2025. március 26., szerda

Aláírták a kedvezményes lakáshitelre vonatkozó első szerződéseket

A Postatakarék Bankban (Poštanska štedionica) ma aláírták az első négy szerződést a 20 és 35 év közötti fiataloknak nyújtott támogatott lakáshitelekről. 

A Pénzügyminisztérium közlése szerint eddig 1790 érdeklődő jelentkezett ezekre a hitelekre. 

A szerződések aláírásánál jelen volt Siniša Mali pénzügyminiszter, aki elmondta, hogy az NLB Komerciális bank is csatlakozott a programhoz, ami azt jelenti, hogy a fiatalok ennél a pénzintézetnél is igényelhetnek kedvezményes lakáshiteleket. 

Közölte, hogy a fiatalok lakáshitel-támogatási programjához a Duna Biztosító Társaság is csatlakozott, az első évben ingyenes ingatlanbiztosítással. 

– A fiataloknak tudniuk kell, hogy mindig számíthatnak az államra – mondta Mali, a minisztérium közlése szerint. 

Bojan Kekić, a Postatakarék Bank végrehajtó bizottságának elnöke elmondta, hogy a banknál további 59 támogatott lakáshitel-kérelem feldolgozása van folyamatban. 

Ezeknél a hiteleknél az önrész minimum egy százalék lehet, a hitel maximális összege pedig 100 ezer euróig terjedhet, és nincs korlátozás a megvásárolt ingatlan árára vagy a négyzetméter árára vonatkozóan. 

A hitel futamideje akár 40 év is lehet, de rövidebb időtartam is választható, amit legfeljebb a hitelfelvevő 70 éves koráig kell kifizessen.

A türelmi idő a hitel folyósításától számított legfeljebb 12 hónap, ezt követően maximum 480 havi részletben történhet az adósságtörlesztés. A kamatláb az első hat évben fix, legfeljebb 3,5 százalék, ezt követően változó, a három- vagy hat hónapos euribor plusz két százalék.

A program értéke 400 millió euró, amelyből az állami támogatás körülbelül 130 millió eurót tesz ki, és a tervek szerint ebben a szakaszban több mint 5500 lakóépület vásárlását támogatja – közölte a Pénzügyminisztérium.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Eddig közel 1800 fiatal jelentkezett a kedvezményes lakáshitelre (Fotó: pixabay.com)