Tevékenysége felújításának 25. évfordulóját ünnepelte kedden a Demokrata Párt, a negyedévszázados jubileumról megemlékező összejövetelen Bojan Pajtić pártelnök azt mondta, hogy ez a politikai szervezet nélkül Szerbiában nem létezne ma alapvető demokratikus rendszer, és nem jött volna létre a regionális megbékélés sem. Pajtić véleményének adott hangot, hogy a mai idők nem sokban különböznek az 1990 utáni időszaktól, mert akkor is, és most is bátorságra volt szükség ahhoz, hogy valaki a DP tagja legyen. Megállapította, hogy az ország ma mély gazdasági és intézményes válságban van.
A DP negyed évszázadáról Dinko Gruhonjić, a Vajdasági Újságírók Független Egyesületének (NDNV) elnöke és Mihal Ramacs, a Danas napilap korábbi főszerkesztője nyilatkoztak lapunknak.
A Demokrata Párt története voltaképpen a polgári, modern Szerbia megteremtési kísérletének a története, függetlenül azoktól a bolyongásoktól, amelyek kétségkívül meghatározták ezt az utat, állapította meg lapunknak adott nyilatkozatában Dinko Gruhonjić politikai elemző, a Vajdasági Újságírók Független Egyesületének (NDNV) elnöke. Vitathatatlan, tette hozzá, hogy ezeknek az eltévelyedéseknek mindig megvolt a hatásuk a modern szerb államiságra is. Elég figyelembe vennünk csak azt a tényt, tette hozzá, hogy mennyi kisebb párt jött létre a Demokrata Pártról leszakadva már a kilencvenes évek folyamán, de a későbbiekben is.
– Ez is bizonyítja, hogy a működésének kezdetekor ezt a pártot a legkülönfélébb ideológiákat képviselő egyének alkották. Voltak közöttük kemény nacionalisták is, miattuk sok elemző mondja ma azt, hogy a DP nagy mértékben hozzájárult a szerbiai nacionalizmus meghonosításához, s ezt támasztja alá a párt megalapítását megelőző memorandum is. A kilencvenes években a DP a Szerbiai Szocialista Párttal versengett abban, melyik párt számít kifejezettebben nacionalistának – értékelte Gruhonjić a párt kilencvenes évekbeli tevékenységéről szólva.
A SZEMÉLYTELENSÉG KORSZAKA
Mint mondta, a 2000 utáni időszakot Zoran Đinđić kormányfő és pártelnök meggyilkolása határozta meg, mely, mint később bebizonyosodott, Szerbia korszerűsítésének a megakadályozását jelentette. Ezt követően egy személytelenség határozta meg a párt életét, mely Boris Tadić elnökségének idejére is jellemző volt, de mely a 2012 utáni időszakot különösen meghatározza.
– A párt ma egy következetes ideológia-képviseletet nélkülöző szétvert seregre hasonlít. A világos ideológiai beállítottság hiánya már a Boris Tadić nevével fémjelzett periódust is nagyban meghatározta. Ma ennek folytatását láthatjuk – húzta alá az elemző.
Úgy vélekedett: rendkívül fontos lenne a szerbiai politikai színtér számára az, ha a Demokrata Párt rendezni tudná sorait, konszolidálódna és világos alternatívát jelentene a jelenlegi hatalommal szemben, melynek lényegét akképp lehetne összefoglalni röviden, hogy egykori erős nacionalista nézeteket valló politikusok csoportja, amelyik mindenáron európai beállítottságúnak szeretné magát feltüntetni.
– A Demokrata Párt jövője attól függ, hogy sikerül-e teljesen érthető ideológiai keretek közé helyeznie magát. Emellett arra is szükség lenne, hogy a politikai színtéren sokkal inkább baloldalibb irányba helyeződjön a politikája, ne maradjon azokon a pontokon, amelyeken a múltban politizált. Igazolnia kellene, hogy nem ok nélkül tagja a Szocialista Internacionálénak. Ekképp Szerbiában megteremtődne az egyensúly a baloldal és a már markánsan jelen lévő jobboldal, szélsőjobb között – fogalmazott Gruhonjić.
ELVEK ÁRÁN HATALOM
A kilencvenes évek folyamán óriási volt a Demokrata Párt szerepe akkor is, amikor teljesen ellenzéki pártként tevékenykedett, és akkor is, amikor egyes városokban és önkormányzatokban átvette a hatalmat 1996, 1997 után – jelentette ki a Magyar Szónak nyilatkozva Mihal Ramacs elemző, a Danas napilap korábbi főszerkesztője. Olyan személyeket gyűjtött maga köré, akik az európai gondolkodásnak, a reformbeállítottságnak voltak a hívei. Abban hittek, hogy Szerbiából lehet normális ország, hogy itt is ki lehet építeni egy teljesen működőképes demokratikus, gazdaságilag stabil rendszert – állapította meg Ramacs.
– Új helyzet állt elő 2000 után, amikor a párt a hatalmat átvevő koalíció része lett. A Demokrata Párt a következő tizenkét évet szinte teljes mértékben az állam élén töltötte. Kiderült, hogy az, ami a régióban nem kerülte el a többi országot, hazánkat sem kerülhette el. A hatalmi párt a korrupció fészkévé vált, karrierista egyének vették át benne a döntéshozás jogát. A párt egyszerűen elállt sok korábbi elvétől a pragmatikus utat, a legcélszerűbb megoldásokat választva, meg persze azért, hogy szavatolja maga számára a hatalmon maradást.
ÚT A FELISMERHETETLENSÉGBE
A legnagyobb csapást a párt számára egyértelműen 2003 jelentette, amikor meggyilkolták elnökét, a szerb kormányfőt.
– Nem gondolom azt, hogy Zoran Đinđićnek egyetlen hibája sem volt, de tény, hogy túl sok mindennek az irányítását tartotta a kezében, s az is tény, hogy ő volt a Demokrata Párt politikájának az egyszemélyes megtestesítője. Amikor a pártnak túl kellett tennie magát a veszteségen, egy mély válságban találta magát, s még ma is egyfajta válság az, amelyben él. Nem vezetői krízis ez. A Demokrata Párt programjánál, beállítottságánál fogva nem lehet vezéregyéniségen alapuló párt. Identitásbeli krízis ez. A probléma az, hogy egyre kevesebben és egyre kevésbé ismerik fel azt a gondolatot, amelyet a pártnak sajátjaként kellene hirdetnie. Azt is egyre ritkábban ismerik fel a pártban, hogy kiknek kellene képviselniük ezt a gondolatot. A kilencvenes években minden önkormányzatban tudni lehetett, kik a Demokrata Párt tagjai. Tekintéllyel rendelkező jogászok, művészek, közgazdászok voltak ezek az egyéniségek. Mindennek ma már nyoma sincs, ennek következtében a polgárok is kevésbé tudják beazonosítani, mi is az pontosan, amiért síkra száll a DP – értékelte Ramacs.
Egyetértett azzal, hogy fontos lenne a Demokrata Párt helyzetének rendezése, mert, mint mondta, nem látja, melyik párt vehetné át szerepét, a demokratikus, európai beállítottságú és reformer erők maga köré csoportosítását. Ezt a szerepet továbbra is a DP-nek kellene szerinte betöltenie, amíg nem jelenik meg a jövőben egy új párt, amire jelenleg nincs ugyan kilátás, de a lehetőség nem zárható teljesen ki.
