2024. október 2., szerda

Csapás a pedofil szexiparra

A Belügyminisztérium folytatja az Armageddon bűnüldözési akciót

Kilenc személyt tartóztatott le csütörtökön a rendőrség az Armageddon fedőnevű akció keretében, melynek célja a kiskorúkat ábrázoló pornográf tartalmakat készítők és forgalmazók elleni küzdelem. A gyanúsítottakat pornográfiát ábrázoló anyagok beszerzésével, megjelentetésével és kiskorúak szexuális zaklatásával, valamint pornográf célokra való kihasználásával terhelik. A letartóztatásokat a Belügyminisztérium tagjai a belgrádi Felső Ügyészség magas technológiai bűnözés felszámolásával foglalkozó osztályával együttműködve hajtotta végre.

A gyanú szerint M. K. (1980), Z. M. (1958), I. Đ. (1989), F. K. (1992), S. P. (1972), N. Đ. (1995), B. N. (1966), S. S. (1988) és S. M. (1987) hosszabb időn keresztül különböző alkalmazásokon lépett kapcsolatba a kiskorúakkal, és pornográf tartalmakat szereztek be, később pedig ezeket az interneten terjesztették tovább. A közösségi hálózatokon is kapcsolatba léptek kiskorúakkal, videókat és képfájlokat küldtek nekik, majd szereztek be kihasználásuk révén hasonló tartalmakat, melyeket saját okostelefonjaikon, számítógépeiken tároltak, és azokról terjesztettek tovább. A rajtütések során a rendőrség a számítógépek merevlemezein számottevő pedofil pornográfiát megjelenítő videoklipre és fotóra bukkant, 7 és 14 év közötti gyerekeket ábrázoltak, de a közösségi hálózatokon tett ellenőrzések során megtalálták a szexuális jellegű üzeneteket is, melyekkel zaklatták ezeket a gyerekeket.

A gyanúsítottak ellen 48 órás előzetes letartóztatást rendeltek el, bűnvádi feljelentést tesznek ellenük, melyet követően meghallgatásra az illetékes ügyész elé viszik majd valamennyiüket.

Nyitókép: pixabay.com