Itt rejlik a megmaradás titka

Az ünnepi istentiszteleten igét hirdetett Soós Szilárd, a magyarországi Mocsa lelkipásztora, dr. Márkus Mihály nyugalmazott püspök, tatai lelkipásztor, valamint Botos Andrea, a pirosi gyülekezet lelkipásztora. Az istentiszteletet követően a református temetőben Botos Elemér újvidéki lelkipásztor felszentelte az 1944/45-ös délvidéki vérengzések helybéli áldozatainak emlékére felállított emlékoszlopot.

A János evangéliuma 8. fejezetének 31. és 32. verséből olvasott igét alapul véve hirdette Krisztus üzenetét Soós Szilárd lelkipásztor.

– A múltban sok fájdalmas, sokszor tragikus döntés után települt mai helyére a pirosi gyülekezet, templomot építhetett, és a mai napig fenntarthatta magát, megmaradt Isten teremtő beszédében. Az ünneplő gyülekezetnek a jövő felé is van feladata – mondta Soós Szilárd lelkipásztor –, felismernie, hogy szeretne-e továbbra is megmaradni Isten megtartó igéjében.

Márkus Mihály tatai lelkipásztor prédikációjában az évszázadok üzenetét próbálta keresni, azt, amely meghatározza múltunkat és a jövőnket.

– Nem jöttem, hogy bárkit törvénytelenítsek, vagy bárkit törvényesnek minősítsek, nem jöttem, hogy vitákat gerjesszek, sem hogy vitákat töröljek, nem jöttem, hogy bárkinek pártjára álljak, vagy valakivel szembeforduljak, vagy igazságot tegyek. Ha bárki ezt várná el tőlem, csalódna. Azért jöttem – mondta a nyugalmazott püspök –, mert tudom, hogy Piroson van egy magyar református egyházközség, amely él és élni akar. Magyarnak és reformátusnak maradni a megcsonkított hazában is nehéz, az elszakított területeken pedig fokozottan az. Azért jöttem, hogy az itteniektől tanuljam a megmaradás titkát, és ha néhány gondolattal segíteni tudok ezen erő feletti útban, nem jöttem hiába – mondta Márkus Mihály nyugalmazott püspök prédikációjában.

Az egyházközség múltját ecsetelve rámutatott arra, hogy 1786 óta több hullámban Magyarország észak-keleti vidékeiről, történetesen Tetétlen, Tiszabura, Tiszaderzs, Tiszanána és Tiszaroff településekről érkeztek ezekre a vidékekre a pirosiak elődei. Idevándorlásuknak – mint mondta – lehetett gazdasági, településpolitikai oka, a török uralom alól felszabadult, kipusztult vidékre munkaerő kellett. Lehetett felekezeti oka, hiszen az egri érsek nem vette rossz néven, ha református jobbágyai közül némelyeket messze földön tudja. Továbbá az elvándorlásnak demográfia oka is volt. A felsorolt települések, megszabadulva a török uralom alól – a kor viszonyai között és az akkori fogalmak szerint – túlnépesedettek voltak. A birodalmi okok pedig hasonlóak lehettek, mint a többi település esetében. Más példával élve, Veszprém megyéből református jobbágyokat azért telepítettek akkoriban Torontálvásárhelyre, hogy a betelepítendő németeknek tiszta földeket, üres házakat készítsenek.

Az anyakönyvi adatok is szóba kerültek: 1789-ben, a telepítés negyedik évében, 458 református élt Piroson. 1805-ben 716, 1911-ben 1932, manapság pedig mintegy 560 magyar ajkú lakos vallja magát reformátusnak.

A pirosi református gyülekezet és a Botos házaspár immáron negyed évszázada tartó összefonódott sorsáról Botos Andrea gyülekezeti lelkész beszélt, akinek az elődei szatmáriak.

– Hozzá kellett szoknom, hogy elfogadjam ezt a teljesen új közösséget, a gyülekezetet, a rengetek küzdelmen keresztülment népet. Nem volt idegen számomra, mert értettük egymás beszédét, meg akartam ismerni szokásaikat, gondolkodásaikat, ami, mint kiderült, egyáltalán nem áll távol tőlem. Az idősebb emberek úgy meséltek, ahogy nagyapáink tették annak idején, nagy átéléssel és ízes magyarsággal. Úgy érzem, elfogadtak minket, és a pirosi reformátusság nagy családjához tartozónak érzem magam.

Sok mindenen mentünk keresztül együtt az elmúlt huszonöt év alatt. Az örömök és a nehézségek vittek bennünket előre.

– Manapság kevesen tértek be a pirosi gyülekezetbe, mi sem nagyon mozdultunk ki. Ahova hívtak, oda elmentünk. Elvoltunk magunk között, de a gyülekezeti élet nem állt meg, az ünnepségre készülődtünk, terveket szövögettünk – mondta Botos Andrea nagytiszteletű asszony.

Felszólalásában köszönetet mondott az egyházközösség presbitériumának, a nőegylet tagjainak, az édesanyáknak, valamint a gyülekezet azon tagjainak, akik anyagiakkal, természetbeni adományokkal, a munkájukkal adakoztak. Meglepően sokan ajánlották fel segítségüket.

Az ünneplő gyülekezetet levélben köszöntötte Gera Csontos Hajnalka, a magát félig pirosinak valló, a magyarországi Alacskán szolgáló lelkipásztor, Gere Gábor, a Varbói Református Egyházközség lelkipásztora, Mészáros Barna, Tetétlen lelkipásztora, valamint dr. Tóth József, Tiszanána polgármestere.

Megjelenésükkel az ünnep dicsfényét növelte Miroslav Ilić, az újvidéki városi képviselő-testület alelnöke, a városi tanács vallásügyi megbízottja, Branislav Popović, a pirosi helyi közösség elnöke, ezenkívül tiszteletét tette Bácsi Sándor és Bancsi Ferenc, a VMSZ pirosi helyi szervezetének képviseletében, továbbá a helyi Fehér Ferenc Magyar Művelődési Egyesület tagjai, Hornyák András, az újvidéki Szent Rókus plébániatemplom atyája, valamint a kalotaszegi (Erdély) gyülekezet képviselete, Robosz Péter, a Kocsi Református Egyházközség lelkésze, a tatai, a mocsai, a tiszaderzsi, a tiszaroffi, a magyarittabéi és az újvidéki vendégek.