2024. szeptember 15., vasárnap

Vučić a köztársasági ombudsmannal tárgyalt

A civil szféra képviselőivel folytatott beszélgetéseket követően Aleksandar Vučić miniszterelnök pénteken Saša Janković köztársasági jogvédővel találkozott. A felek egyetértettek azzal kapcsolatban, hogy a polgári jogok tiszteletben tartásának jobbá, az állami szervek munkájának pedig szabályosabbá és törvényesebbé kell válnia.

Kívánatos volna, hogy az alkotmánnyal összhangban szorosabbá váljék az állami szervek és a független, ellenőrzési hatáskörrel rendelkező szervek közötti együttműködés, hiszen ez áll a polgárok érdekében, állapította meg Vučić és Janković.

A miniszterelnök és a jogvédő abban is megállapodtak, hogy az elkövetkezendőkben minden hónap első hetében találkozni fognak. A pénteki találkozó után kiadott sajtóközleményben nem volt arról szó, hogy Vučić és Janković a beszélgetés során érintették volna a jogvédőt az utóbbi hónapokban érő támadások témáját.

A civil szféra képviselőivel korábban megtartott találkozón Vučić a résztvevőkkel Szerbia európai integrációjáról beszélgetett.