Dr. Berényi János a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) által létrehozott Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács alapítója és elnöke, egyetemi rendes tanár, aki nemrég vette át az MTA Arany János-díjai közül Kiemelkedő Tudományos Teljesítményért járó elismerést. A Magyar Tudományos Akadémia a külhoni magyar tudósok munkájának elismeréseként osztja ki ezeket a díjakat.
Berényi János 1979-ben végzett az Újvidéki Egyetem Agrártudományi Karán, növényvédő agrármérnökként. 1985-ben ugyanitt magiszteri, majd 1990-ben a mezőgazdasági tudományok doktora fokozatot szerzett genetika és növénynemesítés szakterületen. 2000-től az MTA külhoni köztestületi tagja. Munkája során több száz publikációt és ismertető írást adott ki. Sikeres növénynemesítő, amit bizonyít, hogy összesen 38 új fajtát állított elő, amiket Szerbiában és Európa különböző országaiban is termesztenek.
Először is, mit jelent az Ön számára ez a rangos elismerés?
– Mindenki szereti az elismerést, hiszen ez egyfajta bizonyítéka annak, hogy érdemes volt dolgozni, nem maradt észrevétlen a munkája eredménye. Az életben gyakran megesik, hogy az ember elcsügged. Érdemes-e küzdeni, időt, energiát áldozni valamire, amit talán senki sem fog hasznosítani, elismerni. Az ilyen díjak erre cáfolnak rá és új erőt adnak az embernek, biztonságérzetet, hogy jó úton halad, hogy igenis érdemes dolgozni, küzdeni, mert a befektetett energia nem elpazarolt idő és pénz. Ez már közhelynek számít, de mégis elmondom: az ilyen elismerés nemcsak kellemes érzést vált ki az emberben, hanem felébreszti a kötelességtudatot is. Arra kötelez, hogy a munkát tovább kell csinálni.
Tudományos szakemberként kimondottan a tudomány mindennapi életben való hasznosításával foglakozik. Mennyire fontos ez az Ön számára, hogy a tudománynak „kézzelfogható” haszna legyen? Szakmája terén mi az a terület, az a téma, ami a legjobban izgatja?
– A tudományos kutatás korszerű értelmezése már régen nem az, hogy egyfajta elefántcsonttoronyban kell élnie a kutatónak, ahol a világtól elzárva próbál nagyot alkotni, tekintet nélkül arra, hogy az a valami hasznára válik-e bármikor bárkinek, vagy sem. Az ugyan igaz, hogy az igazi kutatás nem abból indul ki, hogy az eredménye azonnal hasznosuljon is. Előre sohasem tudni, hogy az eredmény összhangban lesz-e az elvárással, vagy sem. De a tudomány története éppen azt bizonyítja, hogy a valódi eredmények nagyon gyorsan hasznosulnak is a gyakorlatban. Ez különösen a természettudományokat jellemzi. Bárhová nézünk magunk körül, nincs olyan dolog: számítógép, mobiltelefon, atomenergia, amely nem apró eredmények összegzéséből született volna meg a gyakorlat számára. Az agrártudományok, amelyekkel én is foglalkozom, kifejezetten gyakorlatiak. Egyértelmű céljuk, hogy több és jobb élelmiszert, ipari nyersanyagot termeljünk, ehhez szolgálnak segítségül, eszközül a kutatási eredmények. A szakmámban tevékenykedő kutatók tudományos teljesítményét valójában nemcsak mérni lehet, hogy hány publikációt jelentetett meg valaki, hanem az is figyelemmel kísérhető, hogy az eredményeit hogyan és mennyire hasznosítja a gyakorlat. Én növénynemesítéssel foglalkozom és ez éppen jó példát szolgáltat a gyakorlatorientált kutatásra. A munkám célja, hogy olyan új fajtákat nemesítsek, amelyek jobbak az eddigieknél. Jobban szolgálják a növénytermesztést. Nem elég az, hogy megszülessen a fajta és legyen belőle egy maroknyi mag, hanem az a cél, hogy minél nagyobb területen elterjedjen, hogy minél több gazda élvezze az előnyét. Abban a szerencsében lehetett részem, hogy növényfajaimat nemcsak nálunk, hanem külföldön is ismerik, keresik, termelik. Ennél nagyobb elismerés egy növénynemesítő számára nem is kell.
A Vajdasági Magyar Akadémiai tanács elnöke. E tudóstestületben fiatalabb és korosabb szakemberek is vannak, mind a természettudomány mind a társadalomtudományok területéről. Mire a legbüszkébb?
