2025. március 3., hétfő

Börtönbüntetésre ítéltek egy pancsovai mentőgépkocsi-vezetőt

A bűnösség beismeréséről szóló megegyezés alapján a bíróság S.A.-t (32) két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, mert mentőgépkocsi-vezetőként átverte a sértettet, azt állítva, hogy el tudja intézni a sértett feleségének veseátültetését, amiért cserébe több mint 3 millió dinárt kért el. 

A sofőrt csalás bűncselekményéért ítélték el, és a börtönbüntetésébe beleszámították az előzetes letartóztatásban töltött időt, valamint 500 ezer dináros pénzbüntetést is kiszabtak rá. A sértettnek 190 ezer dinárt juttattak vissza.

S.A.-t azért ítélték el, mivel tavaly június közepétől december 3-ig megtévesztette és tévedésben tartotta P.S.-t, mégpedig olyan módon, hogy mentőgépkocsi-vezetőként dialízisre szállította a betegeket és hamisan azt állította, hogy el tudja intézni a sértett feleségének veseátültetését. 

A sértettnek viszont azt mondta, hogy a veseátültetés várólistájára való felkerüléshez, valamint a kezelési költségekhez fizetnie kell, amiért a sértett több alkalommal összesen 3 148 100 dinárt adott a vádlottnak, miközben ő nem intézte a kezelést, és nem is állt szándékában megtenni.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A sofőr több mint hárommillió dinárt csalt ki a sértettől (Fotó: pixabay.com)