2024. szeptember 15., vasárnap

Rehabilitálták Draža Mihailović csetnikvezért

Csütörtök délelőtt a belgrádi Felső Bíróság rehabilitálta Draža Mihailović csetnikvezért, visszaszolgáltatva jogait, melytől 1946-ban a kommunista hatalom megfosztotta.

A bíróság előtt nagy tömeg gyűlt össze, nem is jutott be minden érdeklődő a bíróság épületébe. A rendőrség őrizetbe vette a Nők Feketében szervezet három tagját. 

A tárgyalóteremben jelen volt Aleksandar Karađorđević herceg és Vojislav Šešelj, a Szerb Radikális Párt elnöke is. Nagy számban jelen voltak a Ravnogorai Mozgalom (a Draža Mihailović tábornok vezette II. Világháborús népi csetnikmozgalom jogutódja) tagjai, valamint sok néhány tíz fiatal kommunista jelzésekkel, pólójukon Sztálin arcképével, akik kommunista dalokat énekeltek.

Draža Mihailović 1893-ban született Ivanjicán, és 1946. július 27-én végezték ki Belgrádban. Tábornok volt, a Jugoszláv Hadsereg főparancsnokságának vezérkari főnöke. A második világháború után a kommunista hatalom – nyilvános tárgyalás keretében – háborús bűnösnek nyilvánította és halálra ítélte.