– A Vajdasági Magyar Akadémiai Tanácsot a Magyar Tudományos Akadémia sugallatára hoztuk létre azzal a céllal, hogy az itteni magyar, a tudományok bármely területével foglalkozó kutatókat egy olyan szervezetbe tömörítsük, ahol nemcsak egymás között, egymás irányába hanem az anyaország felé is nyithatunk. A jelek szerint ez sikerült, hiszen már most elmondhatjuk, hogy nagy sikerű rendezvényünk, az évente megrendezésre kerülő Tudóstalálkozó szinte minden aktív hazai magyar kutatót megmozgat. Az idén 63 előadónk volt, akik nemcsak szóban közölték eredményeiket, hanem egy vaskos konferenciakötet formájában a munkák teljes szövege is megjelenik majd, tehát nyoma marad a rendezvénynek. Az is fontos, hogy a tudomány minden területét felöleli a programunk, senki sem marad ki, mindenki aktívan részt vehet a munkában, ami nagyon kedvező párbeszédet alakít ki közöttünk, vajdasági magyar tudományos munkások között. Az idén új tartalommal bővítettük a programot, hiszen a mesterképzősöket, a doktoranduszokat is bekapcsoltuk a munkába. Ezzel konkrét alakot öltött a VMAT egy fontos küldetése: hozzájárulni a vajdasági magyar tudósutánpótláshoz. A fiatal generáció kiváló eredményekről tett tanúbizonyságot, és biztosan nagy hasznukra vált az idősebb kollégáiktól eltanulni a szakma fortélyait.
Hogyan látja a vajdasági magyarság tudományos munkáját? Itt elsősorban a soron következő magas képzettségű értelmiségre gondolok. Mennyire okoz gondot az utánpótlásban az ország nehéz helyzete, a magyar fiatalok elvándorlása?
A választ azzal is kezdhetném, hogy a tudomány nem ismer határokat: A tehetségek mindig ott próbálnak érvényesülni, ahol a legjobbak rá a feltételek. A tudományos kutatás pedig, és ez leginkább a természettudományokra jellemző, manapság nemcsak szorgalmat és tehetséget igényel ahhoz, hogy valaki igazán sikeres legyen, hanem mindig korszerűbb felszereltséget. Laboratóriumokat, műszereket, és minden mást, ami nélkül nincs korszerű kutatás, sem versenyképes eredmények. Sajnos, a mi országunk nincs olyan helyzetben, hogy mindenben lépést tartson a gazdag országok laboratóriumi felszereltségével. Gyakran megesik, hogy a közönséges vegyszereket is nehéz beszerezni, nincs elegendő pénz korszerű műszerekre, és mindez alapvető az átütő eredmények eléréséhez. Azt azonban mégsem lehet mondani, hogy semmiben sem vagyunk konkurensek a külföldi tudománnyal, hiszen hazai szakemberek számos figyelemreméltó eredményt értek el, világszínvonalú tudományos folyóiratok is elfogadják az eredményeiket közlő cikkeket. Nagy segítségünkre vannak a pályázati lehetőségek, a külföldi továbbképzések sok mindenben pótolják a hazai hiányosságokat, csak találékonyan kell hozzáállni a kérdéshez, és mindenki meg tudja találni az érvényesülés útját. A VMAT célja természetesen az, hogy itt, a szülőföldünkön érvényesüljünk, persze nem tagadva, hogy ezzel párhuzamosan a külföldi kapcsolatokat is építeni, ápolni kell. A vajdasági magyar tudományos értelmiség ugyan nem képez túl nagy tömeget, de munkájuk, akár a kutatás, de még inkább az oktatás terén rendkívül fontos. Nélkülünk hogyan történne az új tudósgeneráció kinevelése? Itthon maradni és itt érvényesülni a tudomány területén, magyar emberként, nemcsak nagy kihívás, hanem egyfajta kötelezettség is. Elkötelezettség magyarságunk iránt, megmaradásunk és itt maradásunk iránt. A VMAT egyik küldetése éppen az, hogy ezt segítse és istápolja, egyrészt önerőből, másrészt pedig az anyaországi Magyar Tudományos Akadémiával karöltve. Szerencsére éppen olyan időket élünk, amikor az anyaország mind elkötelezettebben vállal szerepet a határon túli magyarság segítésében, és ez esetünkben a tudományra is érvényes. Meggyőződésem, hogy érdemes itt, a szülőföldön tudományos munkával foglalkozni, ráadásul ez a munka nincs kudarcra ítélve, sőt: a díj, amelyben részesültem, éppen azt bizonyítja, hogy nem demagógia itt maradásról és itteni érvényesülésről beszélni, hanem sok munkával ugyan, de megvalósítható.
