2024. szeptember 10., kedd

Dr. Berényi Jánosra emlékeztek Zentán

A nevét viselő Agrárinnovációs Iroda illetékesei szobrot szeretnének állítani a kutatónak

Dr. Berényi Jánosra emlékeztek szombaton este Zentán, a Pro Scientia Naturae Alapítvány Dr. Berényi János Agrárinnovációs Irodájában. A növénygenetika rejtelmei – Dr. Berényi János emlékest (A neves vajdasági növénynemesítő munkássága) címmel megtartott rendezvényre a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete Tudományos és művészettörténeti múltunk bemutatása című ismeretterjesztő előadássorozata keretében került sor.

A rendezvény kezdetén Muhi Béla köszöntötte az egybegyűlteket, ezt követően a közönség megtekinthetett egy dr. Berényi Jánost bemutató kisfilmet, majd az est vendégei, dr. Lengyel László, a Pro Scientia Naturae Alapítvány elnöke, valamint dr. Matuz János és dr. Pauk János, a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. szakemberei beszéltek dr. Berényi Jánosról, valamint kutatói, oktatói és tudománynépszerűsítő tevékenységének legfontosabb momentumairól, vidám személyes történetek sorát osztva meg az egybegyűltekkel.

– Dr. Berényi Jánossal nagyon sokat dolgoztunk együtt már a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kara Zentai Kihelyezett Tagozatán folyó munkát megelőzően is, de a legközelebbi közös munkánk a kihelyezett tagozaton valósult meg, hiszen a kezdettől fogva itt oktatott, és segítette ennek a képzési helynek a fennmaradását, illetve fejlődését. Mindig is a minőségelvűség és a precizitás megtestesítője volt az intézményünkben, és azokat a tantárgyakat oktatta, amelyek az innovációnak, az újdonságoknak és tudományterület legfejlettebb ágazatainak a bemutatását ölelte fel, éppen ezért döntöttünk úgy, hogy az intézményünk fennmaradását és fejlődését biztosító projektumgenerálást lehetővé tevő irodaházunkat róla nevezzük el, hiszen az Agrárinnovációs Irodánk is az általa képviselt szemléletet igyekszik tükrözni és továbbvinni – magyarázta dr. Lengyel László, a Pro Scientia Naturae Alapítvány elnöke. Elmondta, az Agrárinnovációs Iroda fennállásának egyéves jubileuma alkalmából szobrot szeretnének emelni dr. Berényi Jánosnak. – Az intézményünk dr. Berényi János nevét viseli, és a szemléletmódjában, az értékrendjében, valamint a tevékenységi körében is megjelennek azok a ismertetőjegyek, amelyek Berényi János munkáját jellemezték, ezért is tartjuk fontosnak, hogy szobrot állítsunk számára, ami terveink szerint hasonlóan innovatív és egyedi lesz, mint amilyen az ő munkája és egyénisége volt. A másik személy, akinek szobrot emelünk, az egykor a szegedi gabonakutatóban dolgozó, ám ma már szintén elhunyt kollégánk, dr. Szél Endre, hiszen ők ketten voltak azok, akik megmutatták, hogy emberi hozzájárulással, önzetlen segítségnyújtással milyen óriási dolgokat lehet művelni egy térség felemelésében, illetve azt is, hogy az adott térségben működő agrárgazdálkodók, vállalkozók, szakemberek és intézmények együttműködését hogyan tudja egy ember felkarolni, hogyan tud például egy projektumba tizenhat kutatóintézetet és szakpolitikai intézményt bevonni, és hogyan tud két egyébként konkurensnek mondható intézmény olyan maradandó dolgokat alkotni, amelyeket nem a pénz, hanem az odaadás, a segítőkészség és az emberi értékek előtérbe helyezése jellemez – fogalmazott dr. Lengyel László. Hozzátette, dr. Berényi János az elmúlt évtizedekben végzett munkájával jelentős szolgálatot tett a magyar tudományosság multietnikus környezetben történő fejlesztéséért, kutatói, oktatói és tudományszervezői tevékenységével eredményesen szolgálta a magyar és az egyetemes tudományosságot, és erősítette a vajdasági magyar közösséget is.

A növénygenetika rejtelmei – Dr. Berényi János emlékest (A neves vajdasági növénynemesítő munkássága) címmel megtartott rendezvényt a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete Tudományos és művészettörténeti múltunk bemutatása című ismeretterjesztő előadássorozata keretében szervezték meg, amely a magyarországi Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.