2024. december 22., vasárnap
Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok

A nyelv mint örömforrás

Lezajlott a beszédverseny, és kihirdették a nyelvészeti pályázat végeredményét
A beszédverseny nyertesei a különdíjasokkal

A beszédverseny nyertesei a különdíjasokkal

A középiskolások beszédművészeti vetélkedőjével tegnap Adán, a községháza dísztermében megkezdődött a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok idei háromnapos rendezvénysorozata, amelynek a nyelvhasználati változások a központi témája.

A beszédverseny előtt Búcsú Attila, az adai képviselő-testület elnöke nyitotta meg az idei rendezvénysorozatot, amelyet az elmúlt évekhez hasonlóan a Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület, a Szarvas Gábor Könyvtár és Ada község önkormányzata közösen szervezett meg. Majd dr. Hódi Éva, a nyelvművelő egyesület elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Kiemelte, hogy 1970 óta, csaknem fél évszázada rendezik meg a nyelvművelő napokat, amely Ada és Vajdaság kiemelkedő rendezvénye, a magyar nyelv ünnepe, és a határon túl is jelentős hírnevet vívott ki magának. Megköszönte a középiskolás fiataloknak a részvételt a versenyen, a felkészítő tanároknak pedig azt, hogy ráirányítják a diákok figyelmét az anyanyelv fontosságára és szépségére. Végezetül Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke köszöntötte a megjelenteket. Elmondta: a szövetség legfontosabb célja a Kárpát-medencei magyarság összefogása, hogy örömforrásként éljük meg az anyanyelvünket.

A középiskolások beszédversenyén most tizenhat diák vett részt kilenc középiskolából és egy művelődési egyesületből Szegedről, Szabadkáról, Újvidékről és Zentáról. A hagyományokhoz híven a beszédverseny most is két részből állt. Az első részben a tanulók kétperces szabadon választott prózai szöveget mondtak el fejből, a második részben egy ismeretlen szöveget, méghozzá Elek Lenke: Bakancslista című írását kapták kézhez, s erről tíz perc olvasás után kellett beszélniük, kiegészítve saját gondolataikkal. Az elhangzott produkciókat a dr. Molnár Csikós László nyelvész, Józó Mónika magyartanár, valamint Raffai Telečki Ágnes, a VMMSZ munkatársa, színész és logopédus alkotta zsűri bírálta el. A zsűri döntése értelmében az első díjat és az ezzel járó vándorserleget az elmúlt évhez hasonlóan újra Varga Nikoletta (zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, Radócki Dukai Virág felkészítő tanár) érdemelte ki. A második díjat Gusztony Endre (újvidéki Svetozar Marković Gimnázium, Kovács Smit Edit f. t.) szerezte meg, a harmadik helyen Paulyuk Jenifer (szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, Tóth Ágota f. t.) végzett. A Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület különdíját Király Réka (zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, dr. Katona Edit f. t.) vehette át, a Szarvas Gábor Könyvtár különdíját Volford Viktor (Szegedi Szakképzési Centrum Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, Szántóné Benkő Judit f. t.), valamint a Széchenyi István Stratégiakutató Intézet különdíjában részesült Hipik Tibor (újvidéki Svetozar Marković Gimnázium, Kovács Smit Edit f. t.).

A beszédversenyt követően dr. Hódi Éva kihirdette a Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület által közzétett nyelvészeti pályázat végeredményét, és átadta a díjakat a középiskolások, illetve az egyetemisták és felnőttek kategóriájában. A beérkezett pályaműveket a dr. Molnár Csikós László, dr. Hódi Éva és Szabó Szabados Ilona magyartanár alkotta zsűri bírálta el és díjazta. A pályázatot a középiskolások számára Szövegértési gondjaim címmel hirdették meg. Az első díjat Hajdu Anna Krisztina, a zalaegerszegi Mindszenty József Általános Iskola és Gimnázium tanulója érdemelte ki, a második díjat Torok Kitty, a topolyai Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola diákja vehette át, harmadik díjat nem ítéltek oda. Az egyetemisták és felnőttek kategóriájában a Nyelvhasználati változások napjainkban címmel meghirdetett pályázaton a bírálóbizottság csak második díjat ítélt oda, Nagy Natália érdemelte ki, aki a kárpátaljai Csonkapapiról való.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A beszédverseny nyertesei a különdíjasokkal