Az országban sok helyütt sztrájkolnak a foglalkoztatottak. A dinár árfolyama egyre gyengébb. Az eddigi visszaeséseket követően az idén mindössze 0,5 százalékos lesz a gazdasági növekedés. Nemrégiben csökkentették a nyugdíjakat és a béreket. A legnagyobb kormánypárt támogatottsága mindeközben egyre növekszik. Meglehetősen ellentmondásosnak tűnik az utolsó megállapítás az előző mondatokhoz képest, a Faktor plus közvélemény-kutató intézet legújabb felmérése azonban mégis ezt támasztja alá. Mint kiderült, amennyiben ma tartanák meg a parlamenti választásokat, a Szerb Haladó Párt megszerezné a szavazatok több mint 51 százalékát. A másik kormánypárt, a Szerbiai Szocialista Párt áll a második helyen, de rájuk már csak 11 százalék voksolna. Az ötszázalékos parlamenti küszöböt már csak a Demokrata Párt lépné át, 6,6 százalékos eredménnyel. Az ellenzéki pártok közül így egyedül a DP mondhatja a jelen pillanatban biztosnak a helyét a parlamentben. Boris Tadić Szociáldemokrata Pártja 4,5 százalékon áll, nagyjából ekkora a támogatottsága a Szerb Radikális Pártnak is. A Dveri 3,9 százalékot ért el a felmérésen. Egy százalék körüli szavazatszámra számíthatna a Szerbiai Demokrata Párt és a Liberális Demokrata Párt is. A szerbiai pártok közötti erőviszonyok kapcsán Mihal Ramacsot, a Danas napilap korábbi főszerkesztőjét, politikai elemzőt kérdeztük.
Mennyire számítanak riasztónak az ellenzék szempontjából a megismert eredmények?
– Rögtön az elején el kell mondanom, eddig nem tudtuk meg, ki a megrendelője a felmérésnek. Ha ezt nem teszik közzé, mindig fennáll a gyanú, hogy beállított eredményekkel állunk szemben. Amennyiben azonban készpénznek vesszük a rendelkezésünkre álló adatokat, azt állapíthatjuk meg, hogy a hazai ellenzék továbbra sincs sehol, teljesen szétszórt, nem számít meghatározó erőnek a politikai színtéren.
A haladók magas támogatottsága a kormány jó munkájának, a jó marketingnek vagy az ellenzék rossz munkájának köszönhető?
– Az ellenzék valóban gyenge, rosszul politizál, a jelenlegi kormány munkájának sincsenek azonban nagyobb eredményei, én legalábbis nem látom azokat. A brüsszeli megállapodás megszületett korábban, ám annak nem nagy kihatása van a polgárok mindennapi életére, a gazdaság helyzetére. Ami a gazdaságot illeti, szinte semmilyen eredményeket sem vélek felfedezni a kormány tevékenységében. El kell ismerni a tavalyi árvíz pusztító hatását és az annak elhárításával járó magas kiadásokat is, de ennek ellenére ki lehet jelenteni azt, hogy látható eredmények nincsenek. A támogatottságot én inkább annak tudnám be, hogy az emberek most már nem igazán tudják, kire szavazhatnának. Más felmérések már bizonyították, hogy a hatalmi koalíció népszerűsége tulajdonképpen Aleksandar Vučić miniszterelnöknek a népszerűségét jelenti. Miatta hisznek az emberek a jelenlegi kormányban, ő – úgy tűnik – eléggé meggyőző tud lenni a nyilvánosság számára. Az emberek elhiszik, hogy az eredmények hiánya ellenére is megvan benne a jó szándék. Ezért aztán egyszerűen őt, pártját jelölik meg a felmérések és voksolások során.
Eléggé problematikus lehet, hogy a polgárok nagy része egyetlen személyben tudja beazonosítani a hatalmat, a pártot, mindent, ami az ország vezetésével kapcsolatos.
– Sajnos, amennyire csak vissza tudok emlékezni, Szerbiában ez soha sem volt másképp. Mindig egy bizonyos személyhez lehetett kötni a rendszer, az állam egészét. Először ott volt Josip Broz, aztán Slobodan Milošević, majd Vojislav Koštunica, Boris Tadić. Ma ez a személy Aleksandar Vučić. Természetesen gondot jelent mindez, hiszen egyetlen ember, még ha akarná, sem tudná gondját viselni egy ország minden ügyének, még egy olyan kis hétmilliós államban sem, amilyen a miénk. Tényként vagyunk ennek ellenére kénytelenek elfogadni, hogy az emberek többsége az államot kiegyenlíti a legbefolyásosabb, legnagyobb hatalommal rendelkező személlyel. Innen származik a nehezen megmagyarázható nagy népszerűség is, meg az az elvárás, hogy ez a személy fog megoldani minden olyan problémát, amelyen közben az ország nem megfelelően működő intézményeinek kellene dolgoznia. Neki kellene megoldania a sztrájkokat, a tiltakozásokat, mindent, ami nem megfelelően működik. Ez természetesen lehetetlen, hiszen rendszerbeli kérdésekről van szó. A polgárok azonban elvárják attól, akinek a legnagyobb a hatalma, hogy mindent megoldjon. Vitathatatlan, hogy Vučićnak most történetesen tényleg a kezében van minden hatalom.
Egyes elemzők megállapították, hogy a jobboldali haladó párt hatalmas népszerűsége ellenére továbbra is a jobb oldali politikai színtéren látnak nagyobb esélyt arra, hogy valamelyik párt vagy pártkoalíció áttörést érjen el, és felkússzon az ötszázalékos küszöb fölé. Valóban ilyen állapotok jellemezik a jelenlegi mezőnyt?
– Meglepő is lehetne, hogy a gazdasági problémák ellenére éppen a szélsőjobboldali vagy erősen jobbközép beállítottságú pártok azok, amelyek tartani tudják a népszerűségüket. Ezekre a pártokra ugyanis általában az jellemző, hogy a baloldali pártokkal ellentétben gazdasági programmal nem rendelkeznek, csupán politikainak nevezhető a pártprogramjuk. A következőképp tudnám megmagyarázni ezt a jelenséget: az emberek mára már annyira le vannak sújtva a rossz gazdasági helyzet miatt, hogy egyáltalán nem is gondolkodnak az általános gazdasági kérdéseken, az ilyen jellegű problémák megoldásán, az országot sújtó gazdasági nehézségek kezelésének lehetséges módjain. Ilyen körülmények között egyébként is jobb helyzetben vannak a jobboldali politikai erők. A polgárok egy része a túlfűtött nacionalista frázisokat fogadja el, mintha azokkal el lehetne érni valamit. Persze, az igazság az, hogy azok semmire sem jók, semmilyen javulást nem fognak hozni az országnak.
