Az elmúlt csütörtökön és pénteken is szó esett szélesebb körben a diplomahonosítási eljárásról. Csütörtökön egy parlamenti közmeghallgatáson, pénteken pedig a Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezete A jó példa ragadós elnevezésű előadássorozatának záróestjén. A két eseményen gyűjtött tapasztalatiról Józsa Lászlót, a diplomahonosítási költségek megtérítésével foglalkozó Szekeres László Alapítvány elnökét kérdeztük.
– A parlament oktatási bizottsága közmeghallgatást tartott a diplomahonosítás tematikájáról, ez egy világos jele annak, hogy sikerült politikailag tematizálni ezt a kérdést. Konkrét ígérteket egy ilyen típusú közmeghallgatástól elvárni nem lehet, de nagyon fontos, hogy a kérdésről ilyen szinten is szó essen. Mintegy 600 kérelmező számára tudtunk diplomahonosítási költségtérítést biztosítani abban a négy pályázati fordulóban, amelyet a Szekeres alapítvány 2008-tól lebonyolított. Mi ezzel azt az üzenetet próbáltuk közvetíteni, hogy a vajdasági magyar közösség számára nagyon fontos, hogy a külföldön oklevelet szerzettek megtalálják a hazafelé vezető utat, és ehhez a mi szerény eszközeinkkel próbálunk hozzájárulni. Azért azzal is szembesülni kell, hogy az elmúlt 10 évben – amelyet a pályázataink lefedtek – mintegy 3000 egyetemi hallgatónk végezhetett Magyarországon, ehhez képest a 600 pályázót kevésnek tartom, és bizonyára nem jelentős azoknak a száma, akik ettől a visszatérítési lehetőségtől függetlenül honosították a diplomájukat. Ha 3000 oklevelesből 600 gondolta úgy, hogy hazajön, az aggasztóan kevés. Ez leginkább az itteni egzisztenciaépítés perspektívái miatt lehet így. Az itthoni karrierépítés nem egy vonzó perspektíva, ezt nem rejthetjük véka alá, de mi segítségére kívánunk lenni azoknak, akik úgy döntenek, hogy hazatérnek szülőföldjükre – mondta Józsa László.
– A parlamenti közmeghallgatáson részt vett az oktatási miniszter, az oktatási bizottság elnöke, a minisztériumnak az ügyben illetékes helyettes államtitkára, egyetemek képviselői és maguk az érintettek is, akik a külföldön szerzett oklevelükkel kapcsolatban elmesélték történetüket. E konferencia célja a kiútkeresés volt. Az oktatási minisztérium képviselői jelezték, hogy készülnek a felsőoktatási törvény módosítására, s ebben részletesebb szabályozással kívánják egyszerűsíteni a honosítási eljárást. Ebbe az egyszerűsített honosítási eljárásba tartozna egy központi ügynökség létrehozása, amely valószínűleg adminisztratív megközelítéssel dolgozná fel a kérelmeket és hagyná jóvá a nosztrifikációt. Ám az ilyen állami típusú ügykezelési centralizáció az egyetemi autonómia megkérdőjelezését is jelenti, amely elég fontos kategória, az egyetemek ragaszkodnak az autonómiájukhoz, úgyhogy én nem látom át, hogy mindennek milyen lesz a végkimenetele. De ha kialakulna egy társadalmi konszenzus, amelyben az egyetemeknek is konszenzuálisan is benne kell lennie, akkor lehet reménykedni, és akkor lehet ez a történet sikeres, ha mindkét problémára – az eljárás összetettségére és költségességére – megoldás születik. A felszólalásomban én arra is kitértem, hogy kategorizálni kell a problémákat. Az első kategória azokra vonatkozik, akik az unión belül szereznek oklevelet. Nem gondolom, hogy különösen nehéz procedúra lenne, hogy ha megvan az unióban akkreditált felsőoktatási intézmények névsora, akkor az összes, ilyen intézményben szerzett oklevél automatikus nosztrifikáción essen keresztül. Másik kategória azon diplomák kérdése, amelyek az unión kívüliek, például az Amerikában, Ausztráliában szerzett diplomák kérdése, de létezik egy világot átfogó akkreditált egyetemi lista, ez az ún. sanghaji lista, tehát ezt is meg lehetne oldani. Emellett arról is szó esett, hogy a szerbiai szakképesítési lista nem kompatibilis az unióéval, és ez is égető probléma. Azért azt is meg kell említeni, hogy a honosítási eljárások többsége zökkenőmentesen zajlik.
Józsa László részt vett a doktoranduszok estjén is, beszámolt a Szekeres alapítvány gyakorlatáról, másrészt a doktoranduszok konferenciáját megelőző parlamenti közmeghallgatásról is, és meghallgatta a diplomahonosítási történeteket: amíg egyik doktorandusz hallgató arról számolt be, hogy két és fél hónap alatt végigjárta a honosítást, se hiánypótlásra, se kiegészítő vizsgázásra nem volt szüksége, addig egy házaspár arról számolt be, hogy az azonos tartalmú képzéssel szerzett oklevél esetében eltérő számú kiegészítő vizsgát kértek tőlük.
