A távoktatásról más többször és többféle megközelítésből írtuk lapunkban. Május végén ez a korszak is lezárul, hiszen véget ér a távoktatás. Néhány év múlva érdekes lesz visszaemlékezni erre az időszakra. Sok pedagógusnak az fog eszébe jutni, hogy naphosszat a számítógép előtt ülve készült az órákra, küldte a diákoknak a feladatokat, videókonferenciát tartott az osztályával, és éjszakába nyúlóan javította a feladatokat, nézte a tanulók által készített beszámolókat, prezentációkat. Lehet, hogy többek arra fognak gondolni, hogy miként próbálták motiválni a kevésbé produktív diákokat, hogyan tartották bennük a lelket, és mennyit szenvedtek azokkal, akik ebben a helyzet sem akartak dolgozni.
Szerencsére vannak olyan pedagógusok, akiknek jó tapasztalatai vannak a távoktatásban.
– Rendkívül büszke vagyok a tanulóinkra, hiszen a megváltozott körülmények ellenére nagyszerűen teljesítenek, fejlődnek. Tudnunk kell, hogy a diákok egy nagy része a tanórákon, az élő bemutatás és közvetlen kapcsolat, az odafigyelés és a megértés által sajátította el a tananyag döntő részét, ezt viszont nem pótolja a távoktatás. Általános iskolai felső tagozaton tanítok távoktatásban, és néhány diák hozzáállása igazán az előnyére változott meg. Jobban feltalálják magukat, és az idejüket is sikerül hatékonyabban beosztaniuk. Összességében úgy vélem, hogy ebben a különleges helyzetben a diákjaink példát mutattak problémamegoldásból és segítőkészségből – tudtuk meg Péity Vörös Flórától.
Sok olyan tanár van, aki általános és középiskolában is dolgozik, így megtapasztalhatták, hogy miként működik a távoktatás a két különböző intézményben. Takács Izabella is közéjük tartozik. Emellett a televíziós távoktatásban is kipróbálta magát, hiszen sok más vajdasági tanár és tanító mellett ő is a kamerák elé állt.
– Véleményem szerint minden tanár ugyanúgy megrémült az előállt helyzettől, mint a gyermekek. Évek óta hangsúlyozzuk a digitális eszközök előnyeit, hátrányait, de gyakorlatban nem éltünk kellőképpen a technika nyújtotta lehetőségekkel. Most bőségesen volt időnk megismerni, alkalmazni. Az MNT és a Pannon RTV is óriási szerepet vállalt ebben, hiszen azonnal reagáltak, és megszervezték a magyar nyelvű távoktatást. Ez sem volt egyszerű helyzet nekünk, előadóknak, hiszen gyerekek helyett a kameráknak beszéltünk, és nem volt interakció. Mivel általános iskolában és gimnáziumban is dolgozok, teljesen eltérőek a tapasztalataim. A Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium tanulói zökkenőmentesen vették az akadályokat, mivel ott kevesebb diákom van, könnyebb volt személyre szabottan dolgozni. Sokkal többet kommunikáltunk, megbeszéltük telefonon, vagy levélváltásban, hogy egy adott szövegben mit, hogyan kell csinálni. Sokkal több figyelmet kap ily módon egy-egy tanuló. Természetesen ez a tanár részéről nagyon időigényes, és nem az órarend szerinti időkeretbe szorítkozik, hanem az egész napja a laptop körül forog, sőt gyakran az éjszakái is a javítgatásokkal telnek. A Széchenyi István Általános Iskolában teljesen más jellegű gondokkal találkoztam. Sok gyereknek kihívás megküzdeni a Google Classroom platformjával, sok gyereknek nincs Messengere, így nemcsak a gyerekekkel, hanem a szülőkkel is közvetlen kapcsolatba kerülök, hiszen nekik küldöm a feladatokat, ők fotóznak, és folyamatosan követni tudják a visszajelzések alapján a gyerekük előmenetelét. Más gyerekek ugyanakkor teljesen elvesztek az önálló időbeosztásban, őket folyamatosan, személyre szabottan motiválni kell, emlékeztetni a teendőkre. Vannak olyan gyerekek, akik viszont annyira törekszenek, hogy vissza kell fogni, mindent aprólékosan, részletesen jegyzetelnek. Személy szerint a diákokat igazi hősöknek tartom, akik ebben a rendkívüli helyzetben alkalmazkodtak a kialakult oktatási helyzethez, valamint a szüleiket, akik kicsit tanárokká is válhattak – osztotta meg velünk tapasztalatait Takács Izabella. Mint hozzáfűzte, fontos, hogy a pedagógusok rendkívül pontos instrukciókat adjanak a tanulóknak a feladatok végzéséhez, és közben ne feledkezzenek meg a visszajelzésről. A tanulók ennyi visszajelzést talán soha nem kaptak, mint az elmúlt két hónapban. Szerinte ez számukra is rendkívül fontos tapasztalat.
