2024. szeptember 11., szerda

Oktatás

Budapesti diákok Bánságban

Bánsági magyar szórványtelepülések vendégei voltak a héten a budapesti Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola hetedikesei, valamint tanáraik és a szülők egy csoportja. Az ötvenfős különítmény a muzslyai Emmausz fiúkollégiumban szállt meg.

Hetvenkét magyar óvodás van Szenttamáson

A szenttamási Radost Iskoláskor Előtti Intézmény 20 csoportjába a 2014/2015-ös tanévben 417 gyereket írattak a szülők. Közülük 23 gyerek a bölcsődébe, 175 gyerek a kiscsoportba, 219 gyerek pedig a nagycsoportba, azaz az iskola-előkészítőbe jár.

A hegycsúcsokon át a messzeségbe

Másodízben rendezték meg Jagodinán az általános és középiskolások Animator Fest elnevezésű országos animációs filmfesztiválját. A Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium Filmszakköre ezúttal két alkotással szerepelt a szemlén.
A most megnyílt osztály diákjai (Fotó: Gergely József)

Még egy tagozat magyar nyelven

A most megnyílt osztály diákjai (Fotó: Gergely József) Több hónapnyi kemény munka után mégiscsak sikerült elérni, hogy a Zentai Gimnáziumban két általános szakot indítsanak magyar nyelven – nyilatk...

Jövőre készül el az új tankönyvtörvény

A tankönyvek minőségének megítélése nem az oktatási minisztérium feladatköre, azt az ezzel megbízott intézmények végzik. De a tankönyvek minőségén kívül számos más probléma is felmerült már az elmúlt években, ami egy új tankönyvtörvény kidolgozását követeli meg.