2024. szeptember 11., szerda

Sófi-díjas a horgosi Kecsenovity Egon

Kihirdette idei győzteseit az SZTE Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány kuratóriuma. A Magyarországon egyedülálló közhasznú szervezet az elmúlt 14 év alatt elérte, hogy díjazottjai a magyarországi felsőoktatás egyik legrangosabb elismerését tudhatják magukénak. Az idei pályázaton összesen 12 hallgatónak ítéltek ösztöndíjat. A Sófi-alapítvány 200 ezer forinttal támogatott hallgatói között van a horgosi Kecsenovity Egon is, aki fiatal kora ellenére rengeteg tudományos sikert tudhat magáénak.

A jelenleg mesterszakon másodéves vegyészhallgatót olvasóink a hőlégmotoros napkollektor-rendszer ötletgazdájaként ismerhették meg, amely projekttel a fiatal kutatók londoni kiállításán, a 2012-es International Youth Science Forum-on 46 ország majdnem 350 diákja között egyedüliként képviselte Magyarországot. Egon már az egyetemi évek kezdetén is sokrétűségről tett tanúbizonyságot: 2013-ban pusztán kedvtelésből és 5000 forintból elkészítette a később szegedi innovációs díjjal jutalmazott KITT-E-t, a programozási és az elektronikai feladatok oktatására alkalmas robotot, amelyet a mai napig fejlesztget. A fiatal vegyészhallgató nem egyetlen kutatási témára kapott tehát Sófi-ösztöndíjat, a kuratórium az eddigi eredményeit is figyelembe vette a bírálat során.

Kecsenovity Egon jelenleg a szén nanostruktúrákhoz és a szén nanocsövekhez köthető témákkal foglalkozik, ezzel a munkával indult a 32. Országos Tudományos Diákköri Konferencián is. A nanocsövek azért különlegesek, mert páratlan mechanikai és elektromos tulajdonságokkal bírnak, így felhasználásuk is sokrétű. Például a csövek közötti „levegős rész” félvezetők, valamint műanyagok beépítésével speciális kompozitokat hozhatunk létre, amelyek további érdekes tulajdonságokat mutathatnak.

Egon egyébként nemcsak a tudományoknak él, még középiskolás évei alatt közelebbről megismerkedve az animációs filmek világával, néhány társával összefogva animációs rövidfilmet rendezett. A Kicsi Klájd és a Nagyvilág című alkotásuk több magyarországi és szerbiai filmfesztiválon első díjat kapott animációs film kategóriában, de volt fődíjas is a Belgrádi Országos Diákfilmszemlén, illetve a Lakiteleki Kistérségi és Kisközösségi Televíziók Filmszemléjén. Tanulmányi eredményeinek köszönhetően Egon 2010-től Miniszteri Ösztöndíjas, 2012-ben Pro Talentis különdíjat kapott, 2013-ban pedig eddigi kutatási eredményei alapján Kiemelt Kuratóriumi Díjjal jutalmazták az SZTE Sófi Ösztöndíj Kuratóriumának döntése alapján, illetve bronz fokozatú tagságot szerzett az SZTE Talent Ösztöndíj keretében.