Az iskolakezdés hatalmas kihívást jelent az elsőbe induló kisdiáknak, de jelentős változás ez a szülő számára is. Ahogy a gyerek új közösségbe kerül, új ismeretekre tesz szert, új szabályokhoz alkalmazkodik, úgy növekszik az önállósága és erősödik a felelősségérzete is, ezzel pedig elkerülhetetlenné válik a szülő-gyerek viszony újraértelmezése is. A szülő helyzetét tovább nehezíti, ha konfliktushelyzet áll elő az iskola és a család között, hiszen sokszor ez is a gyereken csapódik le – miközben ő az, akinek a szülő és a tanító néni is a legjobbat akarja.
Berza Gizella
Az iskolakezdésről és az iskolakezdők nehézségeiről Berze Gizellát, a zentai November 11. iskola tanító nénijét és fejlesztőpedagógusát kérdeztük.
Milyen nehézségekkel szembesülnek az elsőbe induló kisgyerekek?
– Az utóbbi évtizedben már egyre kevésbé terheli meg a gyerekeket az iskolába indulás. Ez annak köszönhető, hogy egyre jobb a fölkészítés, a szülők is egyre tájékozottabbak, és az iskolák és az óvodák is különféle programokkal, rendezvényekkel, tájékoztató előadásokkal igyekeznek fölkészíteni a szülőket és a gyerekeket a változásra. Az elmúlt években síró gyereket az első iskolanapon nem is láttunk.
A gyerekek hogy élik meg a változást?
– Külső szemlélőként azt látom, hogy általában vannak elképzeléseik arról, hogy milyen lesz majd az iskola. Nem teljesen ismeretlen számukra sem az épület, sem a tanító néni, hiszen a nyár elején az óvoda elviszi a gyerekeket iskolalátogatásra, és összesen két-három alkalommal találkoznak a leendő tanító nénivel is, még mielőtt elkezdődne a tanítás. Általában várják az iskolát. Ebben nyilván az is benne van, hogy igyekeznek megfelelni a család elvárásainak. Ma már a szülők nem ijesztgetik a gyerekeket az iskolával, hanem felkészítik őt a változásra. Így aztán a gyerekek is lazábban, könnyebben veszik az iskolakezdést.
Mit tehet a szülő azért, hogy megkönnyítse a gyerek számára az első heteket, hónapokat?
– Már az iskolakezdés előtt érdemes a gyerek minden kérdésére válaszolni, mesélni az iskoláról, megbeszélni a gyerekkel az ő saját, iskolával kapcsolatos élményeit. A beszélgetés, a gyerekkel való kommunikáció nagyon fontos. Minden kérdésre válaszolni kell, nemcsak arra, ami az iskola pozitív oldalát érinti. A gyerek esetleges félelmeit pedig mindenképpen ki kell beszélni. A tanítás első hetében az elsősök még rövidebb időt töltenek az iskolában, fokozatosan térnek át a teljes órarendre. Az a jó, ha a szülő elkíséri a gyereket, ha igény van rá, akkor akár kézen fogva jöjjenek. A tantermekbe a szülők nem jöhetnek be, ami rendjén is van, de nagyon fontos, hogy a gyerek tudja, hogy a szülők várni fogják őt a tanítás után.
Mit tanít az iskola a gyerekeknek a kötelező tananyagon túl?
– A rendszerességet például, aminek magától értetődőnek kell lennie. Iskolába mindennap járunk, akkor is, ha rossz napom van, vagy bal lábbal keltem föl. Sok minden múlik a családon. Ha otthon természetes, hogy bizonyos feladatokat meg kell csinálni, és ez nem kérdés, akkor az iskolába járással, a kötelezettségek teljesítésével sem lesz baj. A kötelességtudat fokozatosan alakul ki. Az elsősöket nem osztályozzák, ők szóbeli értékelést kapnak. Ezt szerencsére már a szülők is megtanulták értelmezni, nem kérdezik, hogy akkor ez most hányast jelent.
Mennyi önállóság és felelősség várható el egy kisgyerektől?
– Ez egyénileg változik, ebben az életkorban nagy különbségek vannak a gyerekek között. Mindenkitől annyit kell elvárni, amennyire ő képes. A gyerek júniusban még óvodás, nem várhatjuk el tőle, hogy a nyár folyamán megváltozzon, és iskolásként kezdje a szeptembert. A gyerek óvodásként kezdi az iskolát, az is lehet, hogy másnap vissza sem akar menni: „Oda ne menjünk, ott már voltunk.”. A rendszeresség nagyon fontos, ezt meg kell tanulnia, habár aki rendszeresen járt óvodába, az már erre is fölkészült.
Mennyire a szülő felelőssége az iskola? Segíteni kell például a házi feladatban, a tanulásban?
– Ha a gyerek kéri, akkor mindenképp segíteni kell. Ha másban nem is, legalább a megerősítésben: érdemes elmondani a gyereknek, hogy jól csinálta meg a feladatot, adott esetben fölhívni a figyelmét a hibára. Az elsősöket meg kell kérdezni, hogy van-e házi feladat, ha van rá idő, akkor le is lehet vele ülni. Vannak szülők, akik órákon át ülnek a házi feladat fölött, amíg tökéletes eredményt nem kapnak. Mindenkinek az a jó, ha a gyerek hamar önállósodik, ezért az ellenőrzés és a segítség célravezetőbb. Ráadásul az se feltétlenül jó, ha a házi feladat hibátlan, hiszen honnan tudja akkor a tanító néni, hogy a gyerek még nem ért valamit a tananyagból? Ha a gyereknek túl nehéz a házi feladat, akkor azt el kell mondani a tanító néninek.
A gyerek és a tanító néni konfliktusába jó, ha beleavatkozik a szülő?
– A konfliktusok nem a gyerek és az iskola, hanem a szülő és az iskola között állnak fenn. A gyerek ezt nem tudja kezelni a szülő és a tanító néni között fennálló problémát, de nem is kell tudnia, nem várható el tőle. Egy hatéves nem tud mit kezdeni azzal, ha otthon negatív információkat hall az iskoláról. Például azt hallja otthon, hogy nem jó sorrendben tanítják a betűket, aztán az iskolában úgy kellene viselkednie, mintha senki se mondta volna ezt. De mivel ő érzelmeket és véleményeket nem tud megjátszani, közli a tanító nénivel, hogy „anya mondta, hogy te nem jól tanítod a betűket”. Ezt pedagógusként nagyon nehéz kezelni, de tisztázni kell a szülővel, hogy a betűtanításnak megvan a maga módszertana. Ilyenkor jelenhetnek meg tüskék a tanító néniben, de ez sosem a gyerektől származik. A gyereknek nehéz dolga van, mert kétfelé kell megfelelnie: jól akar teljesíteni a szülőnek és a tanító néninek is. Ezért nagyon fontos, hogy összhangban legyenek az elvárások.
