2024. szeptember 12., csütörtök

Napirenden a koszovói rendszámtáblák

Ismét tárgyalóasztalnál a belgrádi és a pristinai küldöttség

A koszovói rendszámtáblák kérdésének megvitatásával tegnap kezdetét vette a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd szakértői szinten zajló legújabb fejezete Brüsszelben, az Európai Külügyi Szolgálat épületében. A Tanjug hírügynökségnek a szerb tárgyalócsoporthoz közeli forrásokból megerősítették, hogy a mozgásszabadság témaköre határozza meg a háromnapos tárgyalások első napját, e téma keretében a Koszovóban kiadott rendszámtáblák jelentik a legnagyobb problémát. A szerb fél ugyanis nem tartja elfogadhatónak azt a pristinai elvárást, hogy Koszovói Köztársaság jelzéssel kerüljenek kiadásra ezek a rendszámtáblák Koszovó minden polgára, így a szerbek számára is. A Szerbiába való belépés is koszovói rendszámtáblával történne, ami egyértelműen ellentétben áll a hazai alkotmánnyal, mely nem ismeri el Koszovó függetlenségét.

A kataszterekre, a diplomák elismerésére és a koszovói szerb községek közösségének létrehozására vonatkozó témák jelentenék a legfontosabb napirendi pontokat a dialógus ezen fejezetének második, csütörtöki napján. A szerb tárgyalócsoport szerint a szerb községek közösségének megteremtése a brüsszeli megállapodás lényegi pontját jelenti, és ezáltal a hazai csoport a tárgyalások legfontosabb elemének tekint rá. Az utolsó, pénteki napon a tárgyalócsoportok az Európai Unió közvetítésével a Kosovska Mitrovica északi és déli része közötti határvonal eltörlésének lehetőségét vitatják majd meg.

A szerb tárgyalócsoportot Marko Đurić, a kormány Koszovó-ügyi irodájának igazgatója vezeti, a koszovói testületet pedig Edita Tahiri, a Belgráddal folytatott párbeszéddel foglalkozó illetékes koszovói miniszter irányítja, aki már a tárgyalások korábbi fázisaiban is részt vett a pristinai oldalon.

Közben a Koha Ditore pristinai napilap az Európai Unió koszovói irodájára hivatkozva azt közölte, hogy a szerb községek közösségét a koszovói törvényekkel és a koszovói alkotmánybíróság által meghozott döntéssel összhangban alapítják majd meg.