2024. szeptember 12., csütörtök
PINTÉR–DAČIĆ TALÁLKOZÓ

A menekültválság nem befolyásolhatja a két ország viszonyát

Szerbia és Magyarország kiemelkedően jó kapcsolatot ápol, éppen ezért nem engedheti meg egyik fél sem, hogy a migránsválsággal kapcsolatos kérdések hatással legyenek a két ország viszonyára, állapította meg Ivica Dačić külügyminiszter és Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete tegnapi találkozójuk során.

A külügyminisztérium által kiadott közlemény szerint Pintér Attila udvariassági látogatást tett Ivica Dačićnál, amely során megállapították, hogy mindkét állam folytatni szeretné az intenzív politikai párbeszédet, illetve az együttműködést az élet minden területén, amely a két ország közös érdekeit szolgálja.

Beszélgetésük során szóba kerültek a régió aktuális eseményei is. Mint kiemelték, nem szeretnék, ha a menekültválság hatással lenne a két ország viszonyára.
Dačić külön megköszönte Magyarország Szerbiának nyújtott támogatását az európai integráció során