A történelem átírásáról, vagy egy történelmi igazságtalanság kijavításáról van szó Draža Mihailović rehabilitációja esetében?
– Ez egy még inkább politikai döntés, mint amilyen az 1946-ban meghozott volt. Persze Trešnjev bíró halántékához feltehetőleg senki nem fogott pisztolyt és nem is fenyegette meg más módon, hogy ilyen döntés szülessen. Az a légkör kényszerítette ki ennek a döntésnek a meghozatalát, amelyet évekkel korábban kezdtek el megteremteni. A történelem átírásával Szerbia ismételten azok közé az országok közé sorakozott fel, amelyekben az államhatalom a törvények felett áll. Draža saját legfelsőbb parancsnokát, második Péter királyt is elárulta. Karađorđević a neki hűséget esküdött katonák mindegyikétől azt kérte, hogy szálljanak szembe az országot megszálló erőkkel. A rehabilitációnak semmi köze a nemzeti megbékéléshez. Az lenne a kívánatos, hogy a partizánok és a csetnikek leszármazottai békében éljenek egymással. És az lenne kívánatos, hogy az ártatlan áldozatokat rehabilitálják. Ez a bírósági döntés nem ebbe a kategóriába sorolható.
Milyen visszhangja lehet a döntésnek, úgy a belpolitikai színtéren, mint külföldön?
– Draža Mihailović rehabilitációjára azóta lehetett számítani, amióta Boris Tadić és Vojislav Koštunica kiegyenlítették egymással a csetnikeket és a partizánokat. Tömeges tüntetések, felvonulások biztosan nem lesznek. A döntés feletti öröm sem nyilvánul majd meg tömeges rendezvényekben, hiszen mindenki ilyen döntésre számított, senki nem lepődött meg. A döntés legkomolyabb következménye az lehet, hogy törvényesítették az álláspontot, miszerint az állam elárulása és a megszállókkal való együttműködés elfogadható. Minek egy államnak hadsereg, ha annak nem kell megvédenie az államot a támadókkal szemben? Ami a külföldet illeti, szerintem csak legyintenek egyet. Persze a külföldi lapok egy része biztosan élesen reagál majd, megállapítva, hogy az antifasizmus újabb pofont kapott Szerbiában és az országban tovább erősödött a jobboldal. És biztosan lesz majd néhány olyan külföldi politikus, aki finoman szerbiai kollégái tudtára adja, hogy az antifasizmus elutasítása szemben áll az európai értékekkel.
Mennyi értelme van a XXI. században még arról elmélkedni, hogy kik voltak a csetnikek és kik a partizánok?
– A tudományos eszmecserének és párbeszédnek mindig van értelme, főleg akkor, ha általuk új tényeket sikerül feltárni, amelyek más fényben tüntetnek fel bizonyos eseményeket. A partizánok nem voltak angyalok, az viszont vitathatatlan, hogy a megszállók ellen harcoltak egész Jugoszlávia szabadságának érdekében. A csetnikek egyedül a partizánok ellen harcoltak. Franciaországban a felszabadítást követően nagyjából 40 ezer kollaboránst végeztek ki. Ott is voltak olyan gyorsított eljárásban működő bíróságok, amelyek még rövidebb idő alatt hoztak ítéletet a vádlottak ellen, mint az Mihailović esetében történt Jugoszláviában. Franciaországban az elítéltek és kivégzettek családjai tudtommal nem viselték következményét a döntésnek, nem kobozták el vagyonukat, dolgozhattak, iskoláztathatták magukat, csupán az emberek gyűlöletével kellett megbirkózniuk. Hasonló volt a helyzet Olaszországban, ahol a fasisztákkal részben a partizánok számoltak le, mindenféle bírósági eljárás nélkül. Soha egyik-másik ország vonatkozásában sem értesültem arról, hogy ártatlannak nyilvánították volna bármelyik kollaboránst is.
Hogyan alakul mostantól a történelem iránti viszonyulás? Az iskolákban másként oktatják majd ezt a tantárgyat?
– Ha politikai bírósági döntések születhetnek, akkor az oktatás „elpolitizálása” is folytatódhat. Nem lepődnék meg, ha valaki kitalálná a szabad csetnikterület elleni hét ellenséges támadást, vagy kitüntetnék az elesett csetnikeket, vagy valaki egy olyan doktori értekezést védene meg, amely arról szól, hogy miként szabadították fel a csetnikek a Vörös Hadsereggel közösen Belgrádot. Leginkább viszont az érdekel, hogy vajon hogyan reagál majd Oroszország, hiszen a belgrádi bíróság egy újabb szövetségessel „ajándékozta” meg. Egy olyan szövetségessel, amely a második világháborúban egész idő alatt az Oroszországgal szembeni oldalon harcolt.
