Dr. Gábrity Molnár Irén egyetemi tanár hatvanadik születésnapjára december végén egy kötet jelent meg, amelyben 40 olyan szakember írt tanulmányt, akikkel az elmúlt évtizedekben tudományos munkája során együttműködött, illetve volt tanítványok publikációi is olvashatók e könyvben. Beszélgetésünknek még egy apropója van: idén lesz húsz éve annak, hogy a köztiszteletben álló egyetemi tanár, vajdasági és anyaországi tudományos körökben megbecsülésnek örvendő kutató a Magyarságkutató Tudományos Társaság élén áll.
Számos, a vajdasági magyarsággal foglalkozó kutatás fűződik a nevéhez: kisebbség-, oktatás- és vallásszociológiai, munkaerő-, ifjúság-, értelmiség-, migráció-, szórványkutatás. Miért fontos kutatni valóságunkat, azt, hogy hogyan gondolkodunk például oktatásunkról, az értelmiség-, a fiatalok-, intézményeink jelenéről, jövőjéről, vagy épp az elvándorlásról? Ezek a kutatási eredmények vagy itt, Vajdaságban kötetekben is megjelentek, illetve a MTA Kárpát-medencei átfogó kutatásainak a részét képezik. Mely kutatásokat érzi a legjelentősebbnek, legnagyobb horderejűnek?
– Immár 25 éve az egyetemi oktatás mellett foglalkozom kutatással is. Időszerű társadalmi jelenségvizsgálatokkal foglalkoztam, amihez rendszeresen a kisebbségügyi tematikák kapcsolódtak. Fontos, hogy a projektumok és az empirikus kutatások is csapatmunkát jelentettek és így alakultak ki a munkatársi kapcsolatok, huzamos együttműködések kutatói teamek és intézmények között. Eleinte szerb nyelvű, majd idővel inkább magyar és angol nyelvű publikációk születtek ezekből. Legjelentősebbek és ismétlődők az oktatásszociológiai és a migrációkutatások voltak. Ezeknek a tanulmányoknak a hasznosulása kézzelfogható: a vajdasági magyarok iskolai, egyetemi intézményrendszerének a fenntartása, vagy emberi erőforrásának a képzése, mobilitása kapcsán. Foglalkoztunk ifjúsági- és valláskutatással is főleg a Kárpát-medencei magyarság keretében koordinált projektumokban. Amit még hiányolok, azok az átfogó munkaerőpiaci regionális felmérések, a foglalkoztatottak határon átívelő migrációja, az értelmiség létjelenségének, valamint a médiahatások elemzése. Ezek a kutatások részlegesek és elavultak már. A több évtizedes projektumoknak akkor van értelmük, ha használhatók, akár tudományszervezési, gyakorlatias politikai, önkormányzati, vagy akár személyes szakmai döntések során.
E kutatások tükrében hogyan látja a vajdasági magyarság jövőjét?
– A vajdasági magyarok (eltérő történelmi közegben is) többször bizonyították hiteles közösségformáló készségüket, autentikus identifikálhatóságukat. Mint közösség, mérhető szerkezetileg, demográfiai szempontból és elemezhető minőségében, vagyis képzettségét, vállalkozói hajlamát, mobilitását is követhetjük. Az utóbbi évszázadok során a vajdasági magyarok társadalmi- és tér-szerkezetükben is nagy változást mutatnak. Gyakran nem e kisközösségtől függenek az életvitelüket meghatározó feltételek, hiszen társadalmi-gazdasági válságok, háborúk, határmozgások és államhatalmi politikák döntöttek a kisemberek sorsáról. Azt kell mondanom, hogy sok-sok kihívással szemben ez a közösség még mindig autentikus nemzeti önszerveződéssel bír. A legújabb megpróbáltatás a fogyatkozás és az elvándorlás kapcsán az követeli meg a szakemberektől, a közéleti személyektől és a politikusoktól is, hogy megpróbálják átlátni a közösségerősítő programok hatékonyságát: anyanyelvű képzés, munkahelyteremtés, identitáserősítő művelődési élet szervezése stb. Nem kell/lehet megakadályozni az európai tendenciákat, még az elvándorlást sem, de ezzel összhangban ki lehet építeni azokat a formális hálózatokat, kommunikációs láncokat, amelyek nem szakítják el a szórványban élőt a tömbtől, vagy a külföldön dolgozót a szülőföldi intézményektől. Évtizedek távlatában a nyitott közösségek maradtak erősek, mert azok a versenyképesek, de úgy, hogy önszerveződéssel ápolták a kapcsolati tőkét és az egymást támogató kreatív fellépéseiket.
Mindig vannak fiatal kutatók, akiket felkarol, az ön által vezetett Magyarságkutató Tudományos Társaság és más kutatóműhelyek révén, vagy egyetemi tanárként, mentorként – ezt a 60. születésnapjára készült kötetben többen meg is köszönik a Tanárnőnek. Hogyan látja, mennyire érdekli a fiatalokat a kutatómunka, a tudomány?
– A fiatal tudósutánpótlás minden közösség értelmiségének a jövőjét jelenti. Kevés fiatal van, aki hosszú évek során kitartó tanulással eléri a PhD fokozatot és azt végül hasznosítani is tudja. Őket nem a jó fizetés motiválja, hanem egy belső hajtóerő, a kíváncsiság, a magas szintű tudomány-módszertani képesség, olvasottság, de nyelvtudás is. A tehetségeket nem nehéz felfedezni, de annál nehezebb esélyt adni nekik és bedobva a mély vízbe, úgy segíteni őket, hogy megmaradjon a hitük, a tudományművelés szeretete. Én körülbelül 25–30 ilyen fiatalt tudtam segíteni és útjára engedni, pedig több mit tízezer egyetemista hallgatóm volt már. Legtöbben külföldön vannak.
