2024. szeptember 12., csütörtök

Magasabb fizetések és nyugdíjak két hónap múlva

Vučić szerint Szerbiának nincsenek komoly problémái

Meg fogjuk növelni a közszférai béreket, és a nyugdíjasok juttatásai is magasabbak lesznek két hónap múlva – nyilatkozta tegnap Aleksandar Vučić Draganićon, Raška községben, egy épülő gyár alapkövének letételénél.

Shami Chakrabarti EBRD-igazgató a szerb kormányfővel folytatott tárgyalások után (Fotó: Beta)

Shami Chakrabarti EBRD-igazgató a szerb kormányfővel folytatott tárgyalások után (Fotó: Beta)

– A közpénzelések rendben vannak, így már nyugodt szívvel beszélhetünk a fizetések és a nyugdíjak növeléséről. Hogy ezt elmondhassuk, keményen kellett dolgozni, a megszorításokat pedig a népnek is meg kellett értenie. Ez kellett mindahhoz, hogy most végre a növelés lehetőségét is napirendre tűzzük – magyarázta a kormányfő.

Vučić egyébként Shami Chakrabartival, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatójával is találkozott tegnap. Tárgyalásuk után a kormányfő megjegyezte, hogy az államadóság nem fogja meghaladni a bruttó hazai termék (GDP) 73 százalékát, annak ellenére, hogy az előrejelzések 79 irányoztak elő.

JÓ GAZDASÁGI EREDMÉNYEKET JÓSOL A KORMÁNYFŐ

A miniszterelnök elmondta, Szerbia költségvetési hiánya mindössze 31,8 milliárd dinárt tesz ki, amely 115 milliárd dinárral kedvezőbb összeg attól a prognózistól, amelyet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) állított fel, és attól is, amelyet a köztársasági képviselőház is jóváhagyott (83 milliárd dinár).

A kormányfő szerint a GDP növekedése augusztusban sokkal kedvezőbb volt, mint az előző hónapokban, és abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy a növekedés az év végéig elérheti a három százalékot is. Ennek ellenére decemberben megnőhet a hiány – magyarázta Vučić – hiszen akkor több régebbi hitelt is ki kell fizetnie Szerbiának.

EGYÜTTMŰKÖDÉS AZ EBRD-VEL

Az EBRD képviselőivel megtartott egyeztetés után a kormányfő kifejtette: az uniós pénzintézettel való együttműködés kimagaslóan fontos Szerbia számára, mivel felgyorsítja az országban éppen kivitelezés alatt álló projektumok befejezését, valamint új befektetőket is idecsalogathat.

– Csaknem 600 milliárd eurónyi hitelről beszélgettünk, amelyet különböző projektumokra különítenénk el. Ebből 200 milliót a Szerbiai Villanygazdaság felújítására szánnánk, 200 milliót a vasútvállalat további fejlesztésére fordítanánk, a maradékot pedig különböző tervek megvalósítására költenénk – fejtette ki a sajtóképviselőknek.

A kormányfő arra is rámutatott, az egyeztetésen a magánszektorhoz köthető projektumokról is beszéltek, a közép- és kisvállalkozások támogatásáról, az üzleti klíma jobbátételéről, a gazdasági versenyképességről, ezenkívül a magánosítás témáját is érintették.

„NEM ÚGY GONDOLTA AZ IMF”

A miniszterelnök a sajtótájékoztatóján megjegyezte, Szerbia eredményeivel az IMF is elégedett, ezért drágulhat az áram 3,8 százalékkal a tervezett 7,7 helyett, amely átlag egy eurót jelent számlánként.

– A pénzintézet először 7,7 százalékot kért, mi pedig végül 3,8 mellett állapodtunk meg, a valutaalap pedig különösebb problémázás nélkül ráállt a dologra – magyarázta Vučić, miközben az IMF-fel megkötött készenléti hitelmegállapodás legutóbbi revízióinak eredményeiről beszélt, amelyek tegnapelőtt késő este érkeztek meg.

Arra az újságírói kérdésre, hogyan vélekedik az IMF államadósságra vonatkozó figyelmeztetéséről, a kormányfő a következőt válaszolta:

– Az államadósság nem jelent veszélyt. A valutaalap illetékesei sem úgy értették azt, ahogy írták, csupán arra szólítottak fel bennünket, hogy továbbra se hanyagoljuk a reformokat.

Szavai szerint az állam adósságai jobbára „roll-over” adósságok, illetve kapitális projektumok költségei. Ezt szerinte nem igazán lehet hátraléknak nevezni, hiszen Szerbia költségvetése erős lábakon áll.