Amíg a közvélemény és az elemzők nem ismerik meg teljes egészében Aleksandar Vučić kormányalakító expozéját, nehéz értékelni, mire számíthatunk a következő parlamenti ciklusban. Mihal Ramacs elemzővel tegnap a kora délutáni órákban beszélgettünk, amikor Vučić még el sem kezdte ismertetni a köztársasági parlamenttel a köztársasági kormány következő összetételének programját. A beszélgetés során Vučić két évvel ezelőtti ígéreteire, valamint a kormány majdani munkájában résztvevő miniszterekre helyeztük a hangsúlyt.
Ha felidézi, hogy mire helyezte a hangsúlyt Aleksandar Vučić két évvel ezelőtt az akkor alakuló kormány programjában és abból mi valósult meg, Ön szerint ezúttal mire kellene fókuszálnia?
– Semmi értelmét nem látom a végeláthatatlan előterjesztéseknek, amelyekkel Fidel Castro és a román kommunisták keserítették meg „imádóik” életét. Az expozéban a kormány alapvető céljainak, valamint a megvalósításukat segítő eszközöknek kellene szerepelniük. Értékelésem szerint a kormányfőnek-kormányalakítónak a kormány gazdasági és adópolitikával kapcsolatos elképzeléseit kellene ismertetnie, valamint arról értekeznie, hogy miként fejlesztené a gazdaságot, a mezőgazdaságot, az egészségügyet, a művelődést és az oktatást. A külpolitika tekintetében kötelessége elmondani, miként vélekedik a szomszédos országokkal fenntartott kapcsolatokról, valamint a Szerbia és az USA, az EU és az Oroszország közötti kapcsolatokról. Aki tudja, hogy mit akar, mindezt legfeljebb 45-60 perc alatt el tudná mondani.
Mi értelme a találgatásoknak, hogy mennyi ideig tart az expozé felolvasása, és ki nem lesz képes toaletthasználat nélkül végigülni az ülést?
– A közvélemény és a sajtó már napok óta az expozéról beszél. A kormányalakító nem is titkolja, hogy ezt mennyire élvezi. A komoly országokban komoly témákról beszélnek, nem arról, hogy egyik vagy másik beszéd meddig fog tartani. Negyven éve követem a külpolitikát és eddig nem tapasztaltam, hogy Németországban, Franciaországban, vagy például Nagy-Britanniában az lenne a téma, hogy meddig tart az expozé. Ezekben az országokban az expozé tartalma érdekel mindenkit.
Mit vár az „új” miniszterektől?
– Semmi újra nem számítok. A kulcsfontosságú kérdésekben továbbra is a kormányfő dönt. A miniszterek szerepe a továbbiakban is az lesz, hogy végrehajtsák ezeket a döntéseket. A világ legjobb szakemberei is helyet kaphatnának a kormányban, ilyen körülmények között nem érnének el említésre méltó eredményt.
Aleksandar Vučić a választások óta eltelt hónapokban a kormány következő összetételére váró kulcsfontosságú feladatok közül egyebek mellett az uniós integrációt, a gazdaság erősítését, az igazságügy reformját, a bűnözés és a korrupció elleni küzdelmet emelte ki. Képesek lesznek-e kiemelkedően teljesíteni ezeken a területeken a javasolt miniszterek?
– Aki ellátogat a legközelebbi egészségházba, bírósági épületbe, vagy felszáll egy autóbuszra, esetleg vonatra, saját maga győződhet meg arról, hogyan is néz ki az européer politika. Ez a kormány ugyanúgy nem fogja megkezdeni a kulcsfontosságú reformokat, mint a 2012-ben vagy a 2014-ben megalakítottsem. A legtöbb területen továbbra is a politika kerekedik felül szakmai téren, a közalkalmazottak nagy részének a diplomája mögött pedig nincs tudás.
Továbbra is érdemes feltenni a kérdést, hogy mi szükség volt a választásokra, amikor a kormánykoalícióban ugyanazok a pártok vesznek részt, és a miniszterek többsége is ugyanaz a személy?
– Tekintettel a köztársasági parlamenti képviselők számára, a rendkívüli választásokra azért volt szükség, hogy a Szerb Haladó Pártnak kevesebb mandátuma legyen a következő ciklusban, mint amennyi 2014 és 2016 között volt. Ha a kormány következő összetételét elemezzük, egy megállapításra jutunk: az előrehozott választások idővesztegetés és pénzherdálás volt. Valójában nem beszélhetünk új kormányról, ez kormányátalakítás, és még januárban meg lehetett volna ejteni.
Hogyan kerültek ki mindebből Ivica Dačić szocialistái?
– Oroszországnak köszönhetően ismét a hatalomból politizálhatnak, és továbbra is befolyásolják a kormány tevékenységét, politikáját.
Ki alakította meg a kormányt?
– Elsősorban azok, akik a haladókra és a szocialistákra szavaztak. Ami a külföldi országokat illeti, az orosz kéz befolyása volt a legfeltűnőbb, a nyugati országok valamivel diszkrétebben gyakoroltak nyomást. Szerintem maga Vučić a minisztereknek a kétharmadát választotta ki.
Ugyanazok a pártok, szinte ugyanazok a miniszterek. Miért kellett a választások után szinte négy hónapot várni arra, hogy megalakuljon ez a kormány?
– Vučić azért várt ennyit, mert azt hitte, hogy így bizonyítja a hatalmát, és azt, hogy „mekkora” munka megalakítani a kormányt. Támogatóinak a zöme valóban elhiszi, hogy Vučić szenved, miközben ellátja a kormányfői feladatait, és hogy minden annyira drámai, ahogyan ezt a sajtótájékoztatóin megpróbálja elhitetni. Mivel olyan országban élünk, ahol javarészt a bulvársajtó alakítja a közvéleményt, már meg sem döbbenek azon, hogy a kormányfő leggyakrabban egy esztrádhírességhez hasonlóan viselkedik.
