2024. szeptember 11., szerda

A Paulinum várja a leendő diákokat

A szabadkai Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Szeminárium (kollégium) vezetősége értesíti az intézmény iránt érdeklődőket, hogy a gimnáziumba, valamint a szemináriumba a második iratkozási időszakban is lehet még jelentkezni. Szívesen fogadják az olyan diákokat is, akik már valamelyik középiskolába felvételt nyertek, de mégis meggondolták magukat, illetve akik később értesültek az iskoláról és a Paulinumba szeretnének iratkozni. Az intézménybe nemcsak azok jelentkezését várják, akik a gimnázium után teológiai tanulmányokat szeretnének folytatni, hanem azokét is, akiket a klasszikus nyelvek és a történelem érdekel, valamint akik katolikus és egyházi oktatásban, valamint nevelésben kívánnak részesülni. A gimnázium egyházi alapítású intézmény és nemzetközi elismertsége van. Országunkban akkreditált, illetve kiegyenlített minden állami iskolával.

A gimnáziumba való beiratkozáshoz azok az okmányok szükségesek, amelyek a többi állami középiskolába, illetve gimnáziumba.

A második jelentkezési és iratkozási időszak augusztus 20-tól szeptember 1-jéig tart. Jelentkezni lehet munkanapokon délelőtt 8 és 13.30 óra között.

A Paulinum Gimnázium és Kollégium elérhetősége: 024/555-340, mobiltelefon-szám: 063-8-653-071, e-mail: paulinum@tippnet.rs.