A távoktatással kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy miként lehet ilyen helyzetben a sajátos nevelési igényű gyermekekkel dolgozni. Szarapka Dóra a szabadkai Žarko Zrenjanin Általános és Középiskola tanítójaként dolgozik. Elmondása szerint a szülőkkel és a diákokkal való együttműködésnek köszönhetően sikerült megbirkózniuk a távoktatás akadályaival.
– A mi iskolánk egy speciális általános és középiskola, ahova sajátos nevelési igényű gyerekek, tanulók járnak. Tudni kell, hogy nekünk, gyógypedagógusoknak, a személyes jelenlét, a sok-sok fejlesztő játék és didaktikai eszköz biztosítja legjobban azt, hogy a gyerekeket a képességeikhez mérten tudjuk fejleszteni, hogy a mindennapjaikba mosolyt tudjunk csalni, és hogy minden egyes diák úgy tudjon tanulni, úgy tudjon felkészülni az életre, ahogy azt az egyéni foglalkozásmód megengedi. Ettől a lehetőségtől kellett elszakadtunk erre a pár hónapra, de mégis azt kell mondanom, hogy ebben az időszakban lettem legjobban büszke a pedagógustársaimra és a gyerekekre egyaránt, mert úgy érzem, hihetetlenül nagy összefogással vettük az akadályokat, és hatékony együttműködéssel sikeresen megoldottuk az új helyzetet. Meg kell, hogy valljam a távoktatás első három napjában (és úgy gondolom, beszélhetek a többi kollégám nevében is) csak a laptopom előtt ültem egész nap, és írtam, készítettem elő a következő hónapok tanítási terveit, tanítási egységeit, úgy, hogy minden „gyermekem” képességét, tudását egyaránt figyelembe vegyem, és a továbbiakban is új ismeretekhez és tudáshoz tudjanak jutni – mondta Szarapka Dóra. Mint hozzátette, az iskolákban a legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy sok diák nem tudja használni a számítógépet, illetve egyáltalán nincs is számítógépük vagy internethozzáférési lehetőségük. Ez sem jelentett akadályt, mert a legtöbb gyereknek vagy szülőnek van telefonja.
