Tavaly augusztusban 90. születésnapján köszönthettük a Magyar Szó legidősebb nyugdíjas újságíróját-szerkesztőjét, a bánáti Szaján szülöttjét, Törköly István kollégánkat, a mi Pista bácsinkat, aki a küzdelmes, háborús éveket átvészelve a Magyar Szó újvidéki szerkesztőségében kezdte pályáját, és a lap minden rovatán bevethető, megbízható munkatársává vált.
Törköly Istvántól tegnap vettünk végső búcsút (Fotó: Gergely József)
– Alig voltam 18 éves, amikor besoroztak a Petőfi-brigádba. Szanitécként „működtem”, egyszer vittek bevetésre, akkor is véletlenül lőttem ki a puskámból mind a három golyót (Hogyan lettem szanitéc?, Magyar Szó Hétvége melléklet, 2017. február 19.). Az iskola abbamaradt, a háború után a fiatalabbakkal érettségiztem 1950-ben. Nehéz idők voltak, apámat két és fél év fegyházra ítélték, mert a kényszerbeszolgáltatás idején a családnak megtartott egy disznót – emlékezett a történtekre.
A középiskola után a Belgrádi Jogi Karra iratkozott, de el sem kezdhette tanulmányait, mivel a család nem tudta volna fizetni a költségeket. Írói tehetsége hamar megmutatkozott, már középiskolásként írogatott az Ifjúság Szava című lapnak, amikor egy alkalommal a Magyar Szóba újoncokat toboroztak. Törköly Istvánt és Piszár Józsefet is ekkor verbuválták a laphoz. Az ifjú újságírójelölt Törköly kérte, hogy a külpolitikai rovathoz osszák be, amelyen már ott volt Bálint István.
Akkor 18 fiatal újoncot toboroztak a laphoz Vajdaság-szerte, többen jöttek Szabadkáról is. Az újoncokat két ligára osztották attól függően, hogy ki milyen rátermettségről, íráskészségről tett tanúbizonyságot. Amikor az első liga két utolsó helyezettje kiesett, helyükre a második liga két legjobbja került be, és így fokozatosan ütőképes csapat alakult ki. A két ligából nyolcan maradtak a Magyar Szónál, a többiek átmentek az Újvidéki Rádióba, vagy elküldték őket. Akkor indult el a népszerű Vidámest műsor. Gál László és Bogdánfi Sándor írta a történeteket, és élő adásban ment a műsor, amelyben Törköly és társai is többször szerepeltek.
Az akkori négyoldalas napilap külpolitikai rovatán Bálint István maradt. Törkölyt áttették a gazdasági rovatra, amikor már bejáródott volna az új munkakörben, áttették a művelődési rovatra. Amikor a sportrovatról Piszár bevonult katonának, átvette az ő helyét. Mondván, bokszoló volt, feltalálja magát a sportrovaton is. A sportolás, a bokszolás megtanította küzdeni, harcolni az igazáért. Nyakasságára jellemző, hogy még a munkaadójával is perbe szállt, amikor a plusz munkákért járó pénzt nem fizették ki, és ki is harcolta az igazát.
Szinte minden rovatot megjárt, ha kellett korrektúrázott vagy éppen a Közös Íróasztalunkat szerkesztette, ez volt különben a legolvasottabb rovat. Szerkesztette a Föld Népe mezőgazdasági mellékletet, elvégre bánáti parasztgyereknek ehhez értenie kell. A Bánáti Híradó tudósítója volt Nagybecskereken, de ott volt a Tiszavidék melléklet indulásánál is 1969-ben.
Számos elismerésben, szakmai kitüntetésben részesült: megkapta a Magyar Szó újságíródíját, a Forum-díjat, a Svetozar Marković riportpályázaton első díjat nyert, valamint megkapta a Jugoszláv Újságíró Szövetség ezüstérmét is.
A vadászat területén is több díjban részesült, megkapta többek között a Vajdasági Vadászszövetség aranyérmét. Éveken keresztül állandó vadászrovatot vezetett a Magyar Szóban, a Hét Napban és az Újvidéki Rádióban is. Hét könyve jelent meg, írói munkásságát a Vajdasági Magyar Irodalmi Lexikonban Gerold László is elismerte. A vadászírásokat, történeteket tartalmazó könyvek mellett megírta szülőfaluja, Szaján történetét is, és összegyűjtötte Szaján I. és II. világháborús hadi áldozatainak a névsorát és a hozzájuk kapcsolódó történeteket.
Gazdag és hosszú életpálya zárult le. Ezek után már nem okoz gondot megválaszolni a kérdést, hogy vajon mi végre vagyunk e világon? Arra, hogy nyomot hagyjunk magunk mögött, hogy az utánunk jövők kevésbé tévelyegjenek a rögös úton, amely egyszer mindannyiunk számára véget ér.
Pista bácsi, Isten vezesse tovább utad az örök vadászmezőkön!
