Sorozatunkban kiemelkedő vajdasági magyar értelmiségiek idézik fel, hogyan is volt az, amikor ők voltak egyetemisták, mennyire meghatározóak a későbbi életút tekintetében az egyetemi évek, az akaraterő, a szellemi nyitottság, a sokoldalú érdeklődés.
Mi motiválta abban, hogy szabadkai gimnazistaként 1997-ben az újvidéki Jogtudományi Karra iratkozzon? Milyenek voltak a felvételi vizsgával kapcsolatos tapasztalatai?
– Valamikor másodikos gimnazista koromban érett meg bennem a gondolat, hogy legszívesebben jogot tanulnék az egyetem. Ez egy igazi „pálfordulás” volt, hiszen mindaddig orvosi pályára készültem, és ebből az okból választottam a gimnázium természettudományi szakát. E döntést igazából senkinek, talán még saját magamnak sem tudtam megmagyarázni (ma sem tudom), hiszen a gimnázium természettudományi szaka szinte mindenre fel tudja készíteni a diákok, csak éppen a jogi stúdiumra nem. A felvételit kifejezett nehéznek éltem meg. Azon felül, hogy mint a többi vajdasági magyar diáknak, aki az itthon való továbbtanulás mellett döntött, nekem is szembe kellett néznem azzal a ténnyel, hogy szerb nyelven fogok felvételezni (akkor még nem voltak magyar nyelvű felvételi vizsgák az Újvidéki Egyetemen), és a tanulmányokat szerb nyelven folytatni, a jog esetében ez a kihívás azonban még nagyobb volt, mert az egyik felvételi vizsga szerb nyelvtanból és irodalomból volt. Magyarul tanultam az általános és a középiskolában, így nem rendelkeztem semmilyen olyan tudással szerb nyelvtanból és irodalomból, amely különösebb bizakodásra adhatott volna okot. Szerb nyelvtudásom sem volt különösen jobb, mint az átlag vajdasági magyar diáké. Ezért negyedik osztályban megkértem a szerbtanárnőnket, engedélyezze, hogy részt vehessek a szerb tannyelvű osztályokban tanuló diákok számára szervezett felvételi előkészítő tanfolyamon szerb nyelvből és irodalomból. Valójában ennek a felzárkóztató képzésnek köszönhettem a sikeres felvételizést.
Hogyan vette az akadályokat, hisz a jogi kar nem a könnyű fakultások közé tartozik? Voltak-e később is nyelvi nehézségei, az első sikerek mikor jöttek, ezeket hogyan élte meg?
– A nyelvi nehézségek még egy jó ideig megmaradtak. Az igazi kihívást igazából nem is a nyelvtudás hiánya jelentette, hiszen többé-kevésbé értettem mindent, amit elolvastam a könyvekben, illetve hallottam az előadásokon, hanem a szerb nyelv gyakorlati használatának hiánya. Az egyetemi évekig sohasem voltam abban a helyzetben, hogy összefüggő, hosszabb szövegeket kellett volna szerbül megtanulnom, majd az elsajátított anyagot szerb nyelven, saját szavaimmal visszaadnom. Szerbül jogot tanulni egy vajdasági magyar egyetemista számára, aki addig szerb nyelven nem részesült képzésben, igen nagy próbatétel. A többi társadalomtudományokkal egyetemben, jogot azért nehéz szerbül tanulnunk, mert a tankönyvekben a szerb nyelvű kifejezéseket nem tudjuk se ábrához, sem egyenlethez, sem képhez kötni. A jogi tankönyvekben csak szöveg van. Ilyen szempontból a kezdés egy picit talán könnyebb a természet- és műszaki tudományok terén, ahol a magyar diák, ha nem is tud annyira jól szerbül, a szerb kifejezéseket tudja valamilyen ábrához, egyenlethez vagy képhez kötni.
A kezdeti nyelvi nehézségeket, úgy érzem, idővel sikerült legyőznöm. Ez nem jelenti azt, hogy tökéletesen, akcentus nélkül beszélnék szerbül, de sikerült olyan szintre emelni a szerb nyelvtudásomat, amilyet a munkahelyem megkövetel. Még mindig van egy kis „vajdasági magyaros akcentusom”, de erre, azt hiszem, ma már inkább büszke vagyok. Úgy gondolom, egy vajdasági magyarnak ezt úgy kell megélnie, ha egy pici akcentussal beszél szerbül, hogy ez annak a jele, hogy a szerb nyelv nem vált anyanyelvi szintűvé, nem hanyagolta el magyar anyanyelvét, és még mindig műveli azt.
A mostani gólyáknak mit tanácsol, mi az, ami egy ifjú embernek erőt ad, hogy ne torpanjon meg az akadályokba, nehézségekbe ütközve, semmiképp se legyen kishitű, de ne is vegye félvállról a dolgokat?