– Így nagyon egyszerűen a feladatokat vagy telefonon, beszélgetés közben adjuk át a szülőknek, vagy SMS formájában küldjük el. Készítettem egy Facebook-csoportot azoknak a gyermekeimnek és szüleiknek, akiknek van internetük otthonukban. Képek formájában elküldöm a feladatokat, a diákok pedig ugyanígy visszaküldik az elvégzett feladatokat. Van olyan szülő, akinek mindennap SMS-ben küldöm a feladatokat vagy e-mailen keresztül, de van olyan szülő is, akit nap, mint nap felhívok, és úgy diktálom le az adott napra vonatkozó feladatokat. Az egész helyzetben annak örülök a legjobban, hogy mindennap tudok beszélgetni a diákjaimmal, sőt van, hogy videókat vagy hangfelvételeket küldünk egymásnak, így is tartva a lelket egymásban. Úgy gondolom, jelenleg erre van a legnagyobb szükség, hogy a gyerekek tudják, hogy ott vagyunk nekik, és nagyon várjuk őket vissza az iskola padjaiba, az iskola udvarába. És igen, már az is hiányzik, hogy halljam, hogyan veszekednek egymással az én drága diákjaim, és hogy én erre összehúzott szemöldökkel, de enyhe mosollyal a szám sarkában reagáljak, és így tovább. A másik pozitívum az, hogy a rendkívüli állapot idején is igazán jó érzéssel töltött el, hogy vajdasági magyar pedagógus vagyok. Mert annyi segítséget, hivatalos fordítást kaptunk magyar nyelven, mint eddig nagyon ritkán, és jó volt érezni azt, hogy igen is velünk, magyar ajkú tanítókkal is foglalkoznak, és fontos a véleményünk. Nagyon sok váratlan helyzet állt az emberek elé ebben az időszakban, és nekünk, pedagógusoknak sem volt könnyű, de hiszek abban, hogy az az együttműködés és kitartás, amit tanúsítottunk az elmúlt két hónapban, további erőt ad számunkra, a tapasztalatokból táplálkozni tudunk, és óriási mosollyal tudjuk majd megkezdeni a következő tanévet – emelte ki Szarapka Dóra.
Lassan az egyetemisták és a főiskolások számára is véget ér a távoktatás. A legtöbb felsőoktatási intézmény saját platformját használta a rendkívüli állapot ideje alatt. Az egyetemi és főiskolai oktatók is megtalálták a módját a hallgatóikkal való kapcsolattartásnak. E-mailben küldték el a feladatokat és a tananyagot, valamint a Google Drive-ot, a Google Classroomot, a Dropboxot is igényébe vették. Vannak olyan tanárok, akik Skype, Zoom vagy más program segítségével videokonferenciát tartottak. Dr. Szedmina Lívia a Szabadkai Műszaki Szakfőiskolán tanít angol nyelvet. Elmondása szerint sokkal több hallgató vett részt a távoktatásban tartott óráin, mint amennyien egyébként be szoktak járni a főiskolára.
– Egy BigBlueButton nevű platformon folyik az oktatás. Ez a szakfőiskola választott platformja. A hallgatók és én is felcsatlakozom. A többi oktatóprogramhoz hasonlóan mindenre lehetőséget ad, tehát van kamera és hang. Mindig bekapcsolom a kamerámat, sokszor a hallgatók is. Úgy érzem, hogy ha bekapcsolom a kamerámat, akkor ők is úgy érzik, hogy valósabb az óra, és nem csak egy hang vagyok a háttérben. A platformon lehetőség van a kérdezz-felelekre, tehát gyors kérdéseket is fel lehet tenni egy szavazás formájában. Kis csoportokat is ki lehet alakítani, de ezt nem nagyon szoktam alkalmazni. Amikor a hallgatók önállóan elkészítenek egy prezentációt, elküldik, utána pedig beszélgetünk róla. Valójában ugyanúgy zajlik egy óra, mint egyébként. Emiatt nem alakítottam át az egész éves tantervemet. Tanárként azt tapasztalom, hogy most vált világossá, hogy mennyire értékes az a szemkontaktus, amit a hallgatókkal létrehozunk az órán. Amikor végigpásztázol a termen, és pontosan látod, ki érti az anyagot, és ki nem. A platformon gyakran felteszek egy kérdést, és várom a választ. Beírják a chatbe, látom, hogy valaki gépel, de közben meggondolja magát, és kitörli a szöveget. Emiatt egy kicsit időigényesebb az online oktatás – mondta dr. Szedmina Lívia.
Annyi bizonyos, hogy minden tanár és diák kapott valamit ettől az időszaktól. Szeptembertől mindannyian újult erővel, több türelemmel, nagyobb toleranciával és örömmel fognak betérni az iskolába, hiszen alig várják, hogy ne csak online találkozzanak.
