Ünnepélyes keretek között avatták fel csütörtökön Szabadkán a Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő- és Gyakorlóintézményt. A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program legjelentősebb vajdasági fejlesztése valósult meg Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatásával, a Magyar Nemzeti Tanács és a Szekeres László Alapítvány megbízásából, a Vajdasági Magyar Szövetség meggyőző támogatásával. A beruházás értéke 884 millió forint. Az intézmény a napokban kezdi meg működését, és három óvodai és két bölcsődei csoportnak, azaz mintegy 100 magyar gyereknek tud kiemelkedő színvonalú elhelyezési és oktatási lehetőséget biztosítani. Az épület Szabadka központjában, a Radić fivérek utcában helyezkedik el.
![](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/77930/image-thumb__77930__msz-article-nocrop-own/cms-image-000220676.jpg)
A létesítmény gyakorlóintézményként is működik majd: a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar óvodapedagógus hallgatói itt tudják majd tölteni a szakmai gyakorlatukat.
Ótos András fotóriporter azt örökítette meg fényképezőgépével, hogy milyen feltételek várják a Vackor óvodában az ide járó magyar gyermekeket.
![](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/77929/image-thumb__77929__msz-article-nocrop-own/cms-image-000220680.jpg)
![](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/77931/image-thumb__77931__msz-article-nocrop-own/cms-image-000220679.jpg)
![](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/77932/image-thumb__77932__msz-article-nocrop-own/cms-image-000220681.jpg)
![](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/77933/image-thumb__77933__msz-article-nocrop-own/cms-image-000220682.jpg)
![](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/77934/image-thumb__77934__msz-article-nocrop-own/cms-image-000220677.jpg)