Honlapján az alábbi idézet olvasható: „Csodákban ne ringassuk magunkat, mindenekfelett önerőnkben bízzunk!”(Gróf Hídvégi Mikó Imre – 1853). Ez összhangban van eddigi tevékenységével: a páratlan szorgalmával, azzal, hogy mert tabunak számító témákhoz is nyúlni, a tudomány, a feladat iránti szakmai alázattal. Bizonyára többen emlékeznek rá, hogy a kilencvenes évek elején, amikor egyes újvidéki karokon meghurcolták, mert magyarul tartott előadásokat szociológiából a magyar ajkú hallgatóknak, ingyen vállalta, amíg lehetett. Mi az, ami erőt ad a munkához?
– Mindig csak önmagunkban bízhatunk igazán. Sokszor kaptam segítséget hajdani tanáraimtól, munkatársaimtól, de az évtizedeken keresztül megtartandó karrier csak belső energia és hit segítségével lehetséges. Szeretek tanulni és tanítani, olvasni és leírni a gondolataimat. Sok-sok éjjelen át, ünnepek és szabadság idején dolgoztam, mert a kihívás, az új, a jobb tervezése járt a fejemben. Úgy érzem, van még erőm segíteni azoknak, akiket a társadalomkutatás, az emberi magatartásvizsgálat érdekli. Jobban, mint bármikor hiszem azt, hogy akkor lehet igazán sikeres valaki, ha csapat áll mögötte és ha a család áll mellette – hallottuk Gábrity Molnár Iréntől.
A Magyarságkutató Tudományos Társaság 1991-ben alakult, Gábrity Molnár Irén mintegy 20 éve, 1995 óta vezeti ezt a civil szervezetet. E tudományos műhely munkájában mintegy 150–200 értelmiségi, tudós, közéleti személy vett részt.
– Mintegy 100 aktívnak mondható tagunk van, akik néhány évre ”csendes taggá” válnak, majd aktivizálódnak olyan kutatási témánál, amely érdekli őket. Szakmai, tudományos érdeklődés szerint kapcsolódnak be az aktuális évben sikerrel megpályázott, 10–15 személyt érintő témák feldolgozásába. Vannak nagyobb horderejű, Kárpát-medencei kutatások, amelyekben részt veszünk. Ilyenkor kérdőívezésre, interjúk készítésére van szükség, ebbe interjú-, kérdezőbiztosnak egyetemistákat is bekapcsolunk. A Magyarságkutató Tudományos Társaság szerepe, hogy nagyon aktuális, a vajdasági magyarokat érintő társadalmi jelenségeket kutasson. Magyarországi, európai uniós, ritkában tartományi eszközökből kapunk erre támogatást, és egy-két év alatt el kell készülnie a felmérésnek, elemzésnek, a tanulmányok megírásának. Az oktatáspolitikai, oktatásszociológiai kutatásokat az elmúlt időszakban 5–10 évente elvégeztük. Vajdaságban szinte nincs olyan műhely, amelynek munkájában nem veszek részt, látom, kit honnan lehet meghívni egy-egy kutatásra, illetve más műhelyekből betársulnak összehasonlító tanulmányokkal. A legértékesebbek azok a kutatások, amelyek Kárpát-medencei szintűek, minden régióban ugyanazon mércével, módszerrel felmért, összehasonlító tanulmányokat készítünk. Ezekből 50 év múlva is látszik a magyarság demográfiai helyzete, jövőképe, ezekből meg lehet magyarázni a vajdasági magyarság szerkezetváltozását, meg lehet látni a foglalkoztatási, migrációs hajlamokat, továbbtanulási készségeket, vállalkozási készségeket, ezek változó mivoltát, vagy például azokat a reakciókat, amelyekkel a különböző politikai helyzetekre, behívókra, krízisekre közösségként válaszolunk. Mi ehhez a közösségi állapotvizsgálathoz úgy jutunk, ha személyeket kérdezünk meg, gyakran néhány ezer embert. Emberközelben lehet csak csinálni ezeket a kutatásokat.
Azt is megkérdeztük Gábrity Molnár Iréntől, hogy mely kutatásokra a legbüszkébb.
– Két témakört említenék, egyik az oktatásszociológiának a vajdasági megformálása. Ezt tantárgyként egyetemi tanárként is oktatom. Sarkalatos pontja az emberi erőforrás fejleszthetősége, a képzettség fejleszthetősége, egy életen át alkalmazkodni a munkaerő-piaci igényekhez. A másik téma, amellyel sokat foglalkozom/foglalkozunk, az a migráció-, az emberi mobilitás kutatása. Nyitott társadalomba az természetes, ha a lakosság egy része, az egyes személyek munkahelykeresésében, vállalkozásában minél mobilabbak (valaki Ausztriában él és Svájcban dolgozik, hetente ingázik, vagy Németország keleti részén él, a nyugati részen van a munkahelye). Mi nem vagyunk abban a helyzetben, mint Európa, mi szegény ország vagyunk, ezért mi félünk attól, hogy akik a jobb megélhetés, az érvényesülés miatt távoznak, nem térnek vissza, ha itt nem változik a helyzet. Ez egy sokrétű téma: a határon átívelő ingázás, az elvándorlási hajlam, a tényleges elvándorlás, a beilleszkedés, a visszatérés, a visszaintegrálás. A legfontosabb a regionális együttműködés a vállalkozások terén, a kommunikációs láncok kiépítése, az itthoni esélyteremtés.
