2024. szeptember 12., csütörtök

Nem született megállapodás a rendszámtáblákról

A Belgrád és Pristina között Brüsszelben szakmai szinten zajló tárgyalásokon nem sikerült a feleknek megállapodniuk a mozgásszabadságot érintő kérdésekben, egészen pontosan a koszovói rendszámtáblák alkalmazásának ügyében – erősítette meg Maja Kocijančič, az Európai Bizottság sajtószóvivője. Mint közölte, nincs megegyezés és mindkét fél konstruktív hozzáállására szükség lesz ahhoz, hogy a későbbiek során megszülessen a megállapodás. Korábban Edita Tahiri, a koszovói küldöttség vezetője már bejelentette, hogy megvan az egyezség a rendszámtáblák kapcsán, ezt az információt azonban cáfolta a Tanjug hírügynökségnek a szerb kormány Koszovó-ügyi irodája.

Mint ismeretes, a háromnapos brüsszeli megbeszéléseken előrelépés történt a koszovói szerb községek közösségének megalakítását illetően, melyet a szerb fél a korábbi brüsszeli megállapodás legfontosabb elemének tart. Slavko Simić, a koszovói Szerb Lista vezetője pénteken köszönetet mondott a koszovói kormányfőnek és elnöknek, amiért végre, az albán közösség egy részének heves tiltakozása ellenére is, kiállt a szerb községek közössége megalakítása és az ahhoz szükséges statútum kidolgozása mellett.

A nap folyamán a tárgyalócsoportok megkezdték a Kosovska Mitrovica északi és déli részét elválasztó határvonal megszüntetésére vonatkozó tárgyalásokat is.