– A kezdeti, inkább nyelvi nehézségekkel kapcsolatban hadd osszak meg az olvasókkal egy személyes tapasztalatot. Mindjárt az első év elején, valamikor novemberben, egy szomorkás hétköznap délután komoly lelkesedéssel „rontottam rá” a római jog tankönyvre (ezt a tantárgyat tartják a hallgatók az egyik legnehezebbnek, de talán egyben a legérdekesebbnek is). Egész délután, lelkesen és odafigyeléssel, öt-hat órán keresztül olvastam a tankönyvet. Összesen ennyi idő alatt mindössze kb. 50 oldalt olvastam el, ami nem egy nagy teljesítmény. A lesújtóbb azonban az volt, hogy amikor megpróbáltam visszamondani magamban, mit is olvastam el az elmúlt 5-6 órán keresztül, egyetlen egy épkézláb mondatot sem tudtam szerbül kisajtolni magamból. Teljesen letört voltam. Úgy éreztem, hogy az a teljes délután teljes hiábavaló volt, értelmetlenül elfecsérelt idő. Most pedig ugyanezen a karon dolgozom docensként, és szerb nyelven oktatok. E tapasztalatot minden olyan vajdasági magyar diáknak szánom, aki a nyelvi nehézségek miatt lassan kezdi kedvét vagy erejét veszíteni. Nem szabad csüggedni, kitartónak kell lenni, és a kemény munka előbb-utóbb biztosan meghozza a gyümölcsét.
Csakis a tanulmányokra jutott idő?
– Az egyetemista lét messze nem csak a tanulásról szól. Az egyetemi közegben töltött négy-öt év egy olyan időszak minden hallgató életében, amelyet feltétlenül ki kell használnia a társadalmi kapcsolatok létesítésére és ápolására. Ezzel, gondolom, minden hallgató tisztában van, a többség elköveti azonban azt a hibát, hogy a bulizás, kávézgatások és más időtöltések szinte mindennapossá válnak, a tanulás kárára.
A hallgatók többsége a tanulmányok előrehaladtával egyre inkább hanyagolja az előadásokat, és egyetemi képzése csak arra szorul, hogy otthon készül a tankönyvekből, azt is inkább csak kampányszerűen, amikor már a vizsgaidőszak kezd a „körmére égni”. Emlékszem a negyedik évfolyamon, az egyik legnehezebb tantárgyon, a „hajnali” nyolc órakor kezdődő előadásokon 5-7 hallgató vett részt az évfolyam néhány száz hallgatója közül. Ezt tartom az egyik legnagyobb és legtömegesebb hibának a hallgatók körében. Ha az egyetemi tudást csak könyvből el lehetne sajátítani, az oktatók élő szava nélkül, akkor az egyetemi tankönyveket akár a sarki újságos boltban is megvásárolhatnánk. Nyilván, nem így működik a dolog.
Egyetemi éveim alatt mindig abban hittem, és most is ebben hiszek, hogy az egyetemi létet a hallgatónak úgy kell felfogni, mintha munkaviszonyban lenne. Megadatott neki az a lehetőség, hogy egyetemi képzésben részesüljön (ami régen igazán rendkívüli kiváltságnak minősült, de ma sem engedheti meg magának mindenki), de mégsem él az adott lehetőséggel a szó igazi értelmében. Nem igazán becsüli azt, hogy egyetemi hallgató lehet, és azt az áldozatot sem, amit a szülei hoznak azért, hogy egyetemi hallgató lehessen. Ezért a munkahetet a hallgatónak úgy kell felfognia, mintha heti 40 órás munkaidővel dolgozna: tehát be kell járni az órákra, készülni kell az órákra, figyelni az előadásokon, a fennmaradó időt pedig tanulással kitölteni. Ha így állunk hozzá a dolgokhoz már a kezdetektől, nem fognak a problémák egymásra torlódni, és mindenre marad elegendő idő. Egyetemi éveim alatt, minden munkanap keményen tanultam, de a vizsgaidőszakokat nem számítva, a hétvégéken szinte sosem.
Albérlő volt, vagy kollégista -- most megnyílik a modern Európa Kollégium, mi a véleménye e lehetőségről?
– Az első és a második évben albérletben laktam, a harmadik év elején felvételt nyertem a Novi Dom nevű kollégiumba. Ez volt akkor a legjobb kollégium az Újvidéki Egyetem keretében működő kollégiumi rendszerben, és gondolom, még ma is annak minősül. Viszont mindig egy picit kirekesztettnek éreztem magam ebben a kollégiumban, hiszen a néhány száz kollégista között csak elvétve akadtak magyar ajkú hallgatók.
Júniusban alkalmam volt személyesen megtekinteni az építkezés végső fázisában lévő Európa Kollégiumot. Azt kell mondanom, hogy jóérzésű és jóindulatú irigység fogott el, amikor láttam, hogy mostani egyetemi hallgatóink milyen feltételek mellett tudnak majd Újvidéken tanulni, és milyen kár, hogy nem lehetek most újból egyetemista. Az Európa Kollégium olyan szintű lakhatási és tanulási feltételeket biztosít majd a hallgatónak, amelyekről eddig csak álmodhatott a vajdasági magyar egyetemi közösség. Ezenkívül a kollégium biztosan hozzá fog járulni fiataljaink baráti és párkapcsolataik kialakulásához és ápolásához, hiszen több mint négyszáz vajdasági magyar fiatal fogja egy fedél alatt eltölteni egyetemista éveit. Bízom abban, hogy a kollégiumot sikerül magyar közösségi tartalmakkal is feltölteni, erősítve ezzel a hallgatók nemzeti öntudatát is.
Az Európa Kollégium egy már nagyon régóta létező űrt fog betölteni a vajdasági magyar felsőoktatásban.
