóan, hogy mit küldünk majd a felügyelőségnek. Amikor majd pontos listával jelennek meg, akkor meglátjuk, milyen dokumentációval rendelkezünk – mondta Bogdanović a FoNetnek, és hozzátette, hogy információi szerint nagyon rövid határidő lesz a kért dokumentáció benyújtására.
Az oktatási felügyelőség az egyetemekhez a múlt héten érkezett levélben az áll, hogy az ellenőrök számára el kell készíteni „az elvégzett felsőoktatási tevékenységre vonatkozóan a felelős személy nyilatkozatát, valamint a folyó tanévben megvalósított előadások és egyéb oktatással kapcsolatos tevékenységek, valamint a vizsgák lebonyolításáról szóló nyilatkozatot is a vonatkozó dokumentációval együtt".
Szükséges az intézmény szakmai szervének határozata is, amely kimondja az oktatás elhalasztását, vagy felfüggesztését, amennyiben ilyen határozat született.
Bogdanović emlékeztet arra, hogy nem az egyetemek hozták meg a blokádokról szóló döntéseket, és úgy véli, hogy az oktatási minisztérium komoly nyomásgyakorlásáról van szó, ami belső konfliktusokat vált ki a Belgrádi Egyetemen belül.
– Kész helyzet elé állítottak minket azzal, hogy a diákok elkezdték a tüntetéseket és blokádokat. Mi csak támogattuk követeléseik teljesítését, és kiálltunk mellettük azzal a céllal, hogy amennyire csak lehet, megőrizzük a nyugalmat az egyetemen, és ne legyen kár – fogalmazott Bogdanović.
Az oktatási minisztérium közölte, hogy az ellenőrzés március 25-én kezdődik, amelynek során a felsőoktatási intézmények működése során felmerülő eljárások jogszerűségét kívánják megállapítani.

Nyitókép: A belgrádi Mezőgazdasági Kar dékánja szerint az oktatási minisztérium nyomásgyakorlásáról van szó (Fotó: Beta)