2024. szeptember 15., vasárnap

Zsarolással és fenyegetéssel akarnak hatalmat szerezni

A helyi hatalom átszabásával, zsarolással és fenyegetéssel vádolta meg a Demokrata Párt a Szerb Haladó Pártot Inđijában. A DP helyi szervezetének tagjai arra kérték Aleksandar Vučić kormányfőt és Nebojša Stefanović belügyminisztert, hogy állítsák le az erőszakos hatalomváltást. Miroslav Vasin a DP tartományi bizottságának elnöke szerint az SZHP „isten tudja hányadszor, egy régi és bevált módszerrel, a mandátumok ellopásával, zsarolással és fenyegetéssel kísérli meg a hatalomváltást”. Hozzátette, hogy Ürög, Titel és Belcsény (Beočin) után Inđija került sorra, ahol a DP képviselői az SZHP által zsarolásoknak, fenyegetéseknek és különböző nyomásgyakorlásoknak vannak alávetve.

– A DP Inđijában már tizenöt éve van hatalom és a község ez alatt az idő alatt Szerbia legfejlettebb községévé vált. Itt található Szerbia egyik legnagyobb ipari parkja, de a község számos nemzetközi elismerést is kapott, amelyek szerint a külföldi befektetők számára Inđija a legvonzóbb község az országban – mondta Vasin.

Petar Filipović, Inđija polgármestere szerint Dragoljub Trifunović az SZHP nevében próbálja megdönteni a községi hatalmat, amelyet jelenleg a DP és a Szerbiai Szocialista Párt 23 képviselője alkot. A polgármester szerint Trifunovićot már egyszer beperelték, mert az Ingas vállalatnak több mint egymillió dinárral tartozik. A polgármester beszámolója szerint Trifunović a köztársasági közvállalatok igazgatóival meglátogatta a DP képviselőit és kirúgással, valamint lefokozással fenyegette meg őket.

– Képviselőink hosszú ideig ellenálltak a nyomásgyakorlásnak, de csütörtökön a DP öt és az SZSZP egy képviselője mégis aláírta a helyi hatalom leváltásáról szóló kezdeményezést – mondta Filipović, aki szerint a képviselők nem szabad akaratukból írták alá a dokumentumot.

A polgármester szerint az egyik nyomásgyakorlás alá helyezett DP-s képviselőt, aki személyes jó barátja, a két személy gyakorlatilag házi őrizetben tartja saját otthonában.

– Bojan Tatić közeli rokonai arról számoltak be nekünk, hogy a házában levő két ismeretlen személy senkinek sem engedi meg, hogy meglátogassa őket – tette hozzá a polgármester és bejelentette, hogy a DP bűnvádi feljelentést tesz a dokumentumot aláírt öt DP-s és egy SZSZP-s képviselő ellen.

A polgármester végezetül megjegyezte, hogy a nemzetközi szervezetekhez és az EBESZ-hez fordulnak majd védelemért.