2024. szeptember 12., csütörtök

Előrelépés a Belgrád és Pristina közötti párbeszédben

Bemutatták Brüsszelben a koszovói szerb községek közösségének vezetőségét – A szerbek lakta községekben teljesen normálisnak fog ezentúl számítani a szerb nyelv és a cirill betűk használata

A Belgrád és Pristina közötti szakmai szintű párbeszéd újabb fordulójának második napján, csütörtökön, Ljubomir Marić koszovói helyi önkormányzati és adminisztrációs miniszter bemutatta a szerb községek közösségének vezetőségét, melyet az észak- és dél-koszovói szerb többségű községek képviselői alkotnak. A nevek: Igor Kalamar, Dejan Radojković, Vinka Radosavljević és Svetislav Durlević. A vezetőséget, a hírügynökségi jelentések szerint, még a múlt hét folyamán nevezte ki a pristinai kormány, s azzal a feladattal bízta meg az újonnan megalakított testületet, hogy sürgősen lásson hozzá a szerb községek közössége statútumának kidolgozásához, s ezáltal magának a közösségnek a létrehozásához.

A folyamat ezúttal a pristinai kormány és minden releváns politikai tényező teljes támogatásával vehette kezdetét, ami számunkra igen fontos abból a szempontból, hogy végre elkezdhetünk a munka szakmai részével foglalkozni: a statútum kidolgozásával és a brüsszeli megállapodás első hat pontjának teljesítésével – jelentette ki Marić, aki egyben koordinátora is a szerb községek közössége vezetőségének.

Elmondása szerint a vezetőség már elkezdte a munkát, s most azért járt Brüsszelben, hogy bemutatkozzon a tárgyalócsoportoknak, megismerje az európai uniós intézményrendszert. Korrekciókat kell végrehajtani a szöveg eddigiekben leírt részében, minden lehetséges elemet figyelembe kell venni –, fogalmazott Marić. Hozzátette: a nyilvánosságot igyekszenek majd folyamatosan tájékoztatni az eredményekről és a folyamat előrehaladásáról, köszönetet mondott mindenkinek, aki hitt a sikerben a szerb községek közössége létrehozása kapcsán, s gyors munkatempót ígért a statútum megírásával kapcsolatban. Nem kívánt találgatásokba bocsátkozni arról, hogy mennyi időre lesz pontosan szükségük, mint közölte, egy munkacsoportot is felállítanak hamarosan, amelyik „támasza” lesz ennek az új vezetőségnek a rá váró feladatok teljesítése során. Szerinte nem lesz akadálya a közösség létrehozásának, hiszen Isa Mustafa miniszterelnök is kiállt a vezetőség megválasztása mellett, vagyis megvan a korábban hiányzó elemnek számító koszovói politikai támogatás is.

Dejan Radojković, a közösség vezetőségének képviselője lényegesnek nevezte, hogy a szerb községek közössége megalapításának kérdése végre elmozdult a holtpontról, miután a pristinai vezetőség hirtelen úgy döntött, hogy sürgősen hozzá kell látni a statútum kidolgozásához. Véleménye szerint ezzel a területi autonómiával a koszovói szerbség kollektív jogai végre megfelelő formát kapnak, s megteremtődik annak a lehetősége is, hogy szerbek ezrei térjenek vissza szülőföldjükre, azokra a településekre, melyek a legbrutálisabb etnikai tisztogatásnak voltak kitéve a háborús időszakban.

Radojković úgy fogalmazott: ez az előrelépés alátámasztja a Szerb Lista azon döntésének létjogosultságát is, mellyel koalícióra lépett a koszovói albán vezetőséggel. Pećen, Prizrenben, Đakovicán és Pristinában teljesen normálisnak számít majd ezentúl a szerb nyelv és a cirill betűk használata, értékelte.

A szakmai szintű párbeszéd szerdán vette kezdetét Brüsszelben az Európai Külügyi Szolgálat épületében a koszovói rendszámtáblák kérdésének megvitatásával. Pénteken a tárgyalócsoportok az Európai Unió közvetítésével a Kosovska Mitrovica északi és déli része közötti határvonal eltörlésének lehetőségét vitatják majd meg. A háromnapos egyeztetésen a kataszterekről és a diplomák kölcsönös elismeréséről is szót kellene ejteniük a szakértői csoportoknak. A szerb tárgyalócsoportot Marko Đurić, a kormány Koszovó-ügyi irodájának igazgatója vezeti, a koszovói testületet pedig Edita Tahiri, a Belgráddal folytatott párbeszéddel foglalkozó illetékes koszovói miniszter irányítja.

Edita Tahiri, a koszovói tárgyalócsoport vezetője a kora esti órákban a Koha Ditore című pristinai lapnak adott nyilatkozatában cáfolta, hogy most alakult volna meg a koszovói szerb községek közösségének vezetősége, s azt is cáfolta, hogy azt a koszovói kormány alakította volna meg. Mint mondta, e vezetőséget még 2013-ban létrehozták, most csak két tagját váltották fel új tagok összeférhetetlenség miatt. Tahiri arról számolt be, hogy a közösség vezetőségét nem engedték be Brüsszelben a tárgyalások helyszínére, így nem sikerült a tervezett hivatalos bemutatkozás.